Gosztonyi Ferenc szerk.: Munkácsy a nagyvilágban (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2005/1)

I. TANULMÁNYOK - MUNKÁCSY A NAGYVILÁGBAN - BOROS Judit: Egy magyar festő Párizsban. Munkácsy Mihály pályája 1870 és 1896 között

JEGYZETEK NOTES 1 Miközben az alábbi tanulmány megírására készüllem, és azon töprengtem, honnan is kezdjem legombolyítani a Munkácsy-életmű kutatása közben bennem megfogalmazódott kérdéseket, megakadt a szemem Zádor Anna emlékezéseinek egyik passzusán a Fülep Ijijos emlékkönyvben. 1952-bcn, amikor a nagy Munkácsvkiállítást rendezték a Műcsarnokban, az akadémiai Művészettörténeti Bizottság — Füleppel az élén — nyitás előtt megtekintette a tárlatot: „Eülcp belépett az első terembe, itt voltak a legjava művek kiállítva. A kétalakos Siralomház, a Búcsúzkodás, a legjobb tájképek, szóval a legjava. S a prof megállt a terem közepén, körüljártatta a szemét, persze mindent jól ismert, s azt mondta: micsoda erő van ebben az emberben, hogy viszi az embert magával ez az egész terem. Hát nem disznóság, hogy az lett belőle, ami lett! Nagyon becsültem, hogy noha mindnyájan tudtuk: alapjában nem szereti Munkácsyt, és haragszik rá, mert csalódott benne, a kvalitás, a kitűnő alkotásoknak ez a vonzóereje még ekkor is, még ilyen késő korban is, mennyire magával ragadta." Zádor Anna: Emlékeim Fülep Lajosról. In: Fülep Lajos emlékkönyv. Cikkek, tanulmányok Eülcp Lajos életéről és munkásságáról. Szerk. Tímár Árpád. Bp. 1985. 331. Fülep csalódásán gondolkodva találtam rá arra a szálra, amelyik a Munkácsy-recepció problémáin keresztül elvezetett Munkácsy művészi identitásának megrajzolásához. 2 Jensen 1994. Itt köszönöm meg Gábor Zsuzsának és Sármány Ilonának, hogy egymástól függetlenül mindketten felhívták figyelmemet erre a könyvre. 3 Malonyay 1898; liges 1899; Malonyay 1907. 4 Munkácsy Mihály 19 14. 5 Az I902/03-as bécsi Sezession által rendezett kiállítás (Entwicklung des Impressionismus in Maleret und Plastik. XVI. Ausstellung der Vereinigung Bildender Künstler Österreichs Secesssion Wien. Januar—Februar. 1903.) fordulópontnak tekinthető az impresszionizmus intézményes elfogadásában. A kérdés kimerítő tárgyalását Id.: Jensen 1994. 3-17. 6 A francia klasszicizmus, lényegében Ingres és Cabancl eszközeit felhasználó „látványfestészet", mely az. 1880-as—90-es években uralta a „régi" Salon (Société des Artistes Français) kiállításait. A másik Salon, az 189

1-ben induló Salon de Champ de Mars a Société National des Beaux-Arts tagjainak képeit állította ki, akik lényegében a juste milieu mérsékelt szalon-modernizmusát képviselték. 7 Ebbe a körbe tartozónak deklarálták Manet-t vagy Renoirt is, akik többnyire távol tartották magukat az impresszionista kiállításoktól és a Pissarro körül csoportosuló impresszionisták társadalmi és esztétikai radikalizmusától, de ugyanakkor jó kapcsolatokat ápoltak az. állami mecenatúra egyes képviselőivel, illetve egyes, a juste milieu-t futtató kereskedőkkel. 8 Muther, Richard: Die Geschichte der Malerei im XIX. Jahrhundert. München 1893—1894; Meier-Graefc, Julius: Entwicklungsgeschickte der modernen Kunst. Stuttgart 1

