Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

PÁRIZSTÓL NAGYBÁNYÁIG - SZÜCS GYÖRGY: Egy regionális centrum: Nagybánya

Az iskolaműterem, 1910-es évek. Képeslap kezébe csúszott át, aki majd a két világháború közötti időszakban is vezetője, meghatározó személyisége lesz az iskolának - pozitív és negatív értelemben egyaránt. Az átalakuló világ nemigen érintette meg az ezáltal persze biztonságot nyújtó festőiskolát, de szemléletmódjának megmerevedése, szellemi mikrokörnyezetének változatlansága a napi oktatási gyakorlatra is rányomta a bélyegét. Érthető, hogy az újabb generáció fiataljai közül többen már terhesnek és korszerűtlennek ítélték a bevált és meggyökeresedett formákat, s reformokat sürgettek, különösen azután, hogy szembesültek Czóbel, Perlrott, Ziffer és Tihanyi párizsi inspirációk nyomán született „neós" képeivel. Érdekes mozzanat, hogy 1913-ban Mikola olaszországi tanulmányútja alatt az ott látott műremekek láttán szembesült azzal, hogy az eredetileg az akadémiai oktatás ellen fellépő nagybányai szabadiskola lényegében elhanyagolta a művészeti technikák tényleges elsajátításának kötelezettségét: „Mi művészi latast tanultunk, s nem mesterséget."

2b Mások viszont sokkal szigorúbban ítélték meg a világháború előtti helyzetet. „[Az öregek] Az etat c'est moi álláspontján nerói gőggel nézve a köröttük hullámzó életvásárt, saját, javarészben képzelt eredményeik tudatában, gúnymosollyal Ziffer Sándor: Falu télen, 1910 Magyar Nemzeti Galéria, Budapest Thorma János korrigál, 1910-es évek. Fotó: MNG vonulnak félre, mikor új eszmeáramlatok mossák az ő avult álláspontjuk fövenypartjait, megvetően vonulnak vissza fellegvárukba, melynek »nincsenek ablakai« - mint Annunzio mondaná, várva az ostromot, mely sohasem következik be, mert az ellenfél oda igyekszik, hol találhat is valamit. Mikor aztán beleunva a quasi győzhetetlenségbe kijőnek, idekünn fordult egyet a világ kereke, senki sem ügyel reájuk; a hírnévből, nevük prestige-éből csak a puszta név maradt meg, mely minden varázslatos hímporától megfosztva ridegen ásít a műtörténelem lapjai felé s a másoknak be nem vallott fájó érzés adja csak tudtukra, hogy e lapokat kitöltöttem, a nagy könyvet pedig becsukva találták... " - emlékezett vissza az 1910-es évekre Boromisza barátja, Harsányi György Lajos festő.

27 A művésztelep alapítói kétségtelen eredményként könyvelhették el azt, hogy a Szinyei rektorsága alatt 1905-től átszervezett budapesti Mintarajziskola (1908-tól Képzőművészeti Főiskola) Uj tanárok meghívásával igyekezett integrálni a nagybányai naturalista-impresszionista látásmódot, miközben a fiatalok és a messzebb tekintő kritikusok egy új „akadémia" kifejlődésének veszélyére figyelmeztettek.

28 A nagybányai mozgalom kezdeti spontán jellege lépésről lépésre átalakult, már Hollósy 1901-es kiválása is jelezte, hogy a korábbi bohém, szabados életforma a szükségszerűen bekövetkező intézményesüléssel párhuzamosan nem folytatható. A szervezeti hatékonyság növelése, a különféle szintű szubvenciók és támogatások szakszerű kezelése, egyszersmind az alapítók jogainak kodifikálása miatt 1911-ben létrejött a Nagybányai Festők Társasága, melynek vezetői Ferenczy, Réti és Thorma lettek, a törzstagok közé, talán a mesterek melletti kiállás jutalmaként Börtsök Samut, Ferenczy Bénit és Valért, Galimberti Sándort, Jakab Zoltánt, Komoróczy Ivánt, Mikola Andrást, Réthy Károlyt, Tscharner Jánost és Ziffer Sándort választották be.

29 Érdekes módon ez a szerepvállalás megengedte, hogy a budapesti Művészháznak, melynek alelnöke-a korabeli politikai szóhasználattal „disszidens"-nek nevezhető- Iványi Grünwald Béla volt, egyidejűleg Börtsök, Ziffer, Jakab, Mikola, Krizsán, Réthy és Tscharner is alapító művésze lehessen.

30 A nagybányai művésztelep helyi értéke elsősorban abban határozható meg, hogy a városnak - máig terjedően - egészen új arculatot adott, átalakította tradicionális kisvárosi társadalmát, s ezáltal a bányászok és iparosok településéből a festők városává lépett elő. „Kobalt ég, festő, patak, buja rét. Ódon házak, festő, fürdővendég. Dalos kedv és nyűtt