Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

ITTHON ÉS A NAGYVILÁGBAN - SZŰCS GYÖRGY: Disszonancia vagy új harmónia? A „neós" művészet Nagybányán

Boromisza Tibor: Önarckép, 1910. Kat. sz. 84. Az 1911-es év tavaszától a Nagybányai Hírlap hasábjain a művésztelep vezetőségéről kemény ítéletet mondó Boromisza cikkei és a Thorma Jánosról állítólag tiszteletlenül nyilatkozó Harsányi kizárásának ténye borzolták fel nemcsak a nagybányai, hanem szószólójuk, a Nyugatban megjelenő Tersánszky Józsi Jenő révén a budapesti kedélyeket is.

25 Boromisza kénytelen volt azt tapasztalni, hogy miközben a fiatalok, a „keresők-kutatók-forradalmárok, szertelenül csapongók"

26 nevében lépett fel, a tanítványok egy része nyílt levélben állt ki mestereik mellett, elutasítva azt az állítást, hogy a sajtópolémia az ifjúság kontra vezetők harca lenne. „Nem akarjuk, hogy bárki is miránk: az ifjúságra való hivatkozással érdemtelenül pozíciót akarjon magának kierőszakolni. Az eddigi vezetéssel teljesen meg vagyunk elégedve, a vezetőknek fáradságukért köszönetet mondunk, s minden eddigi intézkedésükkel teljesen egyetértünk, s irántuk a jövőben is teljes bizalommal vagyunk" - zárul a többek között a Mikola, Ziffer, Galimberti, Dénes Valéria aláírásával ellátott levél, hogy csak az ekkor neósnak tekintett művészeket említsük.

27 Ilyen előzmények után került sor a következő év augusztusában a művésztelep alapításának másfél évtizedét ünneplő kiállításra, amelyre a szervezők nemcsak a művészektől és a magántulajdonosoktól, hanem Ferenczy Károly segítségével a Szépművészeti Múzeumból is kölcsönöztek képeket. Elkészült egy részletes katalógus, amelynek bevezető tanulmányában Réti István tovább finomította az 1909-ben a Nagybánya és Vidékében megjelent történeti áttekintésének első fogalmazványát.

28 A terjedelmes írásban Réti kénytelen volt számolni Nemes Lampérth József: Önarckép, 1911. Kat. sz. 183. a „neomodern" művészet létezésével, bár hangsúlyozta annak öszszetett voltát, illetve a teóriáktól való erőteljes függését. „Sok embert megkábított a nyomtatott betű, amely tudományos színezettel rendszerré nagyképűsítette a kávéházi és atelier-viták odadobott szólamait s a legócskább esztétikára varrt új gombokat. A fegyelmezetlen elmék - amilyenek művészek közt sokan akadnak - áldozatai lettek a járványnak" - fakadt ki az egyébként viszonylag tárgyilagos áttekintésé en Réti. Majd a természet elleni lázadás forradalmának, a „szubjekt izmus teljes anarchiájának" aposztrofált mozgalom külföldi képviselőjeként elsősorban Gauguinre mutat rá. „Van Goghot és Cézanne-t emlegették már kezdetben is, de hatásuk valójában csak később következett el; megelőzte őket Mathis [sic!], akinek Parisban sokan voltak tanítványai nagybányaiak. Az ő szándékos, de sok Ízlést, kultúrát követelő secondaire művészete tulajdonkép inkább csak beszédben volt divatban, a festészetre alig gyakorolt befolyást."

29 A kritikai hang ellenére a kiállításról nem hiányoztak a neós művészek sem - az elszigetelődő Boromisza kivételével, aki saját műtermében rendezett „alternatív" tárlatot -, ám az összkép a művésztelep akkori állapotát, az impresszionisztikus elemekkel felfrissített, az előző évi viaskodásból „győztesen" kikerülő plein air naturalizmus dominanciáját mutatta. A legtöbb képet Réti Istvántól és a fiatalon elhunyt Maticska Jenőtől tekinthettek meg a látogatók, mintha a két kis kollekció azt szerette volna bizonyítani, hogy az alapítók és a következő nemzedék művészete organikus és fejleszthető kapcsolatban áll egymással. Szintén jelentős anyaggal szerepelt Ferenczy Károly, ellenben Thorma