Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)

Tanulmányok: - GERGELY MARIANN : „Kelet és Nyugat". Vaszary János művészete a húszas-harmincas években

IZZÓ SZÍNEK FEKETE ALAPON: AKTOK, CSENDÉLETEK Az Ernst Múzeumban 1919 márciusában rendezett gyűjteményes kiállítása nagy sikert aratott, bár épphogy megnyílt, viharos gyorsasággal be is zárt.

10 A korszak meghatározó művészeti kritikusai egyöntetű lelkesedéssel fogadták a tárlatot. „Újra élnivágyásának mindent elsöprő szenvedélyéiről,"„az idegéletet élő modern ember" lappangó brutalitásáról, 12

„a viharos feszültséget megoldó hatalmas színkompozíció"-iról,

13 „virtuózi hajlandóság"-áról,

,i a hedonista művész életszeretetet és optimizmust hirdető festészetéről

15 írtak. A kiállításon néhány háborús kép és Krisztus-ábrázolás mellett jórészt aktkompozíciók és alakos festmények, csendéletek és tájképek szerepeltek. Elsősorban a látvány szépségének érzéki kifejezése foglalkoztatta. Valódi egyénisége könnyedségében, virtuóz előadásmódjában, a határozott gesztusok biztos alkalmazásában nyilvánult meg. Legújabban kialakított ún. „fekete alapos" technikáját Elek Artúr így mutatta be: „fekete alapra festi képtémáit. Széles, néha a meszelőjére emlékeztető ecsethúzásokkal rakja föl reá a színeket nem egyenletesen, hanem hol áttetszetve rajtok a fekete alapot, hol befödve ezt a színes festék sűrűbb rétegével."

16 A katalógusban reprodukált Fekvő akt (kat. 114) című képét Lyka Károly elemzi: „Egy pihenő alak: mögötte hatalmas hegytömb, mintha óriási lapis lazuliból faragták volna óriások. [...] E töretlen, a legsötétebbre fogott színek valahogy úgy hatnak rám, mintha feszülne, forrongna a mélységükben valami, s ki akarna törni, hogy a forró zománc-lávát kiöntse. Szinte nyugtalanító erő feszül alatta, s ez az erő végignyilallik az egész képen."

17 Az 1920-as években készült, jellegzetes aktsorozat fontos darabja az Akt műteremben (kat. 115) című kompozíció. Az erős gesztusokkal felvitt kék festékpászmák izgatott együtteséből villan elő a rózsaszín test párnába süppedő, elomló alakja. Az ellentétes irányú festékfoltok zaklatott örvénylése a látszólag nyugodt jelenetet erotikus szenvedéllyel telíti. Az Ébredés (kat. 117) című olajfestmény szelídebb hangulatú. A félálomból lassan ébredező, felhúzott lábú női akt érzékien ernyedt alakja harmonikusan illeszkedik a plasztikusan formált, zöldes fekete háttér mozgalmas felületéhez. Rabinovszky Máriusz az 1925-1926-os műcsarnoki aktkiállítást ismertetve írta Vaszary képeiről: „Buja színeinek záporát geometrikus formába zárja, az érzéki szépet az extázisig fokozza, de meg is köti. Az anyagot igenlő és tagadó szellem 1. Fekvő akt, 1920 körül Magyar Nemzeti Galéria