Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

TÉMÁK ÉS MŰFAJOK - ROCKENBAUER ZOLTÁN: A fauve-os hatások alakulása a modern magyar csendéletfestészetben (1905-1914)

ROCKENBAUER ZOLTÁN A fauve-os hatások alakulása a modern magyar csendéletfestészetben (1905-1914) Amikor a 20. század első éveiben a modern törekvésekre érzékeny fiatal magyar festők első hulláma megérkezett Párizsba, Cézanne és Gauguin még éltek, az ereje teljében lévő Bonnard fiatal festőnek számított, a kék korszakában alkotó Picasso éppen túl volt első párizsi kiállításán, Matisse és társai pedig ekkoriban kezdték el azokat a színkísérleteket, amelyek 1905-ben a fauve-ok nyilvános fellépéséhez vezetnek. München és a hazai akadémikus szellem merevsége elől Párizsba menekült ifjakra egyszerre szakadt rá a francia főváros minden vizuális próbálkozása, amely egyetlen évtized alatt nagyobb változást vitt végbe az európai festészetben, mint korábban évszázadok során. A fiatal magyar festőnemzedék java nem maradt érintetlen e művészi forradalomtól. Látásmódjukat együttesen formálta mindaz, amit Párizs különböző képzőművészeti intézményeiben tanultak

1 éppúgy, mint amit a galériákban láttak, vagy a társaiktól lestek el. A sokféle, szokatlanul újszerű alkotás, amellyel a Luxembourg Képtár termeiben, a Salon d'Automne és a Salon des Indépendants tárlatain, Ambroise Vollard képkereskedésében vagy Gertrude Stein szalonjában találkoztak, mámorítóan hatott, szemléletüket pedig tovább alakították a párizsi művészkávéházak és műterem-kolóniák nyüzsgő világában folyó esztétikai, társadalmi viták. Ráadásul párizsi tapasztalataikat nemcsak helyben, de Magyarországra - ideiglenesen vagy végleg - hazatérve is kicserélték, továbbérlelték egymás között. így például, sajátos módon, a leginkább „fauve"-osnak tűnő alkotások közül jó néhány nem Párizsban, hanem Nagybányán, Nyergesújfalun vagy Kaposváron készült. Bár a Párizsban tanuló magyarok nem éltek kolóniában, saját művészi fejlődésükre vonatkozó visszaemlékezéseikben leginkább Cézanne-t és Matisse-t nevezik meg első párizsi tartózkodásuk ihlető forrásaiként, és e két mester mellett többnyire kisebb súllyal, de gyakran említik Gauguint, Van Gogh-ot, Braque-ot, Picassót, Bonnardt, Rouault-t, Puy-t, Van Dongent, Manguint és Marquet-t is.

2 Fontos tekintetbe vennünk, hogy a modern francia festők hatása szinte egy időben érte az ott tanuló magyarokat, akik számára a stílusirányzatok nem rendeződtek valamiféle lineáris evolúciós sorba úgy, ahogy gyakran - és vitatható módon - az utókor tekint vissza a századelőre. Festőink többsége számára a képalkotás végső soron nem egzakt elvek alapján történt, 1. Paul Cézanne: A tálaló, 1877 Szépművészeti Múzeum, Budapest. Fotó: Rázsó András még ha szívesen is vettek részt esztétikai, művészetelméleti vitákban leginkább persze egymás között, mivel idegennyelv-ismeretük nem igen tette lehetővé a kifinomultabb érvelést. Nyitottak voltak az újra, de ugyanilyen érdeklődéssel tekintettek a „régire" is, csodálták, sőt tanulási céllal másolták a korábbi mesterek műveit. Nem írtak és nem írtak alá kiáltványokat, nem esküdtek fel egyik vagy másik eszmére, különösen nem a „tudományosan" megalapozottabbakra. A divizionizmus - amely egyébként oly' erős impulzust jelentett a francia fauvizmus létrejöttében - meg sem érintette őket, és kevesen voltak köztük olyanok, mint Réth Alfréd, aki a kubizmus rendszerét nemcsak felszínesen, de teljes mélységében magáévá tette.

3 A fauve-okhoz való kapcsolódás sokkal egyszerűbb és magától értetődőbb lehetett számukra, mivel a fauvizmus valójában nem volt szervezett mozgalom, inkább csak látásmód. Louis Vauxcelles, az irányzat névadója, nevezetes esszéjének konklúziójaként leszögezi: „A fauvizmus, miként azt, úgy vélem, kimutattuk, nem volt tehát iskola; megszületett, fejlődött,