Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

ITTHON ÉS A NAGYVILÁGBAN - JACK FLAM: Fauvizmus, kubizmus és az európai modernizmus

utasításukra szavazott a zsűriben.

31 Tudva azt, hogy Matisse mennyire azonosult általában az avantgárd festészettel és különösen a cézanneizmussal, jogosan merül fel bennünk a kérdés, hogy miért utasította el ennyire ezeket az 1908-as tájképeket, hiszen maga Braque ezeket a képeket Cézanne előtti tisztelgésnek tekintette.

32 Azt hiszem, két fontos tényező játszott közre. Először is, Matisse-nak nem tetszett az, amit ő Cézanne agresszív és tudatos félreértelmezésének látott Braque vásznain. (Ebben a véleményében csak megerősítették őt Picasso ugyanebben az időben keletkezett, hasonlóan szembeötlő Cézanne-félreértelmezései, amelyeket jól ismert.) Matisse úgy érezte, hogy Cézanne-t kivételesen jól érti, és Braque festményei ellentmondanak az ő értelmezésének, nem utolsó sorban azáltal, hogy Cézanne módszerét egyfajta geometrikus formulaként értelmezik. A másik tényező az a harc volt, amely ekkor már elkezdődött, és még sok éven át tartott, s amelyet a „Kié valójában Cézanne?" kérdés eldöntéséért vívtak. Ez a küzdelem egyike volt a 1907 és 1911 közötti időszakot meghatározó harcoknak, amelyeket Gleizes és Metzinger Du „Cubisme" (A kubizmusról) című munkájukban végül a kubizmus javára döntöttek el. A szerzők kritizálták Courbet-t, mert az impresszionistákhoz hasonlóan „a legrosszabb vizuális konvenciók rabszolgája" maradt, és figyelmen kívül hagyta, hogy „a valódi viszonylatok érzékelése érdekében fel kell áldozni ezernyi látszatot", és „minden intellektuális kontrol nélkül fogadta el mindazt, amit retinája közvetített neki". Gleizes és Metzinger ezzel állította szembe Cézanne munkásságát, mely szerintük a kubizmus uralmát legitimizálta. „Cézanne a történelem irányát meghatározó legnagyobbak egyike... Megtanít uralni az univerzális dinamizmust. Felfedi előttünk azokat a sebeket, amelyeket a halottnak hitt tárgyak egymásnak okoznak... Művei visszavonhatatlanul bizonyítják, hogy a festészet többé - vagy már nem a tárgyak vonalakkal és színekkel történő imitálásának művészete, hanem az a mód, ahogyan ösztöneinknek formai öntudatot adunk. Aki megérti Cézanne-t, az a kubizmust akarja. Immár megalapozottan állíthatjuk, hogy ezen iskola és a korábbi megnyilvánulások között csupán mtenzitásbeli különbség van, és hogy meg is bizonyosodjunk efelől, elég kellő figyelemmel szemügyre venni a realizmus folyamatát, amely Courbet felületes valóságlátásából kiindulva Cézanne-nal hatol be a valóság mély rétegeibe, és meghátrálásra kényszerítve a megismerhetetlent, felfénylik. Ha nem akarjuk a modern festészetet mindenestül elvetni, a kubizmust kell a legitim folytatásnak tartanunk, és mint kiindulási pontban, benne kell látnunk a festészet művészetének egyetlen ma lehetséges felfogását. Más szavakkal: pillanatnyilag a kubizmus annyi, mint a festészet maga."

33 Nemcsak azt kellett eldönteni, hogy kié Cézanne, hanem azt is, hogy hogyan kell őt értelmezni. Hiszen Cézanne is ellentétes módokon értelmezhető, csakúgy, mint Seurat, akit néha a szín- és fényhatás fogalmaival, néha a forma stabilitásának ideájával próbáltak megragadni. Braque 1906-1907-es képeire visszatekintve nyilvánvalóvá válik, hogy a L'Estaque-képek radikális fordulatot jeleztek. Amikor Antwerpenben 1906 nyarán Braque az első fauve vásznait festette, a fényhatást és az organikus formákat hangsúlyozta. Az organikus formák használata különösen fontos volt, hiszen 1906-os és 1907-es La Ciotat-ban festett tájképein Braque még a sziklákat is hajlékony vonalakkal ábrázolta, hogy az organikusság érzetét keltse. Ezt az organikus és biomorfikus paradigmát 1908-as tájképein Braque egyszer csak valami újjal váltja fel, nevezhetjük ezt a tájkép kristályos felfogásának. Minden, még az addig általában biomorfikus formák is szögletes, geometrikus formát öltenek, amitől élettelennek látszanak, és azt a benyomást keltik, mintha minden egy felfoghatatlanul távoli tér-idő-kontinuumban létezne. Stilisztikailag a kristályos felfogás Cézanne késői munkáiból ered, ahol a forma egyre áttetszőbbé vált. Az ábrázolt tárgyak a kristálylapok némileg anyagtalan helyei csupán, ahol még a szilárd tárgyakat is a kristályok sík felületeivel határozzák meg. Cézanne képein azonban természetesen arabeszkszerű görbületek is voltak, amelyek a biomorfikus és organikus elemek jelenlétét jelezték, és amelyek egy emberközelibb térhez és időhöz kötötték őket. Braque festményeinek geometriája ezzel szemben egy olyan ideológiára utal, ami a könnyedség helyett a stabilitást, a spontaneitás helyett az előre megtervezettséget, a szubjektivitás helyett pedig az objektivitást hangsúlyozza. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Braque 1908-as képei - vagy más kubista művek - kevésbé volnának szubjektívek, mint Matisse 1905-ös collioure-i, vagy maga Braque 1907-es festményei. A geometria használatának módjával azonban az objektivitás retorikáját sugallják ezek a festmények. Sőt, a forma és téma szorosabban - és radikálisabban - fonódik össze ezeken a képeken, mint Braque korábbi munkáin. Más szóval, még messzebb megy a fauve munkákhoz képest annak a hangsúlyozásában, hogy a festmény „leíró entitásokból" áll, hogy a festménynek a témájától független, saját tulajdonságokkal bíró, egységes lényege van. A korai kritikák az első kubista alkotásokat gyakran kőszerűnek, kristályszerűnek látták. Braque 1908-as tájképeivel kapcsolatban Morice azt írta, hogy festésükkor Braque látszólag felszabadult a „formák általános elfogadhatóságának kényszere" alól, és helyette „egy geometrikus aprioritásból kiindulva - melynek aláveti teljes látásmódját - úgy gondolja, hogy az egész természet átírható néhány végletesen leegyszerűsített forma kombinációjával... Ugyanakkor senkit nem foglalkoztat nála jobban a pszichológia, és én azt hiszem, hogy egy kő ugyanúgy izgalomba hozza, mint egy emberi arc".

34 A lényeg átalakulása mögötti folyamatot az amerikai Arthur Jerome Eddy is észrevette: „A kubizmus elmélete azt hirdeti [...], hogy egy személy vagy tárgy lényege egy olyan technikával ragadható meg, amelynek a síkok a legfontosabb elemei."

35 Pablo Picasso: Táj két alakkal, 1908 Musée Picasso, Párizs © Photo RMN I © René-Gabriel Ojéda, © HUNGART 2006