Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

ITTHON ÉS A NAGYVILÁGBAN - JACK FLAM: Fauvizmus, kubizmus és az európai modernizmus

ezért a jelenkori művészet, ha nem is meghatározott vallásos hiedelmek közvetlen emanációja, mégis a nagy művészet, azaz: a vallásos Művészet több jellemző vonását viseli magán."

37 Az igazsággal és anonimitással kapcsolatos gondolatokban is kifejeződött ez a vallásos felhang, amely a legtöbb, a kubizmussal szemben kritikus írásban végigkísérhető. Ez tükröződik abban a mendemondában is, amely szerint Braque és Picasso nem tudták megkülönböztetni saját kubista képeiket, és abban, ahogy az egyéniségnélküliséget a valóság részének állították be. Az a gondolat, hogy ezek a képek valahogy olyanok, „mintha anonimek volnának", megerősíti azt az elképzelést, hogy a képek nem a valóság szubjektív látványai, hanem mély értelmű meditációk a „tiszta valóság"-ról. 4. Visszatekintve, a kubista forradalom jelentősen befolyásolta a fauve mozgalom megítélését. Bár, amint láttuk, a fauve festészet elsődlegesen az impresszionizmus gyakorlata ellenében született meg, 1912-re a kubizmus támogatói a spontaneitással, organikus formákkal, színnel, fénynyel és közvetlen megfigyeléssel való kapcsolata miatt elvetették, vagy azért, mert az impresszionizmus folytatását látták benne, vagy - ami ugyanolyan rossz - azért, mert a dekoráció egyik formájának tartották. Valójában a kubizmus kiteljesedésével a fauvizmus mint lírai festészet egyre problematikusabb szerepet játszott a modern művészet történetében. És mint ilyen, csakúgy, mint az érzékelésen alapuló festészet általában, valahol az avantgárd margóján maradt a század nagy részében. Ez a marginalizáció azonban paradox módon a művészettörténeti gondolkodásban pozitívan hatott. A geometrikus, konceptuális, „elembertelenített" művészet századában a fauvizmus a szégyellt és vágyott humanizmus, a szégyellt és vágyott individualizmus és a természettel való közvetlen kapcsolat utáni szégyellt nosztalgia jelképe lett. Azt hiszem, ezért is vált visszamenőleg a fauvizmus a 20. századi művészet olyan fontos elemévé. A modern művészet több olyan aspektusát testesíti meg, amelyek felett ugyan látszólag eljárt az idő, de mégis nagyon jelenvalóak, sőt, a jövő is nyitva állhat előttük. Furcsa módon a fauvizmus kettős szerepet tölt be a modern művészet történetében: egyrészt alapító gesztusa a hagyományos naturalizmustól való függetlenné válásának, másrészt egy új típusú naturalizmus létjogosultságának bizonyítéka. Vezércsillaga, próbaköve az individualizmus és a lírai festészet, az improvizáció, valamint a gesztus és az „érintés" (touch) uralkodásának. A fauvizmus ezáltal az összes valamilyen módon hozzá kapcsolódó irányzat kiindulási pontja maradt a század során. Akár Kandinszkij 1911-1913 közötti festői absztrakciója, akár az amerikai absztrakt expresszionizmus, lehet, hogy indirekt módon, de egymással összefonódva egyaránt a fauvizmus kapcsolódási pontjait gazdagítja. A fauvizmus valahogy a „festészet" szimbólumává is vált a közvetve vagy közvetlenül nagyrészt a kubizmusból kibontakozó „nem-festészet" ellenében. Az 1910 körüli időszak egyik legfontosabb fejleménye a felületesnek és haladásellenes ideológiának bélyegzett humanizmust elvető egyfajta idealizmus volt. Mint Malevics és Krucsonyih közös műve, a Győzelem a nap felett bizonyítja, ennek az idealizmusnak egyik góca Oroszországban volt, a másik pedig Olaszországban, ahol a futuristák indítottak fellengzős támadást a humanizmus ellen. Ez kevésbé fellengzősen, de Franciaországban is jelen volt. És a kubizmus volt az, amely megnyitotta az utat nem csak a 20. század során kifejlődő nagy, geometrikus stílusok, hanem Duchamp művészete és a magának a festészetnek a létjogosultságát megkérdőjelező 20. századi konceptuális törekvések számára is.

