Endrődi Gábor – Zwickl András szerk.: Luthertől a Bauhausig, Nemzeti kincsek Németországból (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai)
Gude Suckale-Redlefsen - Robert Suckale: Sokszínűség és bőség
A könyvtár falait jelentős férfiúk portréinak ciklusa díszíti, a képeket az ábrázoltak tevékenységi területei szerint (pl. törvényhozás, költészet, filozófia) tagolták. így ez a helyiség is olyan emlékhellyé vált, mint a Rousseau-sziget a parkban. Az ösztönzés ehhez Angliából jött, ahol már 1730 körül megépült a stowe-i Temple of Worthies™ A nagy emberek kultusza végső soron antik eredetű, és már a humanisták újjáélesztették. A 18. századtól kezdve ezt fokozták zsenikultusszá. Egy költő, Johann Wilhelm Ludwig Gleim halberstadti házát irodalmár barátainak arcképeivel töltötte meg, ezáltal egy analóg jelenséget, egy barátság-szentélyt hozott létre. Ez az együttes fennmaradt, és 1862 óta a nagyközönség is látogathatja. Kelet-Németországban másutt is létesültek portrégyűjtemények, például a Reich-gyűjtemény Lipcsében. A főrangúak általában arra törekedtek, hogy nagy politikusok és a felvilágosodás képviselői, művészek és írók márványból, gipszből vagy terrakottából készült portrébüsztjeit szerezzék meg. Különösen nagyra értékelték ezek közül Jean-Antoine Houcton munkáit, amelyek több fejedelmi udvarban is megtalálhatók. A wörlitzi Gótikus ház ellenben egyfajta remetelak volt, neogótikus berendezéssel, amelyben ónémet festmények másolatai és egy svájci üvegfestményekből álló gyűjtemény kapott helyet. A fejedelmi építtető - Oroszlán Henrik és Medve Albert leszármazottjaként - dinasztiájának korai, egyszerű hőskorába kívánt visszatérni. Ez különös vallomás arról, hogy saját korát a régebbi koroknál alacsonyabb rendűnek vélte. 19 Fel lehetne hozni ellenérvként, hogy az ókorhoz való viszonyt mindig is ez jellemezte. Van azonban egy fontos különbség: az antik szobrászatot ugyan örökérvényű mintának tekintették, Erős Ágost udvari művészeinek az öntudata azonban olyan nagy volt, hogy soha nem jutott volna eszükbe előképeiket szolgaian másolni, azok tanulmányozásából sokkal inkább önálló, új művekhez merítettek ösztönzést. Arról is meg voltak győződve, hogy valami olyat alkotnak, ami egyenrangú az antik művészettel, sőt - az építészeti technika, az olajfestészet és az újonnan feltalált porcelán terén - felül is múlja azt. A 18. század közepétől azonban megfordult ez a viszony. A múzeum a 19. században „A 19- században az egyetemekhez, amelyek eredete a középkorba nyúlik vissza, és az akadémiákhoz, amelyek az abszolutizmus korában keletkeztek, a múzeumok társultak a képzés új, magasabb rendű helyeként. ... Mindhárom intézmény magán viseli annak a korszaknak a vonásait és köntösét, amelyben létrejött. ... Az akadémiák - azon eszményük alapján, hogy a művészet és a tudomány legjobbjait egyesítsék - felettébb arisztokratikus képződmények. A múzeumok, amelyek az egész nép előtt nyitva állnak, minden embernek szolgálatára vannak, és nem ismernek köztük különbséget, a demokratikus szellemet juttatják kifejezésre" — így írt 1903-ban Alfred Lichtwark, hamburgi múzeumigazgató. 2 " A humanisták az antik irodalomból tudtak róla, hogy az egyiptomi Alexandriában a Ptolemaioszok alapítottak egy Muszeion nevű intézményt, amely műtárgyak és tudományos eszközök gyűjteménye mellett egy könyvtárat, egy aulát és egy étkezőhelyiséget foglalt magába, és amelyben kiválasztott férfiak élhettek, hogy ott gondok és sietség nélkül merülhessenek el tanulmányaikban. 21 Luthernek a wittenbergi ágostonos rendházban fennmaradt cellája kapcsán 1655-ben múzeumról beszélnek, de Samuel Quiccheberg már 1565-ben használta ezt a fogalmat, amely aztán a 18. században vált közkeletűvé. 22 A modern múzeum tulajdonképpen a Nagy Francia Forradalom idején született meg: 1793-ban Franciaországban lefoglalták a király, a nemesség és az egyház tulajdonában lévő műtárgyakat, és a királyi palotában, a Louvre-ban múzeumot rendeztek be. A művészet „királyi" helyre került. De a Louvre már korábban, az ún. szalonok révén is alkalmasnak mutatkozott erre; hiszen itt, a „Salon Quarré"-teremben rendezett művészeti kiállítások régóta látogatók sokaságát vonzották, és hozzájárultak ahhoz, hogy a művészet az irodalmárok és a közönség beszélgetéseinek egyik fő témájává váljon. Később Napóleon hadizsákmányaiból műalkotások ezreit küldte Párizsba. A Louvre Európa központi múzeuma lett. Hogy a művészet milyen nagy jelentőséghez juthatott, és hogy egy múzeum milyen szerepet tölthetett be, ahhoz a Louvre lett a viszonyítási alap. A művészeti kiállítások története általában véve is a gyűjtéstörténet másik szálának nevezhető. A nemesi gyűjtemények felszámolása és az egyházi intézmények szekularizációja Kanz, Roland: Dichter und Denker im Porträt. Spurengänge zur deutschen Porträtkuitur des 18. Jahrhunderts. München 1993, 123 skk. Erre még az öntudatos Goethénél is találhatunk példát. így 1808-ban, Albrecht Dürer rajzairól szóló dolgozatában (idézett kiadás [1. j.], XVI, 260.): „Általában nem hajlunk arra, hogy a kort, amelyben mi magunk élünk, lekicsinyeljük; de ... e kornak aligha válhat előnyére, ha amazzal [Dürer korával] hasonlítjuk össze". Homburger, Otto: Museumskunde. Breslau 1924, 8. Parthey, Gustav: Das alexandrinische Museum. Berlin 1838; Furtwängler, Adolf: Über Kunstsammlungen in alter und neuer Zeit. München 1899. Berliner: i. m. (7. j.). 328. sk.
