Muladi Brigitta - Veszprémi Nóra szerk.: A festmény ideje – Az újraértelmezett hagyomány (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)

Tanulmányok - Széljegyzetek a figuratív realista festészet témájához. Lajta Gábor

Széljegyzetek a figuratív realista festészet témájához* Lajta Gábor A tárgy visszaszerzése [R. B. Kitaj és a figuratív festészet) című cikkemet 1995 márciusában írtam, s az az Új Művészet 1995/9. és 10. számában jelent meg, két részben. Noha a művészeti sajtóban akkor nem reagáltak rá, úgy vettem észre, hogy érdeklődést váltott ki; többen megkerestek, főként festők, s később is emlegették az írást. Ma már talán furcsának tűnhet, de tíz-tizenegy évvel ezelőtt a figurális festmény még igencsak ritka madárnak számított, hazai és nemzetközi elfogadtatása pedig kemény falakba ütközött. Bár erősen szurkoltam a figurativitás (sőt, a realizmus) jogainak „visszaszerzéséért", azt azért nem hittem volna, hogy pár év múlva a művészeti főiskolákból kirajzanak majd a természetelvű festők, és még a régóta pályán lévő absztrakt művészek közül is többen újra „ábrázolók" lesznek. Úgy tetszik, „a tárgyat sikerült visszaszerezni". De az a kérdés még mindig nyitott, hogy van-e, lesz-e jellegzetes formája az új realizmusnak? És milyen lesz a viszonya a művészet örök formáihoz? Horribile dictu: mérhető lesz-e Tizianóhoz? Az pedig, hogy a művészt „segítie ebben a kor", szintén nyitott kérdés maradt. A válasz talán attól függ: szükség van-e még festészetre egyáltalán? A most következő előadásom a konferencia témáihoz és kérdéseihez kapcsolódó aforisztikus feljegyzésekből áll. Legnagyobb részét most jegyeztem le, ha nem is feltétlenül most jutottak eszembe. A Giacomettire vonatkozó mondatok egy, a Múertó'című folyóiratban megjelent cikkemből (2004. április) kiragadott idézetek. Az új f igurativitásról általában Az új figurativitás a művészet olyan új gyermeke, amely számtalan születési hibával és hátránnyal jön világra. Szülőit ugyanis sokszor kényszerítették vetélésre, sőt egész életművek apadtak el vagy váltottak irányt a kor parancsai miatt. „Ha eljönne az idő, hogy újra rajzolni kell, nem jövök zavarba, mert rajzolni tudok." - mondta Emilio Vedova, az itáliai absztrakt festő. Szegény öreg Vedova, vajon meghallotta-e még az újra rajzolni kellkor-parancsát, és ha igen, maradte ereje és ideje, hogy bebizonyítsa, tud rajzolni? Az új figurativitás - és egyáltalán minden új művészet - alapfeltétele, hogy többé ne engedelmeskedjen semmiféle parancsnak. Az új figurativitás már nem hirdetheti, hogy nem kell tanulni a művészetet. Nem hirdetheti, hogy mindenki művész. Ez pedig alapvetően változtatja meg a művészi gyakorlatot. Az új figuratív realista festészet nem épít tiltásokra. A 20. századi modernség például tiltotta a történetet. A művészet történetében a modernség állította fel a legtöbb korlátot. Tilos a történet, tilos az ábrázolás, tilos a realizmus, s végül tilos a kép. A képességek lebontása után a képességek visszaszerzése. Minimalizmus helyett maximaiizmus. („Minimai art" helyett „maximai art".) Minden képesség és minden lehetőség maximális kifejtése. „Mindent elmondtak már, de nem mondták ki kellő nyomatékkal" - állította Delacroix, aki ezzel arra célzott, hogy a kifejezés ereje és energiája újítja meg a formát - nem az úgynevezett problémafelvetések, amelyek inkább a tudományra jellemzőek. A konceptualizmusról Végül is minden művészet konceptuális. Ha semmi koncepciója nincs, „csak" lefesti, amit lát, akkor az a koncepciója. Amit általában konceptualizmusnak hívnak, az a gondolat elsőségét jelenti a vizualitással szemben. Legalábbis ez a sorrend. Csakhogy a pillantássalis lehet gondolkodni. Ahogy Cézanne fogalmazott: „Ecsettel a kezemben gondolkodom." A trendekről A művész számára a korszerűség olyan természetes, mint a levegővétel. „Ne izgasd magad a korszerűség miatt. Sajnos ez az egyetlen, amit nem nem kerülhetsz el." (Salvador Dali) Balthus: „Inkább érzem magam Courbet kortársának..." Csernus Tibor: „Inkább érzem magam Delacroix kortársának, mint mondjuk Jeff Koonsénak." Minden dolognak van egy jelenbeli (változó) és egy örök (változatlan) eleme. Aki a művészet történetiségét és időhöz kötöttségét hangsúlyozza, az kiemeli a műből a változó elemet és önállósítja. Aki az örök elemet önállósítja, az megfosztja a művet a jelenvalóságtól. Csak a kettő együttese képez kerek egészet. A stílus a művészettörténészek és a gyűjtők szenvedélye. Ha a művész a stílussal törődik, akkor mások igényeivel foglalkozik. Stílusa életműve egészének lesz. A lemaradás félelme megbénítja az alkotóképességet. A 20. század elejére visszatekintve az avantgárd nem jelent semmilyen előnyt. Mednyánszky „támogatott" festészete, Csontváry „őrültsége" és a Nyolcak „korszerű" kubizmusa egymás mellé került a múzeumfalon. A trendek ellentmondanak az egyéni utaknak. Az egyetlen érvényes trend: minden egyéni út érvényessége. Ha valakit utolér a trend, attól még nem trendkövető. A realizmusról A realizmus csak az egyik lehetséges kifejezési mód a festészetben. Az új realizmust valószínűleg az a külső és belső igény hozta létre,