Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Katalógus / Catalogue - I. A humanista akt / The Humanist Nude

1-10 JACOB DE BACKER MŰHELYE 16. SZ. VÉGE A LÁTÁS ALLEGÓRIÁJA ALLEGORY OF VISION Olaj, tölgyfa; 48,3 X 64 cm A hátoldalán azonosítatlan gyűjtöpecsét Budapest, Szépművészeti Múzeum, ltsz.: 93.1 IRODALOM - BIBLIOGRAPHY: Tátrai, J.: Jacob de Backer invend. - The Allegory of Smell. A New Acquisition of the Museum of Fine Arts, Budapest. Bulletin du Musée Hongrois des BeauxArts XCVIII. (2003) 49-61. R. fig. 15. (további irodalommal) Az antwerpeni manierista mester, Jacob de Backer (1540 körül - 1600 előtt) műhelyében készült festmény egy öt részből álló, az emberi érzékeket allegorikus formában megjelenítő sorozat része. Az egykori sorozatból a Látást és a Szaglást ábrázoló táblákat a Szépművészeti Múzeum őrzi, a Tapintás és az ízlelés allegóriái jelenleg magyar magántulajdonban vannak. Bár az ötödik, a Hallást ábrázoló festmény felbukkanása még várat magára, kompozícióját az eredeti backeri sorozatnak a 17. század első felében kiadott rézkarc-változatáról ismerjük. A 16. század második felében, majd a 17. század folyamán a németalföldi művészetben különösen nagy népszerűségnek örvendett az öt érzék témája. 1561-ben Frans Floris rajzai után Cornelis Cort készítette el az első, öt lapból álló rézmetszet-sorozatot, amely sokáig mintaként szolgált az érzékek allegorikus ábrázolásához. A Floris-Cort-metszeteken az egyes érzékeket hosszú ruhás, heroikus nőalakok személyesítik meg, szimbolikus állatok és jellegzetes attribútumok kíséretében. A látás perszonifikációja például a kezében tartott tükörbe néz, lába mellett egy szétterjesztett szárnyú sasmadár foglal helyet, amely fejét a sugárzó nap felé fordítja. Az éles látásáról is ismert sast a napsugaraknak ellenálló, legendás ereje miatt tartották a legnemesebb madárnak, és szimbolizálták vele az antikvitás óta legfontosabbnak vélt érzéket. A backeri látás allegóriáján is ugyanez a sas tűnik fel, Floris antik istennője helyett azonban csábos, mezítelen ifjú hölgy szemléli magát a tükörben. A félkönyékre támaszkodó, a velencei festészet fekvő Venusait idéző nőalak mögött a szintén kiváló látással megáldott, csodálatos lény, a szfinx szobra jelenik meg, a háttérben pedig a görög mitológia önimádó ifjúja, Narcissus gyönyörködik a kút vizében visszatükröződő arc másában. A backeri sorozat többi része is ezt a kompozíciós sémát követi: az előtér allegorikus nőalakjához mindig egy, az adott érzékkel összefüggő, a háttérben ábrázolt ovidiusi történet kapcsolódik. Az ízlelés-táblán Persephone szakít almát Hádés fájáról, a Tapintás allegóriájának mellékjelenetében a maga alkotta szobrot ölelő Pygmalion tűnik fel, a Szaglást ábrázoló képen Flóra nyújt áldott állapotot hozó csodavirágot Junónak, a Hallást megszemélyesítő nőalak mögött pedig a sípján játszó Mercuriust láthatjuk, aki muzsikájával Árgust próbálja álomba ringatni. A festő ezekkel a mitológiai történetekkel nemcsak az érzékek működését kívánta szemléltetni, hanem az érzékek általi megcsalatkozást is: Narcissus önnön, vízben tükröződő képmása ba, Pygmalion pedig a saját maga által faragott szoborba lesz szerelmes. Az érzékeket megtestesítő, kihívó pózokban ábrázolt, mezítelen nőalakok az érzékek világi hívságok felé csábító erejét is reprezentálják: így például a látás allegóriájának önmagát tükörben szemlélő hölgye, és a kéjvágyat is megtestesítő szfinx együttes szerepeltetése egyértelmű utalás a hét főbűn egyikére, a Hiúságra.