Endrődi Gábor – Zwickl András szerk.: Luthertől a Bauhausig, Nemzeti kincsek Németországból (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)

Gude Suckale-Redlefsen - Robert Suckale: Sokszínűség és bőség

ték. Nagy Frigyesnek a Sanssouci-kastélyban berendezett galériájában - előképével, a római Galleria Colonnával összehasonlítva - az alacsonyabb termeknek, a boltozati freskók elmaradásának és a visszafogott díszítésnek köszönhetően a képek jobban érvényesülnek. Új tendenciák a 18. század végén A hétéves háború kitörése, 1756 előtt az utolsó békeévekben a pasztellt és a porcelánt kedvelő rokokó ízlés uralkodott az udvarokban. Ugyanekkor azonban éppen Drezdában, ennek az irányzatnak a fővárosában, szellemi fordulat volt kialakulóban. Itt írta Johann Joachim Winckelmann 1764-ben megjelent művét, Az ókor művészetének történetéi, amely a klasszicizmus manifesztumává vált. Ebben a szerző a klasszikus görögök egyszerűségéhez és szabad gondolkodásmódjához való visszatérést szorgalmazta. Drezdából indult barátja, Anton Raphael Mengs festő és művészetteoretikus is, aki még Winckelmann előtt Rómába költözött. Winckelmann az osztályozás módszereit a botanikából vette át. A művészet rendszerezéséhez a természettudomány nyújtott vezérfonalat. Ez azonban maga is alapvető változáson ment keresztül, amennyiben felismerte, hogy a természetnek is története van.

1 III. Ágost (született: I696, uralkodott: 1733-1763) pártfogásába vett néhányat az új tendenciák közül: a drezdai képtárat korlátozottan, de nyilvánossá tette, és ezzel „école publique"-ké nyilvánította. így kezdődött meg az a paradigmaváltás, amelynek során a magángyűjteményt a nyilvános múzeum váltotta fel. Ez együtt jár a szépművészetek (a festészet, a szobrászat és az építészet) és a később iparművészetnek nevezett alkalmazott művészetek különválásával, továbbá az ornamentika, különösen a rokokó ornamentika visszaszorulásával. Ennek a korfordulónak a kiemelkedő uralkodói személyisége III. Lipót Frigyes Ferenc, Anhalt-Dessau hercege (született: 1740, uralkodott: 1758—1817). Wörlitzi kezdeményezései a jövőbe mutató, felvilágosult reformok mintáiként szolgáltak Németország-szerte. Bátor szakítása a Poroszország katonai vazallusaként betöltött szereppel, átfogó törekvései az alattvalók sorsának javítására, a Jean-Jacques Rousseau és a felvilágosodás más gondolkodói által hirdetett eszmék radikális megvalósítása - ezek a tettei páratlanok voltak. Gondolatvilágának tulajdonképpeni tengelyét a wörlitzi kastély és a park, ezzel pedig az embernek és a művészetnek a természethez való újfajta viszonya alkotta. Ehhez angliai tanulmányútján kapott ösztönzéseket, amelyre elkísérte építésze, Friedrich Wilhelm von Erdmannsdorff és udvari kertésze, Johann August Eyserbeck is. Wörlitzben minden, még a kastély privát helyiségei is - legalábbis bizonyos időszakokban - nyitva álltak a nyilvánosság számára, és az alattvalók oktatásának és nevelésének eszközeként működtek. A parkot afféle szabadtéri múzeumnak is nevezhetjük, amelyben építészeti másolatok kaptak helyet. A római Vesta-templom itteni replikáját például a herceg által emancipált zsidók használták zsinagógaként, a Pantheon másolata a szabadkőművesek gyülekezőhelyeként szolgált. A sétálót számos felirat, emlékkő és „emlékhely" ösztönözte elmélkedésre. Az egyik pavilonban Georg Foster csendes-óceáni gyűjteményét helyezték el; ez lett az egyik legkorábbi néprajzi múzeum, és a „nemes vademberek" rousseau-i ideáljának alapján állt. Rousseau alapelveinek megfelelően a természetet a fennköltség és a szabadság tereként fogták fel. A fákat és a bokrokat már nem nyírták meg, mint a barokk korban. A növényeket mindazonáltal úgy választották ki és helyezték el, hogy az ablakokból nyíló kilátás Claude Lorrain vagy Jacob van Ruisdael tájképeire emlékeztessen. A park „pittoreszk", tehát képszerű kompozícióba rendeződött. A herceg „benne" lakott a természetben, a tájat mégis a művészet szemüvegén keresztül látta. Ezt már egy fél nemzedékkel később is természetellenesnek érezték. Goethe a weimari parkot ezért alakíttatta át, csökkentette a benne lévő emlékkövek és feliratok számát is. A wörlitzi kastély egy műgyűjteménynek is otthont ad, amely híres antik szobrok gipszöntvényeiből, a reneszánsz mesterművei után készült másolatokból, valamint néhány eredetiből áll. A legelőkelőbb helyen, a bejárati rotunda közepén a Belvederei Apollo öntvényét helyezték el; vele szemben a másik oldalon a Galleria Farnese Annibale Carracci által festett freskóinak másolatai láthatók. Ezzel az ókort és az érett reneszánszot programszerűen, mint a művészettörténet két csúcspontját mutatták be - Winckelmann nézeteivel egybehangzóan, akinek a herceg nagy tisztelője volt. Az eredeti szobrok és festmények a mellékterekbe kerültek. 17 Meijers, Debora J.: Kunst als Natur. Die Habsburger Gemäldegalerie in Wien um 1780. (Schriften des Kunsthistorischen Museums Wien, 2.) Milano 1995, különösen 126. skk.