Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Tanulmányok / Studies - Nagy Ildikó: Az akt a 19. századi magyar szobrászatban / The Nude in 19th-century Hungarian Sculpture

NAGY ILDIKÓ Az akt a 19. századi magyar szobrászatban A Münchenben tanuló Izsó Miklós 1859 novemberében, alig néhány nappal a tanév kezdete után, így számolt be egy napjáról barátjának, Szily Kálmánnak: „Foglalkozási órák így vannak naponkint: reggeli 8 órától délutáni 4-ig modellirozás; 4-5-ig előadás vagy az anatómiából, vagy a művészi tudományokból, vagy a perspektívából; 5—8-ig rajzolás gázvilágításnál eleven szeméjek (sic!) után vagy antic művek után." 1860. február 4-én pedig már az elvégzett feladatait is részletezte: „Ittlétem óta modelliroztam Mercuriust, Cicero mellképét, egy római szenátor mellképét, Adonis mellképét, egy ifjú férfi testét láb nélkül, a híres küzdőnek egyik lábát,

1 jelenleg pedig a medicei (sic!) Vénuson dolgozom, minek eredetije itt a szobortárban van

2 és mi felette nehéz, mint természetellenes eszményi formákból áll; három hete, miolta vele bibelődöm - életnagyságba, mint a minta is van készítem, a hozzákészületem 10 forintomba került, mivel hozzá egy erősebb és alacsonyabb álványt kellett csináltatnom, erre egy erős vasrudat kovácsoltatnom, mi az egész testbe szétágazik, az agyagot tartván, hogy öszve ne omoljon."

3 A későbbiekben beszámolt még „a híres Hercules törzs" (a Belvederei torzó), a Psyché, a haldokló Philoktétés, „a híres Jupiter-fej" másolásáról, majd júniusban arról, hogy „minden nap reggeli 7-9 óráig meztelen emberről modellirozok domborművet különböző állásokba. Két hét alatt kell egyet bevégezni aztán ismét más állás következik, ez így fog két hónapig tartani. Ezt tartom legjobb gyakorlatnak ezen a pályán, ezen tanulok legtöbbet".

4 Nagyjából így tanítottak minden szobrászati akadémián a magasabb osztályokban. Az oktatás alapja mind az akadémiákon, mind a szerényebb művészeti iskolákban a gipszmásolatok gyűjteménye volt. (1. kép) A budapesti Mintarajztanoda - mely rajztanárképző volt és nem művészképző - gipszgyűjteménye „régi és újabbkori jeles szoborminták, fejminták valamint egyes testrészek természet után készült főszöntvényeit", továbbá „régi és újabbkori jeles ékítmények és építészeti részletek főszöntvényeit" őrizte.' Ez a készlet az intézmény megalapításától, 1871-től kezdve folyamatosan bővült, Stróbl Alajos pedig a századfordulótól arra törekedett, hogy a mesteriskolán minél több szobormásolat legyen meg nemes anyagból is. A gipsz1. Az Országos Magyar Királyi Iparművészeti Iskola szobrászati osztálya [The sculpture class of the Hungarian Royal Academy of Applied Arts), 1 898. BTM Kiscelli Múzeum, Budapest gyűjtemények méretükben és összetételükben természetesen különböztek egymástól (a párizsi École des BeauxArts mintatára a 19. század közepén már több mint 900 darabból állt),

6 de alapelveikben megegyeztek, és bizonyos standard, sőt divatos darabok mindenütt megvoltak, így többek között a Belvederei Apolló és a Belvederei torzó, a Medici Venus és a Milói Venus, a Diskobolos és a Doriphoros, a Barberini-faun, a Borghese-szatír és a Borgbese-vívó, a Niobé-csoport együtt vagy részletekben, az ún. Szerelmes kentaur, továbbá a pompeji és a herculaneumi ásatások nagy sztárjai: a Táncoló faun és az Ülő Hermés. Ezekhez járultak az antik portrék és fejek, valamint a reneszánsz, a barokk és a kortárs szobrászat főművei. Michelangelo Medici-síremlékének fő alakjai nemcsak az iskolákban, de számos szobrász saját műtermében is ott voltak, a napszakok figuráit pedig több historikus pesti bérpalota homlokzatán ismerhetjük fel az ívzugokban vagy az ablakok fölötti timpanonok díszeiként. Az antik szobormásolatok beköltöztek a kastélykertekbe, a parkokba és középületekbe, redukált gipsz-, bronz- vagy porcelánpéldányaik pedig a polgári lakásokba is. Megjelentek a szobabelsőket ábrázoló festményeken és a „csendélet szoborral"-képtípus különféle variációin. Az antik szobrok a 19. század végéig valamilyen formában tartozékai voltak a mindennapi életnek. A művészek számára pedig olyan, szabadon felhasználható motívumkészletet jelentettek, amelyből kedvük szerint meríthettek, hiszen nem volt olyan feladat, amelyhez ne találhattak volna megfelelő előképet az antik vagy a reneszánsz szobrászatban. Számos női aktszobor jól felismerhető őse