Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

MAGYAR VADAK - PÁLYAKÉPEK - BARKI GERGELY: A vaddá válás evolúciója Czóbel Béla korai portréin

12. Czóbel Béla: Ülő férfi II. (Egy párizsi magyar diák portréja) 1906. Kat. sz. 106. Genthon István határozottan nagybányaias, Ferenczy Károly pasztózus korszakára emlékeztető vászonnak írja le a festő Dobai Székely Andorról, készült arcképét,

30 amely szintén szerepelt Czóbel kiállított művei között. Az arcképet csupán egy meglehetősen rossz minőségű reprodukcióról ismerjük (8. kép), s talán e miatt nem reprodukálták a Czóbel-életművet feldolgozó összefoglaló munkákban, monográfiákban. Feltehetően még 1905-ben, Párizsban festette ifjú festőkollégájáról a portrét, hiszen a mű reprodukcióját már a Salon des Indépendants megnyitása előtt közölték Lázár Béla lapjában, a Modern Művészet 1906. február közepén megjelent számában.

31 Egy másik, monográfiákból és egyéb korszakot feldolgozó munkákból kimaradó festmény reprodukciója viszont már a párizsi kiállításon nagy sikerrel kiállító Czóbelről tudósító kritika illusztrációjaként jelent meg 1906 júniusában, Lázár Béla Jövendő című folyóiratában.

32 Czóbel lappangó önarcképét csupán erről a fekete-fehér reprodukcióról ismerjük (9. kép), a festményről, más portréival egyetemben a korabeli párizsi sajtóban a legfrissebb irányzat megnyilvánulásaként tesznek említést. A Jövendő névtelen cikkszerzője így számolt be Czóbel lndépendants-on kiállított 13. Vincent van Gogh: Tanguy apó portréja, 1887-1888 Magángyűjtemény arcképeiről: „Itt különösen szép sikere volt Czóbel Bélának, a kiről nagy elösmeréssel emlékeztek meg az összes nagy franczia lapok. Igy a »New-York-Herald« párisi kiadása mindjárt a legérdekesebb emberek között említi fel és figyelmébe ajánlja az amatőröknek Czóbel portraitit, melyeket a modern törekvések „dernier crie" [sic!] -jenek tart."

33 A Jövendő hasábjain, néhány oldallal előrébb hasonló elismeréssel számolt be Czóbel kiállítási sikeréről Bölöni György, aki közvetlenül a fauve-ok, Manguin, Puy, Friesz és Dufy munkáinak, illetve Matisse Életöröm című képének elemzése után így folytatja a tárlat ismertetését: „Anélkül, hogy valami naczionalista érzés diktálná, az előhaladok csoportjába kell beiktatnom feltétlenül egy fiatal magyart is: Czóbel Bélát akinek nyolcz képe a modern törekvések szubsztratuma. Durva kézzel, könnyen rajzol és modeljeiből, azok arczából, brutálisan kisajtolja a karaktert. E mellett nagy kolorista, akinek keze alatt pillanatra születnek meg bátor színharmóniák, nem csak a jövő áll előtte, hanem jelenje is van, olyan érdeklődést tudott munkáival rövid idő alatt kelteni maga iránt."

34 A dicsérő szavak ellenére a fekete-fehér reprodukciók alapján is megállapítható, hogy Czóbel önarcképe és a Dobál Székely-portré nem jelent határozottabb elmozdulást a fauvizmus irányába. A kissé alaposabb, részletesebben leíró, a portrék színvilágára is kitérő lapkritikák szintén ezt a megállapítást támasztják alá.

35 Itt kell megemlíteni, hogy Czóbel a modern szemléletű Indépendants tárlatával egy időben kiállította néhány festményét Párizs egyik hivatalos szalonján, a meglehetősen konzervatív vonalat képviselő Société Nationale des Beaux-Arts szalonján is.

36 Ott egy fehérben tartott csendélete mellett kiállított egy portrétanulmányt is,

37 amelyet nem ismerünk, de a fentebb ismertetett müvek vizsgálata során egyértelműen arra a következtetésre jutunk, hogy Czóbel 1906 tavasza előtt sem vált fauve festővé.