Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)

Tanulmányok: - GERGELY MARIANN : „Kelet és Nyugat". Vaszary János művészete a húszas-harmincas években

összeütközése nála már tisztán érvényesül."

18 (1. kép)

19 Mindegyik méltatója foglalkozik újszerű színhasználatának sajátosságaival. Elek Artúr szerint: „A középkor üvegfestőitől leshette el Vaszary azt a technikai fogást, hogy a fekete szín reflexeivel hogyan kell megtörni a színek ragyogását, hogy a feketével be nem födött színfoltok annál tüzesebben ragyogjanak. A feketével való ilyen bánásra nem tudunk példát a modern művészet történetében."

20 Rózsa Miklós is elragadtatottan fogalmaz: „ujjongó színekben viharzik felénk mindig túlfűtött, érzéssel a robbanásig telített, szenvedélyesen rajongó, az életet szörnyű letiprottságunkban még jobban igenlő, mindig hívő s mindig túláradó művészlelke. [...] a fekete gyász e fekete napjaiban - a fekete szín titkos mélységeiből lángol ki palettájának ezer izgató színe, koloritjának grandiózus gazdagsága."

21 A nagyszabású figurális kompozíciók mellett az 1919-es kiállítás remekművei között említették csendéletsorozatának egyik legismertebb darabját, a Birskörték (kat. 120) című képet; Elek Artúr a festmény finom színkombinációja mellett monumentális hatására hívta fel a figyelmet.

22 A kiállításon szereplő Konyhacsendélet (kat. 122) egymásnak feszülő plasztikus színfoltjai szinte szétrobbantják az egyszerűségében erőteljes kompozíciót. A sötét háttérből vörösen lángoló, szélesen felrakott festékpászmák mozgásba hozzák a statikus látványt. (2. kép)

23 A húszas évek elején készült expresszív virágcsendéletei virtuóz technikájának legnépszerűbb darabjai (kat. 123-124). A vastagon felkent színes foltegyüttesek hullámzó lendülettel terülnek szét a sötét képfelületeken. A festékmasszává sűrűsödő pigmentrétegek mozgalmas kölcsönhatásba kerülnek egymással, s a festmények egyes részleteiben már nem is színpompás virágszirmokat látunk, hanem plasztikussá formált színes alakzatok absztrakt kompozícióit. „A kép önmagáért van - írja Vaszary -, a forma és szín életét fejezi ki; nem csinál novellát, nem illusztrál, nem mesél, nem szimbólum, nem allegória; nincs a társadalom szolgálatában, nem moralizál: egyedül a szépet akarja."

2

" A Csendélet Buddha-szoborral (kat. 125) című képen a kék vázába rendezett rózsaszínű peóniák előtt Buddha-figura tűnik elő sejtelmesen, az asztalon színes gyöngysor hever. A morális tartalmú csendéletek tradíciója ismert a művészettörténetben, a vanitas-képeken megjelenő motívumok egyben erkölcsi intelmek is, a mulandóságra, a talmi értékek hiábavalóságára figyelmeztetnek. Vajon Vaszarynál a kultikus szobor és a tarka ékszer egyszerűen a kompozíció 2. Csendélet, 1920 körül Magyar Nemzeti Galéria