Gosztonyi Ferenc szerk.: Munkácsy a nagyvilágban (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2005/1)

I. TANULMÁNYOK - FEJEZETEK A MUNKÁCSY-RECEPCIÓBÓL - GOSZTONYI Ferenc: A magyar modernizmus Munkácsy-monográfiája. Feleky Géza: Munkácsy (1913)

(de rég hallottuk ezt a szót is) és örök törvényekről beszél. »Filozofus«, mondják majd sokan megvető vállrántással. Nem. Feleky Géza a tipikus kritikus. [...] A filozófus név szörnyű szégyenér másvalakinek kell viselnie. [...] Az Lukács György. O filozófus, ő törvényeket lát csupán, Feleky hatásuk módját. [...] Lukács György új törvényeket talált és fog találni — Feleky új műveket."" Recenziójában Balázs Béla — Lukács szép Popper-nekrológjához igen hasonlóan

14 — azt kutatta, hogy Felekynél ,,van-e a sok meglátás mögött egy centrális vízió, a sok igazság mögött egy igazság?"

33 Balázs Béla szerint „igenis van", bár azt inkább csak körülírta, mintsem megnevezte: „Nehéz volna itt egészen felfedni azt a centrális forrást, melyből Feleky patakjai és folyói táplálkoznak (és talán nem jelentene jót a sikerülés). Magának ennek az organikusságnak öntudata követeléssé kellett, hogy váljék számára, és hadüzenetté minden impresszionizmus, relativizmus, naturalizmus és minden gyökértelen, magáért való szellemesség ellen. [...] Tektonikus összefüggést, törvényeibe abroncsozott matériát, súlyos valóságú abszolút létezést keres minden kritikája".

36 Nyilván Lukácsnak is szemet szúrt, hogy Balázs Béla, Felekyt jellemezve, Az utak elváltak két kulcsmondatát variálta." Es talán az sem kerülte el a figyelmét, hogy a Könyvek, képek, éveket méltató írásban — és pont az ő személyén keresztül — milyen közel került, mennyire hasonlított az általa portretírozott — 191 l-ben, huszonöt évesen elhunyt — Popper és a Balázs Béla által megrajzolt, huszonkét éves Feleky szellemi arcéle. Ugyanakkor Balázs Béla kérdése (és válasza is) jogos volt: Feleky 1909—1913 közötti cikkei összefüggnek egymással. Csak egy hosszabb tanulmányban lehetne (a párhuzamos helyeket egymás mellé gyűjtve) bemutatni, hogyan vándoroltak egész bekezdések, hogyan jelentek meg újra és újra ugyanazok a szövegtömbök Feleky publikációiban. A folyamatos ismétlés oka, hogy Feleky valóban „egyproblémás" szerző volt. Sőt: nem túlzás azt állítani, hogy a tárgyalt időszakban végig ugyanazt az egy szöveget írta — újra. Az I910-es évek elejének változatos témájú publikációi ugyanis voltaképpen csak egy kérdést tárgyaltak: nagy egyszerűsítéssel azt lehet mondani, hogy ezekben az években Feleky központi problémája a (közel)jövő művészete volt. A módszertani, elméleti újdonságokra igen fogékony Felekyt a kortárs művészettörténet-írásban zajló, a klaszszikusokat és az új művészetet egyaránr érintő „átértékelési" hullám foglalkoztatta a leginkább.

vl> A felismerés, hogy a kortárs művészet, a maga új szempontjaival, visszamenőleg is átírhatja a művészettörténetet, a kor műértőinek meghatározó élménye volt. Sőt, a kölcsönviszonyból az artworld szereplői duplán profitáltak: sok „régi" művész segített a jelen (és a jövő) törekvéseír is jobban érteni. „Paradox állítás — írta Hugo von Tschudi a Nemes Marcell-gyűjtemény katalógusában —: a régi művészetből nehezen járható utak vezetnek a mai kor művészetéhez. A visszavezető út járhatóbb."

39 Az I9I0-es évek elején Feleky röbb ilyen szempontrendszerű szakirodalmi művet is recenzeált. Számunkra Meier-Graefe What A lélek és a formák was for Lukács, was Könyvek, képek, évek for Felekv. Entitled Cézanne hagyatéka (Cézanne's Legacy), the book's opening essay read like a manifesto.

31 The book was reviewed by the poet and aesthete (and also a grammar school teacher) Béla Balázs, who belonged to the same group of friends and intellectual circle as Lukács and Popper. Balázs prepared Lukács for the review in an excusatory letter: "Incidentally, I have written a critique in the Nyugat, which you will probably think a little too extreme, but you must take into account my state of mind and loneliness, which I have described at the beginning of my letter. (At the beginning of his letter he complained about his existential problems.) He is not a great man, but [...] he is the only one who is one of us and admits it."

32 As soon as one reads the reviews, one will understand why it was necessary to give advance warning to Lukács. In the review, Balázs presented Lukács and Feleky as each other's pendant; according to this, Lukács was the "philosopher" and Feleky, the "aesthete": "At last, here we have somebody who talks about the essence of things (it's been some time since we heard this expression) and the perennial laws. A 'philosopher,' many people will say, shrugging their shoulder with contempt. But they are wrong. Géza Feleky is the epitome of critics. [...] The terrible burden of being a philosopher befalls on somebody else. [...] He is George Lukács. He is a philosopher; he merely sees laws, while Feleky sees the manner of their action. [...] George Lukács has discovered, and will continue to discover, new laws — Feleky, new artworks. "

33 Somewhat analogously to Lukács's beautiful eulogy of Popper,

34 in his review Balázs posed himself the question whether Feleky had "a central vision behind the numerous observations, a single truth behind the numerous truths."

3;i Balázs's answer to his own question was a resounding "yes," alrhough admittedly Felekv was only able to sketch it out, rather than nailing it down with a name: "I would be hard put to name the central source, from which Feleky's streams and rivers all originate (and it is far from certain that it would be a good thing if I succeeded). The awareness of this orgamcism itself had to become an internal demand for Feleky, an ultimatum delivered to Impressionism, relativism, and naturalism, to all forms of empty and self-indulgent witticism. [...] In every one of his critiques, he looks for tectonic interconnections, matter bound by laws, absolute existence heavy with reality.

. ."

,6 Lukács must have noticed that in characterizing Feleky, Balázs merely variegated the two key sentences of his essav, Az utak elváltak (The Roads Have Separated).

1 Then there was something else, which Lukács probably could not help noticing: his portrait of Popper, who died in 1911 at the age of twenty-five, and the intellectual profile of the twenty-two-year-old Feleky, as drawn by Balázs m the review of Könyvek, képek, évek, bore a very close resemblance, with the link between the two being his own person. Nevertheless, Béla Balázs's question (and also his answer) was justified: Feleky's articles between 1909 and 1913 were closely interconnected. It would require a longer essay to demonstrate how entire passages were moved from