Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)

KOVALOVSZKY MÁRTA: A stíluskereső

Csók István, aki ekkortájt felváltva dolgozott Nagybányán, Münchenben és Párizsban, mélyebben kötődött a festészet narratív hagyományaihoz, vonzotta a rémromantika [Báthory Erzsébet, 1895), kedvelte az irodalmias tartalmakat {Isten hozzád, szeretem, 1897; És szabadíts meg a gonosztól, 1897). Talán éppen ezek a vonzalmak tették nehézzé útját a nagybányaiak friss természetszemléletéhez. Amikor azután 1903-ban Párizsba költözött, könnyedén, belső vívódásait elsöpörve tört föl belőle, és ért el a vászon síkjáig a színben fürdő világ ragyogása. Ami Vaszaryt illeti, az ő útja bonyolultabb kanyarokkal vezetett a színekben és a fényben rejlő lehetőségek felfedezéséhez, oda, ahol a gondolatok, a jelenségek, a kompozíció rendje, a kép struktúrája szétválaszthatatlanul eggyé forr a színnel, és azon keresztül fejeződik ki. Egy évtizeddel a Feketekalapos nő megfestése után képeiben egyre nagyobb szerepet nyer a szín, hogy csak a Monacói kikötő (1905, kat. 68), a Siófoki kikötő (1906, kat. 74), az Álarcosbál (1907, kat. 49), a Séta a parkban (1907, kat. 50) vagy a Piros ernyős nő (1909 körül, kat. 80) című kompozícióira emlékeztessünk. A tízes évek elején rövid kitérő következett munkásságában egyfajta stilizáló képalakítás irányába {Fürdőzők, 1911, kat. 89; Lázár feltámasztása, 1912, kat. 95). Bár ez utóbb terméketlen és folytathatatlan zsákutcának bizonyult, jelzőpontként mégsem érdektelen: itt érkezett Vaszary a Nyolcak szecessziót, dekorativitást és stilizálást egyesítő stílusának közelébe. Leginkább persze a tízes évek közepén készült rajzainak vonalvezetését jellemzi azokéval rokon hajlékonyság, szűkszavú dinamika, mely helyenként szinte már az aktivisták expresszivitásáig utal előre. Ez a stílus azonban, és az a világkép, amely mögötte rejlett, nem volt az övé. A 20. század első évtizedében a magyar társadalom dinamikus fejlődése, a gyors virágzásnak indult szellemi élet, a liberális hazai értelmiség gondolkodásmódja és újító szelleme, a társadalomtudományok, az irodalom, a zene forradalmi változásai, festészetünknek a Nagybányán túllépő, a cézanne-i elvek nyomán haladó törekvései persze ott állnak Vaszary stíluskereső próbálkozásainak hátterében. Az is bizonyos, hogy érintésük nyoma - ha nagyon áttételesen, alig érezhetően is - rajta maradt gondolkodásán, művészi munkásságán. A festő azonban nem csatlakozott semmilyen „ideologikus" csoporthoz, magányos maradt, mint annak idején Münchenben és Párizsban. A budapesti Művészházban 1912-ben rendezett nagy 5. Mednyánszky László: Sír a Kárpátokban, 1916-1917 Magyar Nemzeti Galéria