Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)
Katalógus / Catalogue - VIII. Nuda Veritas / Nuda Veritas
VIII. Nuda Veritas A 19. század folyamán a magyar művészélet elsőrendű központjai Olaszország és Bécs után a század közepétől München, később Párizs voltak. A magyar művészek az 1850-es évektől - Carl von Piloty tanítványaiként - bukolikus zsánerjeleneteiket a történelmi festészet akadémikus stíluseszközeivel jelenítették meg. A szubjektív látásmód realista kifejezőeszközei közé tartozott az érzelmek megjelenítése az arcon, az „izgalmas" egyensúlyra épülő kompozíció és a valósághű bemutatás. Liezen-Mayer Sándor és Benczúr Gyula Münchenben festett Venusai és bacchánsnői összefüggnek a II. Lajos bajor király udvari építkezéseit kísérő színházi díszlettervezéssel: a Richard Wagner operáihoz tervezett Venus-grottákkal. A költői és a festői megjelenítés közötti átjárást találták meg a művészek, amikor a kor kedvelt irodalmi műveihez (Heinrich Heine költeményeihez és Johann Wolfgang Goethe Faust\ához, William Shakespeare drámáihoz) illusztrációkat készítettek. Pásztor-jeleneteiken a pogány természeti istenek a főszereplők és Venus csábító szépsége az Égi és a földi ideál megtestesítője. A hatvanas évek végétől az akadémikus eszközöket tagadó, a kép és a valóság új igazságait kutató irányzatok születtek. Szinyei Merse Pál Heine romantikus költeményeinek mitikus tájait és lakóit az impresszió kifejezőeszközeivel jelenítette meg. A század végén Bécsbe és Párizsba utazó magyar művészek számára a lélektan a személyes beleélés új lehetőségeit kínálta. Csók István és Gulácsy Lajos aktjai, mint a nyers érzetek szövetéből kiemelt elvont igazságok - Nuda Veritas - értelmezhetők. / . G Y . VIII. Nuda Veritas In the middle of the 19th century, Munich and later Paris replaced Italy and Vienna as those centres of European art which attracted Hungarian artists in great numbers. From the 1850s, the Hungarians, many of them disciples of Carl von Piloty, employed the stylistic tools of academism in their bucolic genres. Emotions on the faces, realistic presentations and compositions relying on "exciting" harmony were the realistic means of expression that served their subjective visions. The Venuses and bacchantes which Sándor Liezen-Mayer and Gyula Benczúr made in Munich would have been unimaginable without the theatrical interiors of the castles of Louis II - from Linderhof to Neuschwanstein - and the Venus grottoes which were created for Wagner's operas. By illustrating popular publications of the time (Faust by Heine and Goethe and Shakespeare's dramas), these artists found a way through between poetic and painterly representation. The heroes of their epic pastoral scenes are pagan deities, and Venus's seductive beauty is the embodiment of both heavenly and earthly ideal. From the 1860s on, painters began to explore a number of new directions, rejecting the solutions of academism and seeking new truths in image and reality. Pál Szinyei Merse represented the mythical lands and inhabitants of Heine's Romantic poetry with the visual idiom of Impressionism. For those Hungarian artists who travelled to Paris and Vienna in the last years of the 19th century, the latest findings of science offered new, subjective positions for a psychological approach to the representation of women. István Csók and Lajos Gulácsy looked upon the nude as nuda verdas, truth abstracted from the mesh of crude sensations. CD > to
