Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Katalógus / Catalogue - VIII. Nuda Veritas / Nuda Veritas

kább alapvetően új, mondhatni merész mondanivalója és erősnek tartott színei' miatt tört pálcát a kép felett. A bármiféle allegorikus utalást nélkülöző, valóságból vett meztelen női test ennyire demitizált, természetközeli ábrázolása 1883-ban épp annyira botránykőnek számított Bécsben és Budapesten, mint annak idején Manet vagy Courbet aktjai Párizsban. S z . M . A . Róna József szobrai A 19. század utolsó negyedében Róna József egy sor kisplasztikát mintázott, amelyekről világosan leolvasható, mit jelentett számára az akt. Hagyománytisztelete és neobarokk szellemű iskolázottsága - Bécsben, Caspar Zumbuschnál tanult egyaránt arra indította, hogy mitológiai történeteket elevenítsen meg alakjaival. Bécsi tanulmányai során számos aktot készített. Első modellje egy szép testű atléta volt, de leggyakrabban női modellek mintázásával tanulta az emberi test felépítésének, formáinak térbeli helyzetének és mozgásának értelmezését. Kapóra jött neki, hogy a kötelező akadémiai stúdiumok között az antik művészet és a mitológia oly fontos helyet foglalt el. Csodálta mindkettőt, érdekelni azonban csak egy szűk területük érdekelte. Nem foglalkoztatták a mitológia drámai hősei, a nagy történetek, képzeletét a faunok és nimfák köré fonódó pajkos epizódok, incselkedő jelenetek banális köznapisága ragadta meg. Ugyanezekben az években - 1881-1884 nagy hatással volt rá az az új felfogás, amely a művészettől felszabadult szórakozást, élvezetet várt. Tehetségének, szobrászi kedélyének, egyszerre naiv és ravaszkás látásmódjának nagyon is megfelelt ez az elgondolás. Plasztikája életteli virtuozitással tudott megfelelni a szakma és a közönség elvárásainak. Szobrainak dús, vérbő megformálásával nem állott egyedül, magyar kortársai, a kiváló Zala György és Stróbl Alajos, vagy a szerényebb képességű Kiss György művei formálásmódjukban, anyagkezelésükben sok hasonlóságot mutatnak az övéivel. Róna hangvétele azonban kedélyesebb, egyszersmind nyersebb is: a gesztusokat harsány anekdotázó kedv alakítja. 1885-1886-ban Róna német ösztöndíjjal egy évet töltött Rómában. Döntő időszak volt ez az akadémiáról frissen kikerült ifjú művész számára: művészeti élményei, múzeumlátogatásai, találkozásai az európai festészet és szobrászat klasszikus remekműveivel ugyancsak elbizonytalanították, megrendítették önnön tehetségébe vetett hitét. Csak kétségekkel teli hónapok után kezdett kirajzolódni előtte az az út, amely szobrászi elképzeléseinek megfelelő új területre vezetheti majd. Római tartózkodása idején lelkesítő hatást gyakoroltak rá August Sommer német szobrász munkái. „Sommernek a Capitolium közelében volt műterme, amelyben több kisebb-nagyobb bronz állott. A szatírok és nimfák világa vonult el itt a szemem előtt. Az antik szellem ébredt fel műveiben, egyéni érzéseken és finom humor zamatján átszűrve" - emlékezett vissza önéletírásában.

1 Ami Rónát a német művész szobraiban leginkább megragadta, az egyfajta életmeleg otthonosság volt, amely a mitológiából ismert figurákat archaikus külsőségekkel, antikos ruhákkal díszítette föl, valójában azonban a polgári otthonokat benépesítő, barátságos, derűs, sokszor dévajkodó társaságot látott bennük. A pályakezdő csodálattal szemlélte Sommer művészetét, és annak hatására döntött úgy, hogy hazatérve, Magyarországon meghonosítja a „szalon-szobrászatot".

2 O maga még itt, Rómában készítette első faunos munkáját, a Nyulat leső faunt (1886). Saját házának zenetermét is ilyenekkel díszítette.

1 A szalonszobrok mintázásakor egyfelől eleget tett az ábrázolási konvencióknak, másfelől azonban könnyű szívvel túl is lépett rajtuk, hogy teljes szobrászi figyelmét és művészi képzeletét az eleven élet és a test megformálásának szentelhesse. 1886-1910 között jó néhány kisebb szobra született, amelyek ebből a szempontból nagyon közel állnak egymáshoz. Idetartozik a Megszorult faun (1889), Az utolsó szerelem (1890), a Zenelecke (1898), a Venus születése (1909), a Faunok és nympha (1910), valamint távolabbról a József és Putifárné (1918). Valamennyi szókimondóan bevallja, hogy a mese, a történet csak ürügy a művész számára; az ő igazi témája valójában a test, annak szerkezete, arányai, formái, viselkedése a történések során, „jelleme", fondorlatosan kígyózó, a teret mintegy maga köré csavaró mozgása. Legsikerültebb mitológiai témájú művei bensőséges előadásmódjukkal nemcsak Róna és a korszak legjobb alkotásai közé tartoznak, de ezen túl még valami ígéretfélét is hordoztak. Ahogyan Szabadi Judit írta: „Ez az akadémiai képzettségű mester szinte ujjaiban hordta a magyar plasztikai kifejezés megújításának lehetőségét".'

1 Az életmű egésze azonban azt bizonyítja, hogy ezt az ígéretet a szobrász nem tudta beváltani. Virtuóz mintázása mögül hiányzott a nagy formában való gondolkodás és látás képessége. Árulkodik erről java munkáinak - Megszorult faun, Zenelecke, József és Putifárné, Az utolsó szerelem - 70-80 cm körüli mérete is. A „fél életnagyság", amelyben készültek, jelzi, hogy nem kisplasztikák, de nem is életnagyságú szobrok. Nem kézbe vehető, intim apró bronzok, de nem is a múzeumokba való műtárgyak; valójában a polgári szalonok otthonos díszei, egy háziasított kultúra nemes kellékei.' K . M . JEGYZETEK I NOIE S 1 Róna 1929. II. 502. 1 Róna József 1994. 4. ' Róna 1929. II. 663. 4 Szabadi 1979. 97. 1 Róna szalonszobraira vonatkozólag érdekes megfigyeléseket olvashatunk Sárközi Márta visszaemlékezéseiben: Menedékház. Sárközi Márta emlékkönyv. Bp. 2004. 29.