Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

TÉMÁK ÉS MŰFAJOK - ROCKENBAUER ZOLTÁN: A fauve-os hatások alakulása a modern magyar csendéletfestészetben (1905-1914)

emlékezése szerint tehát művészetében már 1905-ben jelen volt az a kettős gyökerű festői szemlélet, amely kombinálja a cézanne-i képépítést és a fauve-ok (valamint Gauguin és Bonnard) élénk színhasználatát úgy, hogy a stíluselemek szinte egymással versenyezve jelennek meg képein, hol egyik hol másik karakterisztikumot téve dominánssá. Ugyanez az eklektikus megközelítés jellemezte a későbbi Nyolcak tagjainak többségét és a csoporthoz nem csatlakozó, de részben hasonló utat bejáró neósok festészetét is az évtized második felében, sőt még a tízes évek elején is. Az új utakat kereső magyar festők csendéletfestészetére a legnagyobb befolyást kétségkívül Cézanne gyakorolta. Ráadásul két fázisban is: első impulzusként az évtized derekán, majd a vége felé újra, amikor - nagyrészt az 1907-es Öszi Szalon keretében bemutatott Cézanne retrospektív tárlat elementáris hatására

6 - a francia fauve-ok közül többen (pl. Braque, Derain, Dufy, Vlaminck) is a konstruktív képszerkesztés irányába kezdtek tájékozódni, összefüggésben a kubizmus kialakulásával. Mi az, amit csendéleteiken átvesznek Cézanne szemléletéből? Elsősorban a témát és a nézőpontot. Cézanne főként a gyümölcscsendéletekhez vonzódott, állítólag főleg azért, mert lassan és gyötrődve dolgozott, és az almák és edények „sokkal tovább voltak képesek" modellül szolgálni, mint a szirmaikat hullató, gyorsan hervadó virágok. E festmények jellegzetes elemei: az erős rálátásban megfestett asztallap, a felgyűrt terítő, a látszólag spontán módon elhelyezett gyümölcsök és konyhai eszközök együttese igencsak közkedvelt téma lett a magyar festők körében is. Cézanne egyik lényeges újítása abban rejlett, hogy a kompozíció kiegyensúlyozása érdekében teljesen szabadon kezelte a teret. Fittyet hányt az elmúlt évszázadok perspektíva-kutatási eredményeire, és ha kellett, drasztikusan felrúgta azokat. Edényeit ugyanazon kompozíción belül olykor több nézőpontból láttatja, alakjukat szándékosan torzítja, az asztal lapja néha a távolsággal nem szűkül, hanem szélesedik, és sok esetben olyannyira meg van dönt3. Berény Róbert: Nő pohárral (részlet), 1906. Kat. sz. 5. némileg találomra eresztett gyökeret, híveit sokkal inkább személyes rokonszenv alapján toborozta, mintsem valamely határozott esztétikai diszciplína következményeként."

4 Márffy Ödön leveleiből és visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy milyen sok fejtörést jelentett számára, „merre is orientálódjon" a különböző festői módszerek között. „Mikor Brugge-be mentem egy nyáron - emlékezett vissza Márffy -, sokat dolgoztam s itt kezdtem magamat lépésről lépésre megtalálni, ahol már nem a véletlenre bíztam magamat, hanem a képeimet konstruktive igyekeztem felépíteni. De mindig döntő szerepe volt a színben jelentkező látomásoknak s ez szinte életem végéig bennem maradt: a színek domináló szerepe. Noha konstruktive építettem, kolorista voltam s az is maradtam."

5 Márffy vissza2. Henri Matisse: Csendélet velencei vörösben, 1908 Puskin Múzeum, Moszkva © Succession H. Matisse I HUNGART 2006