Passuth Krisztina - Szücs György - Gosztonyi Ferenc szerk.: Magyar Vadak Párizstól Nagybányáig 1904–1914 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2006/1)

PÁRIZSTÓL NAGYBÁNYÁIG - BUDAPEST - PARÁDI JUDIT: Szintézis és megújulás a MIÉNK keretében

A MIÉNK első kiállítása A szervezet első kiállítása 1908 januárjában nyílt meg a Nemzeti Szalonban, amely - feltehetően az alapítók személye miatt - az előzetes csatározások ellenére helyet biztosított a MIÉNK-nek. A sajtó látókörébe kerültek azok a festők, akik a neo- és posztimpresszionizmus, fauvizmus stílusjegyeit alkalmazták műveiken: Rippl-Rónai, Kernstok, Czóbel, Márffy törzstagok, valamint a meghívottak közül Czigány Dezső, Perlrott Csaba Vilmos és Ziffer Sándor. Az idősebbek közül Rippl-Rónai Józsefet kiváló kvalitású művészként említik a kritikusok, újító stílusát, formanyelvét megélt fejlődési folyamat végeredményének tartják, mely nem említhető együtt az új irányzatot másoló ifjú festők próbálkozásaival.

17 A művész az itt megjelenő képein kompozíciós elvként használta a tér leszűkített látványa mellett a sötét kontúrokat és a vibráló színeket. Míg ezt a formanyelvet az ifjabbaknál elítélendő, csak utánzáson alapuló eszközként látták a kritikusok, addig Rippl-Rónai művészetébe szervesen illeszkedőnek vélték. Ferenczy sokkal szigorúbban ítélkezett: „én egész külön csoportnak nézem a Rippli—Gaugin [sic!] féle embereket, akiktől én a természethez közelebb álló, a természetet intimebben tisztelő embereket élesen megkülönböztetem".

18 A levél 1907-ben született, egy évvel a MIÉNK első kiállítása előtt. A két festő személyének összekapcsolása nem kizárólag Ferenczynél merült fel, hiszen a kritikusok többsége is Gauguinben találta meg a MIÉNK újító művészetének előképét. „Gauguin éltető elve a teljes függetlenség volt, függetlenség múlttól, kortársaktól, még a természettől is, s önnön utánzóit ítélte el a legerősebben" - bírálta az egyik kritikus a fiatal művészeket.

19 Lyka Károly is felhívta a figyelmet arra, hogy számos olyan kép látható a kiállításon, amelyeket első pillantásra azonos mesternek tulajdonítana mindenki, pedig azok különböző „műhelyekből" származnak. Szerinte mindennek az lenne a magyarázata, hogy ezek az alkotások „idegen elvek" nyomán készültek, s az alkotók néhány francia festő műveiből szedegették össze azokat a stílusjegyeket, amelyeknek „lényege az, hogy az ember ujjnyi vastag kék kontúrral szeg be minden formát, s e kontúrokba viola-, narancsszín-, zöld-, bíbor- festéket rakosgat".

20 A fauve képek egyik legfontosabb stiláris elemére ismerhetünk a leírásából. „A modern irány megzavarta a kiforratlan, önálló ítélettel még nem bíró fiatalokat, az idősek közül Iványi nem bírt ellenállni neki, valamint Kernstokot is elkapta a Gauguin láz" - állapította meg a Budapesti Szemle.

21 „Iványi [...] a Gauguin művészetet nézte meg túlerősen, sőt egy ízben egy Cézanne tájképet is megfestett, annyira hasonlóan a mesterhez, hogy ez már hatásnak is sok."

22 Az 1907-es Ga/jgu/n-kiállításon Cézanne-nak mindössze egy tájképe volt kiállítva, ez a festmény azonban nem beazonosítható. Iványinak az Iványi Grünwald Béla: Nagybányai táj II. (Lángoló ősz), 1908-1909. Kat. sz. 139.