Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)
Tanulmányok / Studies - Bicskei Éva: A helyi mint nemzetközi / The Eocal as International
9. Név nélkül: Akadémiai aktfotográfia. Álló fiatal lány (Étude d'après nature. Standing girl) Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, Budapest 10. Schmigelschi Oszkár [Octavian Smigelschi] : Női fejtanulmány (Female head study) Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, Budapest tak, többnyire egyszerű mozdulatokat téve, legtöbbször zárt lábakkal. (Az „akadémiai" tanulmányok a 19. századi hierarchikus társadalmi szerepkörökkel kerültek fedésbe.) Az „E" sorozat több felvétele kidolgozott kéztanulmányokat 18 ' mutat - ezek abban a kontextusban kaphatnak jelentőséget, hogy Székely tanítási gyakorlatában hangsúlyt helyezett a testrész külön tanulmányozására. 186 Szembeszökő az is, hogy az „F" sorozat a férfi aktmodellekkel a testfelépítést szemléltető, illetve elemi mozdulatkompozíciókként értelmezhető képei mellett olyan felvételek is találhatók, amelyek bonctani tanulmányokként határozhatók meg 18 - így (Székelyt a Mintarajztanoda megnyitásának korai időszakában foglalkoztató) egymásra épülő és egységes, a fiatal művésznövendékek komponálási képességét elősegítő, akadémiai tanulmányokkal rokon rendszert alkotnak. Hasonló, anatómiai és akttanulmányokat összekapcsoló felvételek nem ismertek a korból. Továbbá a férfi aktfelvételeken a klasszikusnak számító pózokon túl olyan összetett mozdulategyüttesek láthatók, amelyek Székely mozdulatkompozíciós óráin feladatok voltak. 188 Mivel Székely saját akadémiai képzésének legnagyobb hiányosságát és művészeti fejlődésének akadályát a komponálásra vezető képzés elégtelenségében látta, tanári gyakorlatában, 1876/77 és 1883 között, hangsúlyt fektetett az ezirányú oktatásra. 189 További egyes egymásra következő beállítások (például a női négyszáz körüli képek) mozgásegyüttesek egyes fázisait mutatják. Az 1870-1880-as évektől több, a korabeli (orvos)tudomány területéről érkező tudós-fényképész kísérletezett (emberi, illetve állati) mozgásegyüttesek fázisainak feltérképezésével, amelyek művészeti tanulmányokat is szolgálhattak. 19 " Székelyt is foglalkoztatta a probléma, és már 1879/80 körül a ló mozgásának tudományos tanulmányozása végett azt tervezte, hogy „a mozgó állatot [...] lefényképezteti", ami egy fotográfussal való együttműködést feltételez. 191 A Mintarajztanodában őrzött aktfotográfiák nem kronofotográfiák: a katalóguslapokon a carte-de-visite raszterének megfelelően elrendezett, egymásra következő képek beállított mozdulategyütteseket ábrázoltak, amelyeknek együttesen azonban sokszor „kronofotografikus" hatása van. Az ugyanolyan, illetve hasonló beállásoknak a különböző szögekből való felvételei pedig párhuzamba állíthatók Székely azon eljárásával, mely szerint az alaktanulmányok során a különböző nézőpontokból eltérően látható modell beállításait a jobb hatás érdekében kissé megváltoztatta. 192 A „festőknek és szobrászoknak" szánt felvételek elérték céljukat: Európa és Amerika különböző 19. századi képzőművészeti oktatási intézményeinek taneszközeivé, illetve egyes festők tanulmányokat elősegítő fényképgyűjteményének részévé váltak. Meglátásom szerint mindezek a - le nem zárult - vizsgálódásaim egy új kutatási területet nyithatnak meg, amelyek remélhetően újabb adatokkal és összefüggésekkel gazdagítják, árnyalják, sőt, akár helyesbítik a jelenlegi ismereteket. Ám a mintarajztanodabeli alaktanulmányok akadémiai stúdiumokká való bővülésének, Székely Bertalan oktatói és alkotói tevékenységének, a Mintarajztanoda női modelljeinek, a Dr. Hermann Heid-féle fényképeknek a történetei nemcsak a 19. századi magyar művészetről alkotott képet finomítják, hanem rámutatnak arra is, hogy azokat nem lehet pusztán egy „nemzeti" és „receptív" keretben értelmezni. Korunk egységesülő és táguló Európájában, az Európa-történetek írásának újjáéledésekor, az interdiszciplináris és kritikai megközelítések alkalmazásával, illetve internacionális kutatások révén (mind a külföldi, mind a magyar) művészettörténet-írás előtt is ott áll a lehetőség a hegemonikus narratívak meghaladására, a „nemzeti" művészeti élet különböző jelenségeinek - intézményrendszereknek, alkotóknak és műveknek - egy „nemzetközi" művészet történetébe való integrálására, amely mind az (ön)kolonializálás, mind az autoktonitás értelmezési csapdáit elkerülve, a helyi sajátosságokat nemzetközileg érthető és érvényes formákként ismeri fel.
