Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

MAGYAR VADAK - ÉLETRAJZOK

Mikola András (Nagypeleske, 1884. március 17 - Nagybánya/Baia Mare, 1970. július 4.) Mikola András 1 Szatmáron Bornemisza Gézával diákoskodott, ahol mindkettejük számára életre szóló élmény volt Hollósy szabadiskolájá­nak 1901 -es kiállítása, s az érettségi után az egy hónap nagybányai tar­tózkodás. 2 Szülei javaslata ellenére - ők jogi pályára szánták fiukat ­néhány év után a festészet mellett döntött. 1904-ben Ferenczy mellett Nagybányán, a következő évben pedig Szablya Frischauf Ferenc buda­pesti magániskolájában tanult. A művészi előkészületek után 1905 őszén Szatmár megye ösztöndíjával Párizsba utazott, ahol a Julian Aka­démián Jean-Paul Laurens tanítványa lett, majd egy rövid időszakot a Delécluse Akadémián is eltöltött. Lakhelye a Montparnasse-on, a Bon Coin nevű szállodában volt. „Első emeleti szobám ablakából remek ki­látás nyílt a térre, melyen hetenként kétszer piacot tartottak. Ez kellett nekem is, itt festhetek is!" - írta visszaemlékezéseiben. Az itt készült képek közül egyet bizonyosan ismerhetünk (kat. sz. 182.). Párizs hatá­sának tulajdonítható, hogy egy 1906 nyarán Nagybányán rendezett al­kalmi kiállításon a festőtárs Plány Ervin már némi „neoimpresszionista befolyás" jelenlétét érzékelte képein. 3 Mikola 1908-ig rendszeresen dolgozott a francia fővárosban, mindent kipróbált, megnézett, meg­szállottan gyűjtötte a művészi tapasztalatokat. Egykori nagybányai nö­vendéktársával, Brummer Józseffel is találkozott, akivel közösen bújták a Musée Guimet keleti gyűjteményét, s együtt kereskedtek az olcsón megszerezhető nyomatokkal. 4 A legnagyobb hatású baráti kapcsolata azonban Leo Steinnel alakult ki, akinek szombat esti összejövetelein is­merkedett meg Matisse-szal és Picassóval. 5 A párizsi nagyvárosi életfor­mába kissé belefáradva hosszabb utazást tett Normandiába, ahol a fes­tőelődök kedvelt helyszíneit: Honfleurt és Trouville-t kereste fel. Még 1906-ban készült el az első jelentős müvének számító Önarcképe, amelyet az öntudatos, fiatal festő határozott ecsetvonásokkal megraj­zolt „névjegyének" is tekinthetünk. 6 Valószínűleg erről a képről írta a Magyar Hírlap kritikusa az Ifjúság című kiállítás után: „brutális egysze­rűséggel teszi le a színfoltokat, amelyekből monumentálisan épül fel a portré".' Az 1907-es tárlatnak köszönhetően, amelyen többek között Boromisza Tibor, Czigány Dezső, Márffy Ödön és Perlrott Csaba Vilmos társaságában állított ki, neve egyre inkább elfogadottá vált a prog­resszív művészetet kedvelő budapesti műértők körében, hamar befo­gadta a Japán Kávéház Szinyei Merse Pál és Lechner Ödön vezette mű­vészasztala. Bölöni György is az egyértelmű dicséret hangján említi meg kiállítási beszámolójában: „Itt van mindjárt: Mikola András. Ö vo­nul ki tizenegy képpel a legkomolyabban: önarcképek, interieurök, csendéletek ezek, szemlélődések egy műteremmé kinevezett, szegény hotelszobában. Párizs külső boulevard-járól is két kép: házak, fák, gyors és változó mozgású emberek. Öntudatos és józan munkák, melyekből a matériának Cézanne-féle áhítatos szeretete szól felénk." 8 A művé­szeti világban a helyét kereső festő különféle csoportosulásokhoz csat­lakozott: tagja lett az egykori mestere, Szablya Frischauf Ferenc által alapított Kéve társaságnak, s elkísérte Iványi Grünwald Bélát Kecske­métre is. Ez a kirándulás azonban csupán epizódnak bizonyult életé­ben, s hamarosan visszatért Nagybányára, ahol az 1912-es jubiláris ki­Mikola András: Párizs (Párizsi utcarészlet), 1906 körül Kat. sz. 181. állításon egy nagyobb kollekcióval vett részt. Néhány budapesti részlet kivételével a művek zöme Nagybányán készült, úgy tűnik, a párizsi mo­dernista elköteleződést, a fiatalos lázadást lassanként felváltotta a mér­sékeltebb magatartás, a hazai tradíciók fokozottabb vállalása. A követ­kező, 1913-as esztendőben Ferenczy Károly támogatásával elnyert ösz­töndíja segítségével már nem Párizsba, hanem Olaszországba utazott. A klasszikus művészet tanulmányozása, Velence, Róma, Firenze műem­lékeinek és kincseinek megtekintése után levonta a festészet számára követhető útjának tanulságait. Választása a művészet forradalmi átala­kítása helyett a mesterség minél tökéletesebb elsajátítására esett. Visszaemlékezésében ennek a változásnak mintapéldányaként az Uffi­zi folyosójáról festett képét említi - amelyet „olyan tökéletesen, amennyire csak tőlem telik" - igyekezett megalkotni. 9 Az eredmény pedig - bár a művet néhány év múlva megvásárolta a Szépművészeti Múzeum - a hűvös klasszicitás és az oldott, impresszionisztikus színek egyensúlyára építő kompozíció lett. A kép láttán a „háttérben" meg­húzódó alkotót, az egykori kísérletező Mikolát már egyáltalán nem érzékeljük. A művész többet nem járt Párizsban, az inspiráló közeg megszűntével pedig a kortársak, majd az utókor is a naturalista-imp­resszionista hagyományt a két világháború között is megőrző, nagybá­nyai kismesterként tartotta számon. 11 Szűcs György Jegyzetek 1 Mikola életpályájáról nem készült monográfia, eddigi legteljesebb feldolgozása: Szatmári Gizella: Mikola András. In: Nagybánya művészete 1996. 318-325. 2 Mikola 1972. 28. 3 Plány Ervin: A nagybányai festők kiállítása. Nagybánya és Vidéke 1906. szeptember 2. 2-3. In: Tímár 1996. 411. 4 Mikola 1972. 44-45. 5Uo. 47-48. 6 Önarckép, 1906. Olaj, vászon, 100 x 66 cm, j. b. f. Mikola A. 1906. MNG, Itsz.: 58.278 T. 7 Márkus Géza: Fiatalság. A Könyves Kálmán kiállítása. Magyar Hírlap 1907. június 5. 9. In: Tímár 1996. 418. 8 Bölöni György: Fiatal magyarok. Népszava 1907. június 5. Újraközölve: Bölöni 1967. 55. 9Mikola 1972. 103. A kép az MNG-ben található: Az Uffizi folyosója, 1913. Olaj, vászon, 100,5 x 110,4 cm, j. b. I. Mikola, Itsz. 5212. 10 Magyar művészet 1890-1919. I. Szerk. Németh Lajos. Bp., Akadémiai, 1981. 311.

Next

/
Thumbnails
Contents