38 Talán ezért is olyan fontos számunkra manapság Matisse, az őt jellemző folyamatos azonosulás a festés gyakorlatával és a humanista témákkal, a természetinek és a konceptuálisnak megvalósított szintézise abbéli törekvésében, hogy ötvözze az ösztönt az intellektussal, amint azt a fauve periódusában meg is tette. „Ami legjobban érdekel - írja Notes d'un peintre című művében, amely a kubizmus felemelkedésének előestéjén jelent meg -, [....] az az alak. Ez engedi meg leginkább, hogy kifejezzem azt a szinte vallásos érzést, amit az élettel szemben érzek."

39 Mennyire eltér ettől az, ahogy Apollinaire az Abszolútról ír a Les peintres cubistes-ben, amikor a fauvizmus és a kubizmus közötti átmenetet az emberfeletti, a fizikai világon túlmutató valósághoz köti: „A tisztaság és az egység keveset ér az igazság nélkül, melyet nem lehet összehasonlítani a valósággal, mivel ő maga a valóság, túl minden természeten, amely azon igyekszik, hogy feltartóztasson bennünket a végzetes rendben, melyben nem vagyunk egyebek, csak állatok. Mindenekelőtt a művészek olyan emberek, akik nem-emberivé akarnak válni. Fájdalmasan keresik a nem-emberi nyomait; azokat a nyomokat, amelyekkel sehol sem találkozik az ember a természetben."

40 A fauvizmushoz és a kubizmushoz kapcsolódó irányzatok tovább éltek a század további részében, megtestesítve a bennük rejlő ellentétek által a modernizmus feloldhatatlan konfliktusait, melyek a szubjektív és objektív igazság, világi humanizmus és abszolút érték, improvizáció és tervezés között feszültek. A fauve festők voltak talán az utolsók, akik megkísérelték egy olyan festészet létrehozását, amely egyszerre konceptuális - úgy, ahogy azt a Morice körkérdésére adott válaszokban értették -, és ugyanakkor a közvetlen vizuális élményben gyökerezik. A fauvizmus, még a stílus követői számára is, inkább átmenetet, mint végleges eredményt jelentett. Nem az volt fontos a fauve művészek számára, hogy hogyan tartsák életben a fauve mozgalmat, hanem az, hogy merre haladjanak tovább. 1907-re Matisse és Derain egyaránt eltávolodott a fauve stílustól, és Braque is hamarosan követte őket ebben. A későbbiekben természetesen mindhárman más utat választottak. Derain, rövid cézanne-izmus és protokubista periódus után egyfajta realista lett, aki közelebb állt Courbet-hoz, mint Cézanne-hoz. Braque, Picassóval karöltve a kubizmus legradikálisabb formáját követte. Míg Matisse - kétségtelenül a fauvizmus legjelentősebb képviselője, ugyanakkor az, aki mindig kilógott a sorból - megmaradt az „univerzális dinamizmus" és „a sebeknél, amelyeket a halottnak hitt tárgyak egymásnak okoznak" elképzelés mellett, ami Gleizes és Metzinger szerint a kubizmusnak kizárólagos joga volt. Matisse kísérlete a lírai és a metafizikus egyesítésére úgy, hogy eközben elkerülje a konvencionálissá vált stílusokat, végtelenül színes stílust eredményezett. Olyannyira, hogy Salmon „a legkövetkezetlenebb modern művész"-ként tartotta számon.

41 Valószínűleg sokat elárul, ahogy ez az állítólagos „inkoherencia", ami oly sokszor előfordul a fauvizmus elleni 1905-ös vádak között, a modern művészet egyik leggazdagabb és legnagyobb hatású stílusához vezetett. A mai ember számára, a programszerű idealizmusok okozta kiszámíthatatlan katasztrófák százada végén, a rendszertelen és humanista fauve festészet számos mérlegelésre érdemes gondolatot tartogat. Angolból fordította: Gábor Zsuzsa