Muladi Brigitta - Veszprémi Nóra szerk.: A festmény ideje – Az újraértelmezett hagyomány (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)

Tanulmányok - Széljegyzetek a figuratív realista festészet témájához. Lajta Gábor

A magyar festészet helyi szelleme Hamvas Béla Öt géniuszából és Kállai Ernő Új magyar piktúrá]ábó\ tökéletesen kirajzolódik. Kár, hogy ezt a két forrást együtt nem emlegeti senki. A hely szellemének viszont csak akkor van jelentősége, ha az egyetemeshez kapcsolódik. A hagyomány - emlékezet. A hagyománytól megfosztott ember az emlékezet nélküli örökös jelen őrületében él. Elmélet és gyakorlat A művészettörténet mindig arról beszél, ami már létrejött. Ezért az alkotásra nézve csak nagyon korlátozottan adhat tanácsot a művészeknek. Az új festészet mindig a műteremben születik. Ugyanakkor a festőnek művészettörténésznek és kézművesnek kell lennie egyszerre, amellett, hogy művészi temperamentuma és kifejezőkészsége van. A 19. század közepére eltávolodtak egymástól a művészek és a művészettörténészek. Korábban művészek írták és alakították a művészettörténetet. Egy ideig pedig a művészettörténészek is gyakorolták - valamilyen fokon - a művészetet. Ezután pedig az elmélet és a gyakorlat a folyamatos félreértések állapotába került. A művészeti kritika megjelenése az 1800-as évektől 100 évig a régi művészet tekintélyére hivatkozott az új ellenében, de megkövült, akadémikus módon, mivel tevékenyen nem vett részt az alkotásban. A következő 100 évben a progresszív kritika a régi művészet tekintélye elleni lázadást állította mércének. Lehet, hogy mostanra eljött az idő a kritika tekintélye elleni lázadásra. A művészet elvileg a szabadság birodalma, s a művész szeretné azt hinni, hogy olyan játékot űz, amelyben ő állapítja meg a játékszabályokat. Néhány jellegzetes figuratív festőről Lucián Freud útja a Neue Sachlichkeit, a száraz német naturalizmus felfokozása. Freud öregkorában egyre jobb képeket fest, mert Bacon hatására szenvedélyesebb lett az ecsetkezelése. Jenny Saville úgy próbált korszerűbb lenni Freudnál, hogy poposabbra és groteszkebbre, egyúttal a fényképezés segítségével trükkösebbre alakította festészetét. Amennyit nyert ezzel, annyit veszített is, mert lemondott a modell valódi terének megfigyeléséről, amelyre Freud erőfeszítései irányultak. Eric Fischl legnagyobb érdeme, hogy fölvállalta a történetmesélést, és ezzel sok ellenséget is szerzett, hiszen a történet még Bacon számára is tilos volt. De csak ugyanazt tette festői eszközökkel, ami az irodalomban és a filmben párhuzamosan szintén lezajlott. Fischl nagy utat tett meg egy autodidakta figurativitástól a szinte csernusi virtuozitásig. Mark Tanseyjó példa arra, hogy a kiváló képi ötletek majdnem megmentik a közepes festést. De csak majdnem. Odd Nerdrum érdeme, hogy képes volt tökéletesen semmibe venni a kor elvárásait. Súlyos provokatív formáinak ereje van, de ő is szárazon fest és akadémikusan-modorosan lazúroz: egészében modoros és csikorgó. De fontos hangsúlyozni, hogy egy Nerdrum festészetét csak Rembrandt felől nézve lehet megítélni, Baselitz felől például egyáltalán nem,- bizonyos szempontból Beuys-hoz is több köze van. R. B. Kitaj, aki a The Human Clay-kiállítással és nyolcvanas évekbeli munkáival a figurativitás egyik vezéralakja volt, úgy tűnik, a maga helyét átadta David Hockney-nak és befejezhetetlen ezoterikus festészeti kalandokba merült. Antonio Lopez Garcia festészete, ha nem is az egyetlen járható út, tökéletes válasz minden elméletre. A festői figyelem intenzitása és a fény misztériumának huszadik századi átélése az egyik leghitelesebb kortárs realistává teszik őt. Hozzá képest Andrew Wyeth némiképp illusztratív, de ugyanolyan magas szinten! Csernus Tibor végigjárt minden utat, amely az ábrázoló festészet főbb lehetőségeihez vezet. Manapság bizonyos szempontból ő a festők festője. Hatása még olyanokrnál is kimutatható, mint Eric Fischl. Előadásomat azzal zárom, hogy az új figuratív realizmus hirtelen kivívott egyenjogúsága, sőt népszerűsége a kortárs művészetben nem jelenti azt, hogy kizárólagos volna vagy kizárólagosságra törne. Ma már számtalan irányzat létezik egymás mellett. A nonfigurativitás különböző formáitól a neokonceptualizmusig. Elgondolkodtató viszont, hogy a művészetelmélet és művészetszervezés - tisztelet a kivételeknek — nem nagyon tud mit kezdeni az olyan irányzatokkal, ahol az alkotó műhelymunka szerepe megnő. Mivel a teoretikusok nem lépnek át a művészi tevékenység színterére, a művészekkel csak az elmélet és praxis közti senkiföldjén találkozhatnak, illetve kölcsönösen rajtaütéseket hajthatnak végre egymás terrénumán. Persze az elmélet emberei nyugodtan idézhetnék Bemard Shaw-t: „Tojást tojni sem tudok, de azt, hogy záp-e, azt meg tudom mondani!", és igazuk is lenne mindaddig, amíg megmaradnak az elemzés vagy bírálat szintjén. Ez a mostani konferencia művészettörténészek és művészek egymásra találásának ritka pillanata. A teoretikusok, kritikusok és kurátorok tekintélyes része azonban továbbra is legszívesebben különböző tiltásokat és feltételeket szabna a művészetnek. Talán úgy érzik, ők az igazság letéteményesei. Pedig nem. Az alkotók sem az igazság letéteményesei. Senki sem az. Mindenki tévedhet. * Lajta Gábor írása az ELTE Művészettörténeti Tanszékén 2006. december 6-án A tradíció átértékeli a jelent. Személyes hagyományválasztások a kortárs festészetben címmel rendezett konferencián elhangzott előadásának változatlan formában történő közreadása.