Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)

Tanulmányok: - BOROS JUDIT: Naturalista életképektől a realista kompozíciókig. Vaszary János festői pályájának első korszaka

4. I. Ferenc József császár, 1890 5. Vaszary Kolos életnagyságú állóképe, Főapátsági Gyűjtemény, Pannonhalma 1893 körül Érseki Székház, Esztergom 1891 elején Vaszary hosszabb időre elhagyta Párizst. Nagybátyjával, Vaszary Kolossal Olaszországban, nevezetesen Firenzében, Velencében majd Rómában töltött néhány hónapot, saját megfogalmazása szerint majdnem egy évet. 16 Első párizsi tartózkodásának idejéből há­rom képet ismerünk. Az egyik a „Vaszary J. 1890. Paris-Muenchen" jelzésű Ferenc József-port­ré, 17 amely nyilvánvalóan fotó alapján készült, és felirata azt is elárulja, hogy ebben az évben Vaszary valamennyi ideig ismét dolgozott Münchenben is. (4. kép) A 19. század utolsó évti­zedeiben Münchent és Párizst művészeti szempontból nem választotta el olyan nagy távol­ság, mint azt a 20. századi szakirodalom feltételezte. Egyrészt a festők szabadon (anyagi lehetőségeik függvényében) közlekedtek a két város között, másrészt a müncheni Glaspalast kiállításain viszonylag nagy számban lehetett „modernista" párizsi képeket látni. Ugyancsak 1890-ben, Alcsúton festette meg Vaszary a József főherceg fiait (kat. 4) ábrázoló kettős port­rét. A kimondottan fotószerű beállítású mű prototípusának a korszak egyik legismertebb képe, James Abbott McNeill Whistler Fehér ruhás leánya (6. kép) tekinthető, és nem csupán a mindkettőn látható jegesmedvebőr, hanem az ábrázoltak kimódolt megjelenítése, a pózolás hasonlósága miatt is. A mű tanúsága szerint 1890 nyarán Vaszary igencsak bizonytalan lehe­tett festői céljait és eszközeit tekintve. A kép majdnem édeskés dekorativitása, a beállítás keresettsége, az arcok naturalista részletezése felületesen elsajátított festői minták pillanat­nyi érvényességét mutatja az életműben. Hasonló benyomást kelt az ugyanez évben festett pannonhalmi oltárkép, A korona felajánlása, 18 amely a Julian Akadémián tanító Gabriel Ferrier szentimentális festészetének hatását tükrözi. 15 Szerencsére mindezt a formai felületességet és érzelgősséget a római hónapok majdnem nyomtalanul eltörölték Vaszary festészetéből. Kivételt képez az 1891 nyarán, a balatonfüredi Kerektemplom oldalkápolnája számára festett, Krisztust a kereszten ábrázoló oltárkép, 20 amely még párizsi reminiszcenciákat hordoz. (7. kép) 6. James Abbott McNeill Whistler: Fehér ruhás leány (Szimfónia fehérben No. 1.), 1862 National Gallery of Art, Washington DC Harris Whittemore Collection Image courtesy of the Board of Trustees, National Gallery of Art, Washington

Next

/
Thumbnails
Contents