Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

ITTHON ÉS A NAGYVILÁGBAN - JACK FLAM: Fauvizmus, kubizmus és az európai modernizmus

Henri Matisse: Kék akt (Emlék Biskrából), 1907 eleje The Baltimore Museum of Art: The Cone Collection, formed by Dr. Claribel Cone and Miss Etta Cone of Baltimore, Maryland, BMA 1950.228 © Succession H. Matisse I HUNGART 2006 Az effajta, a kép különböző részei között fennálló dinamikus kölcsönhatás Matisse későbbi festményeire is jellemző. Nu bleu (Kék akt) című festményén például a trópusok egészen eltérő rendszere hasonló viszonyt fejez ki a nő és az őt körülölelő tájkép között. Ezek közül a trópusok közül nem egy már Cézanne művein is megjelent, nemcsak a késői képeit jellemző folyamatos tér megalkotása által, hanem azáltal is, ahogy ő is képes volt azt a látszatot kelteni, hogy a tárgyak egyidejűen több tartományban is létezhetnek. Természetesen ezek a trópusok a forma nyelvén megmutatkozó és ugyanakkor rendszerbe foglalt tartalom fogalmától függenek. Mint azt a későbbiekben látni fogjuk, ezt a plasztikus nyelvet és az általa létrehozható metaforákat végül a kubisták is elsajátították, és bár lényegesen eltérő módon, de használták is. 2. 1905-ben a fauve festők egy történelmi „helyzetre" reagáltak; a fő kérdés a ma posztimpresszionistának nevezett festők újításainak alkalmazását érintette. Matisse visszaemlékezései szerint ez az őket megelőző generáció szinte elállta a fiatalabb művészek útját, és patthelyzetet teremtett. Ezt a helyzetet rögzítette, sőt meghatározta az a kérdőív, amelyet Charles Morice, szimbolista költő és kritikus küldött szét számos művésznek 1905 júniusában. A beérkezett 57 válasz a Mercure de France 1905. augusztusi és szeptemberi számában jelent meg. Vagyis egy különös egybeesés folytán Morice felmérése éppen az első fauve vásznak születésével egyidejűleg zajlott.

8 És a képek mintha éppen a kérdőívekben felvetett problémákra adtak volna választ. Morice kérdőíve azért is érdemel megkülönböztetett figyelmet, mert kézzelfogható bizonyítékot szolgáltat arra, hogy 1905 körül a művészek körében előre látták a paradigmaváltást. Bevezető esszéjében Morice saját megérzésének adott hangot, amikor megállapította: „Nyilvánvaló, hogy manapság a képzőművészek az emlékek és a vágyak között ingadoznak". Annak teljes tudatában, hogy „valaminek a másnapján vagyunk", teszi fel a kérdést: „de vajon valaminek a hajnalán vagyunk-e?"

9 Úgy vélte, hogy „a művészet megújulásának lehetősége sajátosan átszínezi és megpecsételi a pillanatot". A kérdéseire kapott válaszok alapján Morice úgy látta, hogy a művészetben végbemenő változás az alapelvekhez való visszatérés lesz, és hogy az új művészeten keresztül „az ember a képzőművészetben is ki fogja bontakoztatni szellemi és érzelmi képességeinek teljességét".

13 A válaszoló művészek közül többen érzékelték, hogy ez valóban a változás pillanata volt, és a művészet irányt fog váltatni. Legtöbben úgy érezték, hogy a közvetlen vizuális érzékelésre támaszkodó impresszionizmus végleg kimerítette a lehetőségeit. Sokan adtak hangot Gauguin és Cézanne iránti lelkesedésüknek. Egyetértettek abban, hogy bár a művész számára fontos a természettel való kapcsolat, saját érzéseire kell hagyatkoznia a direkt imitáció helyett. Tipikusnak mondható Rouault megjegyzése, miszerint „a művésznek uralnia kell a természetet, nem pedig kiszolgálni azt".

11 Csakúgy, mint Desvalliére megállapítása: „A természet mindig egy gondolat kifejezésének eszköze volt csupán; gondolat alatt pedig a lélek mozgását értem."

12 Sok művész fejezte ki egy konceptuálisabb művészet iránti vágyát, de hogy ez milyen formát ölt majd, még nem dőlt el.