Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

MAGYAR VADAK - ÉLETRAJZOK

Nemes Lampérth József (Budapest, 1891. szeptember 13 - Sátoraljaújhely, 1924. május) A családi hagyomány szerint francia származású Nemes Lampérth József korszakunk elején még középiskoláit végezte, majd lakatos- és nyomdászinasként dolgozott. Művészeti alapképzésben Budapesten részesült: előbb az Iparrajziskolában Vesztróczy Manó irányításával (1907-1909), majd az Iparművészeti Iskolában (1909-1910). Feltehetően az Epreskertben működő szabadiskola esti aktrajz-tanfolyamán ismerkedett meg, az első világháború idején Fiatalok néven csoportosult művészek többségével.

1 A hazai közönség előtt egy csendélettel mutatkozott be a Művészház 1910-es téli kiállításán/ 1911 nyarán a nagybányai szabadiskolában tanult. 1911—1912-ben a Képzőművészeti Főiskolán, érettségi híján, mint rendkívüli művésznövendék szerepelt. Annak dacára, hogy Budapesten és Nagybányán is kapcsolatban volt Ferenczy Károllyal - akit épp ebben az évben neveztek ki rendes tanárrá a Főiskolán -, mégis a konzervatívabb szemléletű Zemplényi Tivadar és Bosznay István irányítása alá került.

3 Viski János emlékei szerint Nemes Lampérth „jobbára szénnel dolgozott, az volt benne az imponáló, hogy ezt egyéni módon csinálta, lendületesen, csak a lényeg visszaadására szorítkozva, nagy odaadással és bátorsággal". Még láttatóbb erejű a következő idézet: „Lampérthra Zemplényi osztályában akkor bizony mindenki odafigyelt, úgy rajzolt, olyan erősen húzta a vonalat, hogy recsegett bele a papír, s kormos lett alatta a padló is. Amit azonban csinált, nemigen tetszett a többieknek, különcködésnek minősült."

4 Az iskolás korrektúrát erőteljes művészi öntudattal figyelmen kívül hagyó Nemes Lampérth 1912-ben végleg megszakította tanulmányait. Közben még főiskolásként, ismét egy csendélettel szerepelt a Műcsarnok 1912-es tavaszi kiállításán." 1913 tavaszán Párizsba utazott, ahonnan az első világháború kitörése miatt kellett hazatérnie egy évvel később. Nemes Lampérth a párizsi útra feltehetően barátja, Kmetty János bíztatására szánta rá magát, aki két évvel korábban látogatott oda: „Láttam otthon a Nyolcakat, s a vágy húzott a forráshoz, amelyet névleg ismertem, de tényleg nem. Húzott a vágy Parisba, és elmentem.'" Közvetlenül a párizsi út előtt Nemes Lampérth még megnézte Budapesten a Futuristák és Expresszionisták kiállítását, de Pátzay Pál emlékei szerint az olasz és német festészet legmodernebb vívmányai nem voltak hatással rá, ezt az utat nem tartotta járhatónak önmaga számára.

7 Párizsban sem elsősorban a modern galériák kínálata, hanem a Louvre, tehát a klasszikusok, s ezek között is elsősorban Rembrandt művei nyűgözték le. Ennél erősebb hatással csak maga a város volt rá, melyet Párisi hangulatok című írásában fogalmazott meg: „megéreztem azt a mérhetetlen erőt, azt a hatalmas ritmust, ami Parist mint művészi tényezőt kiemeli".

8 A rembrandti fény-árny festészet azonban nem Párizsban érintette meg először Nemes Lampérthot. Talán még iparrajziskolai tanulmányai idején, de biztosan 1910 előtt festette első ismert olajképét, mely fürdőző nőket ábrázol.

9 A Rembrandt-téma e kissé esetlenül modern átirata bizonyítja, hogy Nemes Lampérth sem teljes fegyverzetben pattant elő, mint Pallas Athéné, zsengéi a „vadzseni" kultusza ellenében, művészete objektív értékeléséhez nyújtanak segítséget.

10 A klasszikus előképek alapos ismeretét mutatja az a női aktokat ábrázoló tusrajza is, mely már 1912-ben a Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe került (kat. sz. 185.). Nemes Lampérth talán legismertebb és legtöbbet reprodukált korai remeke, az 1911 őszén született szembenéző Önarckép (kat. sz. 183.). A robbanásponthoz közelítő kolorit és a sajátosan hullámzó-örvénylő térképzés, e művet a francia szellemtől érintetlen, domesztikálatlan magyar fauve festészet egyik mintapéldájává avatja. Az egy évvel később, apja halálkor festett Ravatallal ismét egy jelentős ábrázolási típus, a barokk ravatalképek évszázadok óta szunnyadó hagyományát elevenítette fel.

11 A művész mindkét ágról nemesi származású apja emlékének, az egykor uralkodói és főnemesi reprezentációt szolgáló képforma modernizált változatával adózott. „NemesLampérth mennyire mélyen magyar, milyen grandiózusán és teremtő értelműen keleti, barbár vízióval gazdagította művészetünket" - jegyezte meg a művel kapcsolatban Kállai Ernő.

12 Mind az Önarckép mind a Ravatal esetében is a sávozó festésmóddal plasztikus anyagként vászonra gyúrt fényittas színek és a festői matériával való érzéki azonosulás izzó energiával telítik az ábrázolást. Nemes Lampérth József: Aktok, 1912. Kat. sz. 185. Nemes Lampérth József: Önarckép, 1912. Kat. sz. 190.