Gosztonyi Ferenc szerk.: Munkácsy a nagyvilágban (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2005/1)

I. TANULMÁNYOK - MUNKÁCSY A NAGYVILÁGBAN - SINKÓ Katalin: Munkácsy vallásos képei és a századvég „szent-realizmusa"

posabb tájképi, néptípusbeli és archeológiai tanulmányokat folytatni, teremthette meg az ábrázolás ezen új módját. Am itt a legalaposabb stúdiumok és a nagy tárgybeli tudás egyben a legfinomabb művészi érzékkel párosult."

87 Muthcr megjegyzése azért is figyelemre méltó, merr egybehangzóan az általános vélekedéssel ő is „szenvedéstörténetként", sőt „haldoklásként", a „sikertelen kísérletek láncolataként" aposztrofálta saját korának a vallásos festészet megújítására tett kísérleteit.

88 A 80-as években írt kritikáiban azonban még nem utasította cl Munkácsy „szent-realizmusát". A stílusfejlődéssel és az akadémizmus és impresszionizmus küzdelmével foglalkozó elbeszélésekben Munkácsy Krisztus-képei legfeljebb negatív példaként kaptak helyet.

89 A Krisztus Pilátus előtt bemutatásának külsőségei a modern művészet képviselőit már a mű párizsi kiállítása idején is megbotránkoztatták. (56— 57. kép) A következő művészgeneráció, mely valamiféle miszticizmus jegyében eltávolodott a pozitivizmustól és a realizmusról is, hajlamos volt Munkácsyban pusztán pénzlovagot látni.

90 Joris-Karl Huysmans, az újkatolikus irodalom előfutára

91 Munkácsyt egyenesen „a kegyesség parvenüjének és a festészet jöttmentjének" nevezi.

92 A századvég újkatolicizmusa számára aligha volt idegenebb Munkácsy „szent-realizmusánál", a vallásos tárgyú irodalom és festészet voltaképpeni célja ekkorra már magának a szakralitás titokszerű voltának megragadása volt. Történeti értelemben tekintve az 1880-as évek elején aligha volt Munkácsy Krisztus-képénél aktuálisabb alkotás, mely a hagyományos ikonográfián túl a korszak kér, egymással élesen szemben álló hatalomfelfogását is megjelenítette. Krisztus alakja az isteni hatalom — a pápaság — épp ezekben az években deklarált fensőbbségét szimbolizálja, melyet — Ranke szavaival — a vatikáni zsinaton mint „az isteni behatáson nyugvó, élő tekintélyt ismerrek el a világ viszálykodásai közepette, melyek éppen abból eredtek, hogy tekintélyt elismerni nem akartak".

9

'

1 A felemelkedő tömegdemokráciák népszuverenitáson nyugvó, ám ingatag hatalmát a felizgatott tömeg s a döntésében bizonytalan Pilátus fejezi ki Munkácsy képén. Olyan mű volt ez, mely fontosságára nézve akkor még

94 — mint Laverdanr fogalmaz — „egyazon kórusban összecsengenek a hívők és a hitetlenek".

95 ícs of this composition, above else, were impressed by Piglhcin's rendering of the light conditions: as the solar eclipse described in the Bible set in, the fading lights enveloped the town in a soft haze. Richard Muther, who was the "guru" of contemporary art criticism, formed a favourable opinion of Piglhein's work, claiming that he had just set a new course in panorama painting. "Panorama is the triumph of modern realist painting. With the development of photography and railway transportation, this century of exact science made it possible for painters to undertake such comprehensive studies, which form the scientific background of these great works. This new genre of visual representation was established by those artists, who were able to conduct thorough studies in topography, ethnography and archaeology on the scene. However, in this case, thorough enquiry and impressive encyclopaedic knowledge were combined wirh the finest artistic sensibility."

87 Muther's comment was all the more important in view of the fact that he, too, concurred in the prevalent view, which described the contemporary artists' attempts to resurrect religious painting as a "passion play," "dying agony" and "a series of abortive experiments."

88 However, in the critiques he wrote in the 1880s, he still did not reject Munkácsy's "sacred realism." In writings about stylistic development and the struggle between academism and Impressionism, Munkácsy's Christ-compositions are only mentioned as negative examples.

89 Already during its showing at the Paris World Fair, representatives of modern art were appalled by the razzmatazz surrounding the presentation of Christ before Pilate. (III. 56—57) The artists of the next generation, who for some reason moved awav from both positivism and realism, tended to see Munkácsy as something of a moneygrubber.

90 Joris-Karl Huysmans, a precursor of New Catholic literature,

91 went as far as describing Munkácsy as "rhe parvenu of piety and the drifter of painring."

92 For representatives of New Catholicism at the end of the century, nothing could have been more alienating, than Munkácsy's "sacred realism." By that time, the ultimate goal of religious literature and painting had been to capture the mysticism of sanctity itself. In a historical sense, in the early 1880s Munkácsy's Christ-composition had as much actuality as anything you could find. In addition to the traditional iconography, it also captured the two, vividly contrasting concepts of power that existed during that period. Christ's figure symbolized the only recently achieved ascendancy of divine power — i.e. the Papacy —, which, in Ranke's words, had been recognized at the Vatican Council as "the living authority rested on divine inspiration amidst all the wrangling in the world, which had derived precisely from people's unwillingness to recognize any form of authority."

93 The rising power of democracies, based on popular sovereignty but still far from being firmly esrablished, was expressed in Munkácsy's painting by the agitated crowd and an indecisive Pilate. There was a time,

94 when "believers and non-believers sang in harmony" about the importance of this composition, as Laverdant put it.

95 Translated by Ervin Dunay and Zsuzsa Gábor