Veszprémi Nóra - Szücs György szerk.: Vaszary János (1867–1939) gyűjteményes kiállítása (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2007/3)

KOVALOVSZKY MÁRTA: A stíluskereső

nították benne; itt érezték meg és élték át a történeti-művészettörténeti sorsfordulót, amely többnyire egyéni művészpályájuk döntő fordulata is volt. Ha csupán az említett néhány mesterre gondolunk, akkor is világosan érzékelhetjük, mennyire különböző irányokba tapogatóztak. 1889-ben készült Ferenczy Károly portréja barátjáról, a szobrász Kallós Edéről; a mű elsősorban magának a művésznek pályáján játszott fontos szerepet: már nem kísérlet, nem stúdium, hanem afféle „érettségi bizonyítvány": a művész megkezdhette önálló útját a nagybányai posztimpresszionizmus felé. Csók István már párizsi tanulmányai elején sikert aratott Krumplitisztítók (1889) című munkájával, a mű készülésének évében díjat nyert egy kiállításon. Az otthoni falusi-vidéki életből hozott téma megformálásában a Münchenben elsajátított realista festésmódot üdítően színezte át a francia művészet oldottabb, szelídebb formaképzése, lágyabb szelleme. Ez a lágyság nemcsak Csók néhány következő kompozíciójára - „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" (1890), Árvák (1891) - vont leheletkönnyű fátylat, de a gyöngyházárnyalatok, az érzékeny formák hajlékonysága és az alakok körül lélegző tér üvegszerüen tiszta és tompa derengése hatja át Ferenczy „finom naturalista" festményeit (Lányok virágokat gondoznak; Kavicsot hajigáló fiúk, 1890) is. Hasonló atmoszféra borul halványan Thorma 1892-es Szenvedők című festményének figuráira, noha az ő pályáján ritka kivétel, rövid epizód volt ez, utána a festő gyorsan visszafordult egy régiesebb stílus világába. Ezek a példák is mutatják, milyen kétségek, kérdések és választások között hánykolódtak a 19. század végének művészei. A süllyedő régi és a naponta formálódó új megrendítő változásai közepette, a stílusok biztonságosan körülhatárolt kategóriáinak felbomlásával a fiatal művész ott állt megzavarodva, kínzó dilemmákkal vívódva, tapogatózva, bátran választva megoldást vagy bizonytalanul keresgélve a lehetőségek arzenáljában. Vaszary különös érzékenységgel élte át a válságot: ekkoriban készült müvei mutatják, nem lehetett könnyű belátnia, hogy mind müncheni iskolázottsága, mind első párizsi időszakának tapinthatóan másfajta szellemi légköre nyújt ugyan fogódzókat, de kielégítő megoldást egyik sem kínál. Ő maga festészetének e korai korszakában láthatólag több irányba is tett lépéseket. A 19. század utolsó éveiben készült munkáiban olykor a szimbolizmus színpadképekre, élőképekre emlékeztető jelenetei elevenednek meg (Aranykor, 1898, kat. 23; Ádám és Éva, 1900, kat. 27). Ezzel párhuzamosan csaknem egy évtizeden át festette azokat a kompozíciókat, amelyek témaválasztásukban, de többnyire stílusukban is közel jártak az egykorú magyar művészet bizonyos törekvéseihez. Köztük az olyanok, mint a Megjött már a parancsolat (1894, kat. 20), a Somogyi legény lovakkal (1904, kat. 58), a Kislány paradicsomos kosárral (1895, kat. 21), a falusi élet alakjainak, a kétkezi munka mozzanatainak ábrázolásában azt a hagyományt folytatják, amely Bihari József és Révész Imre képzelt nép-ideáljaihoz és lázadó, romantikus karaktereihez nyúlik vissza, hogy azután az alföldi festők és elsősorban Fényes Adolf modernebb „szegénylegény"-ábrázolásaival mutassanak rokonságot. A látás- és kifejezésmód kezdetben az övékhez állt közel, később a nagybányaiak szelíd, békés és eleven attitűdjéhez, amelyben a szabad természetnek, a színeknek és színkontrasztoknak, a fényfoltoknak és a fák mögött elmélyülő árnyékoknak oly nagy szerep jutott. Akárcsak a nagybányai festők képeiből, Vaszary munkáiból is hiányzik többnyire a társadalmi vonatkozások nyugtalanító feszültsége, ezek helyét a nyugalmas természet jelenségei veszik át; az emberalak a táj része, ugyanolyan eleme, mint egy fa vagy egy bokros mező, és a figura jelentőségét a képen belül egyre inkább színei adják meg. A táj szerepét falusi udvar, ház mögötti kert, fás-bokros mező tölti be, amelyet könnyű ecset formál világos, a kép mélye felé egyre sötétedő zöldekkel, szürkékkel. Nem egyszer érezhető a kompozícióban valami szó'nyegszerű dekorativitás: az alakok körül vagy a háttérben elterülő növényzet mintha egy eklektikus-szecessziós ornamentika szabályainak engedelmeskedne. Nem véletlenül: a szecesszió esztendei ezek; a 19-20. század fordulóján - Rippl-Rónaiéval egy időben - bontakozik ki Vaszary iparművészeti tevékenysége is.

8 A korai évek főműve, a Feketekalapos nő (1894, kat. 9) meggyőzően mutatja, hogy a művész a párizsi élmények nyomán is igyekezett megtalálni azokat az indítékokat, amelyek elvezethetik egy stílus forrásához, saját stílusa kialakításához. Feltűnő a festmény nagyvonalú3. Rippl-Rónai József: Kuglizok, 1892 Magyar Nemzeti Galéria