904. 9 Ed.: Jensen 1994. 235-263. 10 Bármennyire csábító volna a juste milieu-t magyarul „műcsarnoki festészet'-nek nevezni, a két jelenség között fennálló különbségek miatt nem lehet. Megtartottam az eredeti francia kifejezést. 11 Jensen 1994. 49-67. 12 Michael Marrinan a Painting Politics for Louis-Philippe, Art and Ideology in Orléanist France, 1830-187 (New Haven 1987, 206-211.) című tanulmányában amellett érvel, hogy a juste milieu valójában Lajos Fülöp ideológiai szükségleteinek kiszolgálására létrehozott hivatalos művészet, mely a történelmi zsáner keretein belül alakult ki, és sokkal inkább egy teljesen új, „low art"-műfajként kellene értelmeznünk, mint egyszerűen a klasszicizmus és a romantika 1 As I was planning to write up this essay, and was trying to decide on the best place to start unravelling the questions that arose in me during my research into the Munkácsy oeuvre, a passage from Anna Zádor's recollections published m I ülep Lajos emlékkönyv (In Memory of Lajos Fülep) caught my eyes. In 1952, when the final preparations for the great Munkácsy exhibition were under way in the Palace of An, the Academy's Art History Committee, led by Lajos Fülep, inspected the show shortly before the opening: "Fülep entered the first room, where the pick of the paintings were exhibited. The twofigure version of The Ijist Day of a Condemned Man, Farewell, the very best of the landscapes — I mean nothing but the best. The Professor stopjied in the middle of the room, ran his eyes over the works, all of which he had naturally known intimately, and said the following: The power this man has, the way this room sweeps people off their feet! Isn't it a shame that he became what he became?' I respected him (or saying that, because, although we all knew that he did nol like Munkácsy, and that he could never forgive the artist for disappointing him, he was, at such an advanced age, still man enough to admit that he had been moved bv the high quality and the power of the excellent artworks." Zádor, Anna: Emlékeim Fülep Lajosról (My Memories of Lajos Fülep). In: Fülep Ijxjos emlékkönyv. Writings and essays on the life and work of Lajos Fülep. Ed: Tímár, Árpád Bp. 1985. p. 331. While pondering over Fülep's disappointment, I discovered the thread, which eventually guided me through the problems of the Munkácsy reception, enabling me to draw a sketch of Munkácsys artistic identity. 2 |ensen 1

994. I would like to take this opportunity to thank Zsuzsa Gábor and Ilona Sármány for calling my attention — independently from one another — to this book. 3 Malonyay 1898; liges 1899; Malonyay 1907. 4 Munkácsy Mihály 1914. 5 The 1902/03 exhibition at the Viennese Sezession (Entwicklung des Impressionismus in Malerei und Plastik. XVI. Ausstellung der Vereinigung Bildender Künstler Österreichs Secesssion Wien. Januar—Februar. 1903) can be regarded as a turning point in the institutional acceptance of Impressionism. For a detailed discussion about this issue, see: fensen 1994. pp. 3-17. 6 French Neo-Classicism was "illusion painting" basically relying on Ingres' and Cabanel's methods, which during the 1880s and 1890s heralded the exhibitions of the "old" Salon (Société des Artistes Français). The other Salon, Salon de Champ de Mars, which started in 1891, exhibited paintings by the members of a Société National des Beaux-Arts, who were more or less exponents of the mild Salon-Realism of the juste milieu. 7 Manet and Renoir were declared to be members of this circle, although they stayed away most of the time from the Impressionists' exhibitions and from the social and aesthetic radicalism of the Impressionists, who formed a circle around Pissarro. At the same time, thev maintained good relations with some constituents of the state patronage and with some merchants, who dealt in juste milieu. 8 Muther, Richard: Die Geschichte der Malerei ím XTX. Jahrhundert. München, 1893—1894; Meier-Graefe, Julius: Entwicklungsgeschichte der modernen Kunst. Stuttgart, 1904. 9 See Jensen 1994. pp. 235-263. 10 However tempting it would be to call juste milieu in Hungarian "műcsarnoki festészet" ("Palace of Art-painting"), it is not jwssible, due to the differences between the two. Therefore, I continue using the original French expression. 11 Jensen 1994. pp. 49-67. 12 In his study entitled Painting Politics for Louis-Philippe, Art and Ideology in Orléanist France, 1830-1870 (New Haven, 1987, 206-211), Michael