Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Katalógus / Catalogue - VI. Akt a műteremben / The Female Nude in the Atelier - Kovács Ágnes: Adalékok a női aktállítás problematikájához (München, 1808-1918) / On Problems of Female Nude Models (Munich, 1808-1918)

nak a festőkhöz aktot rajzolni, míg az anatómiát mind a festőknek, mind a szobrászoknak kötelező tanulmányozni „egy az állam szolgálatában álló anatómustól, valamint professzoraik útmutatása alapján".

6 Ezekből a passzusokból nem derül ki, hogy a tanulmányozandó modell milyen nemű, ebben a korban azonban egyértelmű, hogy férfimodellekről van szó. Peter von Cornelius, akit 1824-ben neveztek ki az akadémia élére, az aktrajzolást a művészi munka alapjának tartotta. Ez derül ki a porosz minisztériumhoz 1820-ban benyújtott reformjavaslataiból is, amelyek eredetileg a düsseldorfi akadémiára vonatkoztak, de - legalábbis elvben -, ezeket valósította meg Münchenben is. Ennek alapján a háromlépcsős képzési szakasz második osztályában (Vorbereitungsklasse) kellett a gipszöntvények és a modellek utáni rajzolást elsajátítani. Az alakok rajzolásánál azonban nem az antik arányokat vették alapul (mint Raphael Mengs), hanem olyan arányok szerint kellett aktot rajzolni, ahogy az Párizsban, David iskolájában volt szokásos, valamint a modorosság elkerülése érdekében a növendékek különböző modellek után rajzoltak és festettek.

7 Az 50-es évek végétől több, magyar művésztől származó leírást találhatunk az akadémiai aktrajzolás módszeréről és körülményeiről. Izsó Miklós, aki 1859 telén érkezett a „művészi kincsekkel megrakott városba", beszámolt barátjának, Szily Kálmánnak élményeiről: „4 órától 5-ig előadásra megyek a hallgatóterembe, mely felváltva anatómia vagy Kunstgeschichte Carrieur tanártól, 5-7-ig rajzolásra eleven személyek után, hol együtt vagyunk a festészekkel, hol a tanár mindig jelen van. Ez úgy történik - kör alakba ülünk, elegendő légszesz világításnál -, a közép egy emelvény, min a kiállított személy a tanártól bizonyos állást vagy ülést foglal meztelen. Ezt nekünk egy hét alatt le kell rajzolni. Ezen teremben a hely nagyon szűk, mivel most felette sok tanuló van, így nem jut minden héten mindenkire sor"." Szinyei Merse Pál atyjához írt leveléből az derül ki, hogy 1864-ben csak úgy lehetett bejutni az akadémiára, ha a növendék az aktrajzolásban már elért egy bizonyos szintet. „Estve 5-7 óráig aktot (természet után embert rajzolok), mert itten egy hét előtt egy társaság állott össze festőkből, melyek a költségeket összerakván, aktokat fogadnak fel, melyek egy hétig minden nap a fent nevezett két órán állanak. A költségeket kiszámítva, az első hét 2 fl. 39 krajcárba kerül, a többi hét csak 23 krajcárba. Én ezt megtudva, hogy ilyen jutányosán lehet hozzájutni, mindjárt a társaságba álltam, s már az első aktot el is végeztem. Én reám nézve annál jobb, miután most az emberi test rajzolásában kissé gyakorlom magam, s így a próba-aktot könnyebben fogom elkészíteni."

9 A müncheni akadémia felvirágzása, amelyet a diákok egyre növekvő száma is jelzett, az 1860-1880-as évekre tehető. Az akadémiai rajzoktatásról plasztikus képet ad egy korabeli növendék beszámolója: „Valamivel tíz évvel ezelőtt a rajzoktatás a müncheni akadémián szörnyű helyzetben volt. Wilhelm Kaulbach

10 hagyta a dolgokat úgy menni, ahogy azok akartak. A rajzoktatás a három »cornelianus«: Hiltensperger," Anschütz

12 és Strähuber" kezén volt [...] Strähuber nagyon ügyes rajzoló volt, és jó korrektornak bizonyult a kisebb aktstúdiumoknál, de a nagyobb munkáknál a festőnövendékeket gyakran a kétségbeesésbe kergette. Olyannyira, hogy szökdöstek előle a növendékek, mert legtöbbször nem értették meg őt, és az előrehaladás nem volt olyan gyors, ahogy a növendékek tehetsége alapján elvárható lett volna. Tanúja voltam, amikor egy ma már nagyra értékelt művész egy egész féléven át a milói Venus karjait rajzolta nála [...] Hiltensperger volt a legnépszerűbb hármójuk közül, mert mindent dicsért, amit a növendékek csináltak [...] Anschütz vezette a »Termeszeti osztalyt« (Naturklasse). Itt csak élő modell után rajzoltunk. Iskolájában gazdag választékát találták a növendékek a modelleknek, ennyiben néha ösztönző volt, de ritkán vagy soha nem követelt tőlünk alapos tanulmányokat. Ezután a rajzi kiképzés során, amely két éven keresztül tartott, léphettünk »Festestechnikai osztalyba«, ezért van az, hogy a müncheni festők mai generációjának nincs alapos rajztanulás a háta mögött [...] A müncheni akadémián azonban csak a néhány téli hónapban lehetett aktot rajzolni, és bár sok száz diák volt, csak két modell állt rendelkezésre. Ez azt eredményezte, hogy turnusokban kellett feliratkozni ahhoz, hogy az ember modellhez jusson. Vagyis ha minden jól ment, akkor négy alkalommal, rossz helyről, körülbelül öt-hat akttanulmányt tudott megcsinálni [...] Ebben a nagyon is kellemetlen és a művészeti képzésnek egy egész generáció számára végzetes állapotában szükséges volt már egy frissebb tanerő. Ezek közé tartozott J. L. Raab,

14 aki Pilotyval

15 egyetértve, akinek már nagyon elege volt a rajzosztályokban folyó zűrzavarból, minden ellenszolgáltatás nélkül saját antik- és natúr osztályt nyitott. Húsz növendékkel kezdte, de a következő évben olyan tolongás volt nála, hogy két műtermet ki kellett neki üríteni [...] A szóban forgó rajziskolán kívül volt még a müncheni akadémián a már említett »Technische Malschule«, amelyet akkor professzor Wagner,

16 egy Piloty-tanítvány körültekintéssel, megfontoltsággal és nagy energiával vezetett. Itt volt elsajátítható az az anyag, ami a legmagasabb osztályhoz, a »Komponierklasse«-hoz készített elő. Wagner Raab működése előtt a legrosszabbul képzett tanulókat kapta, annyira, hogy több szemeszteren át rajzoltatnia kellett, mielőtt a festéshez hozzá engedte volna őket. Raab iskolájának beindulá-