Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Tanulmányok / Studies - Kinses Károly: Egy kis akt-tipológia / A Sort of Nude Typology

KINCSES KÁROLY Egy kis akt-tipológia Az állások elfoglalása Nincs mese, ha valamire jutni szeretnénk, akkor már az elején kötelességünk eldönteni, mi szerintem s mi Önök szerint az aktfotó. Mert enélkül csak elbeszélünk egymás mellett, süketek párbeszédének szereplőivé válunk. Az ember állandó - és természetes - vágya a mindig változó, múlandó, ugyanakkor pedig örök és változatlan emberi test megismerése, megörökítése és ezen keresztüli részleges birtoklása. Tömeges méretekben először sikerült a fényképezés segítségével viszonylag objektív módon, pusztán vizuális úton befogadható látvánnyá változtatni a meztelen emberi testet, elválasztva az eleven, tapintható, hallható, szagolható egyedi jelenségtől. Ezáltal kapott aztán a téma is olyan távlatot, mely lehetővé tette, hogy elkezdődhessék a modellül szolgáló test, az elkészült műalkotás, valamint a létrehozói szándék együttes vizsgálata, amely szempontrendszer ezt megelőzően, a képzőművészet más formáiban történő aktábrázolások során fel sem merült. Történt ez annak ellenére, hogy az első időkben a kialakulóban lévő fényképezés mind témáit, mind ábrázolási módjait, sablonjait, de még a bemutatás módszereit, a kutatás, vizsgálódás eszközeit is a nálánál jóval korábban létrejött egyéb képzőművészeti műfajoktól és az ezeket vizsgáló művészettörténettől vette át. Hosszú ideig mérce volt a fényképezés számára a társművészetekkel való összehasonlítás során elért vélemény. Úgy próbált meg önálló művészetté válni, hogy a festészet, szobrászat, grafika addig bevált, már bizonyított eszközrendszerét utánozta, a tőle telhető legmagasabb fokon. Ez a megállapítás, bár a korai fényképezés egészére vonatkozik, természetesen értendő az aktfényképészetre is, mely kétségbeesett igyekezettel próbált szalonképessé válni. Más kérdés persze, hogy minél inkább akart megfelelni, hasonlítani a nagy elődre, annál erőltetettebb, mesterkéltebb lett, annál messzebb került attól, hogy valóban autonóm művészetté válhassék. Totális kudarc. Idealizált és eszményített. Kínosan ügyelt és mindent elkövetett, hogy szigorúnál is szigorúbb erkölcsi szabályokat állítson fel az erotika, a testiség látszatának elkerülésére. S miközben a művészi akt egyre jobban kilúgozódott, vált sótlan, fűszertelen, íztelen tanulmányképpé, közben zavartalanul készültek az első pillanattól az egyéb testábrázolások, a legkeményebb obszcén képektől, a pornótól a finomabb, pikáns, erotikus ábrázolatokig. Mert ezekre pedig nagy vásárlói igény mutatkozott. Az aktfényképezés történetét három, egymásról látszólag tudomást sem vevő szál egybefonásával kell megalkotni. A művészi akt, a szolgáltatói meztelenség és a pornográfia. Bonyolódik a helyzet azáltal, hogy egyik szál sem túl következetes, időnként egyik vagy a másik közelít a harmadikhoz vagy a másik az egyikhez. A művészfotográfia néha ráébredt, hogy nem lehet egyedüli feladata a csak szép, a csak eszményi, azaz az ideális mutogatása, hiszen a meztelenség a maga valóságában, kiszolgáltatottságában, kihívó voltában, hervadásában, öregedésében is pontosan ugyanúgy szolgál örök emberi tanulságokkal, sőt képes elvont gondolati, érzelmi tartalmakat is közvetíteni. Ennek szellemében jöttek létre olyan képek, melyek nagyon különböztek már a festészeti, szobrászati előképektől. Más kérdés, hogy ezek mellett mindig készültek és készülnek olyan képek, melyek nem tudnak mit kezdeni a meztelen test adta folyamatosan változó kihívással, s az évszázados rossz hagyománynak próbálnak csak eleget tenni, szolgaian utánozva a húsz, ötven, száz éve készült képek sablonjait, a legtöbbször persze körökkel gyengébb kvalitással. E rövid kitérő után térjünk vissza az alapkérdéshez: miként definiáljuk az aktot? Az idők folyamán számtalan meghatározás látott napvilágot. A legprűdebb csak az imént szapult, kizárólag a minden szempontból erotikamentesnek ítélt, elvont eszményeket, esztétikai kategóriákat allegorikus módon utánzó meztelen ábrázolatokat fogadta el legitimnek. Minden mást a pornográfia körébe utalt, s szemforgató módon az engedélyezett (kiherélt) aktfotót önigazolásként felhasználva, tiltotta ez utóbbit. Erre jó példát jelentenek a viktoriánus kor eleji aktfelvételek, vagy az e téren nem kevésbé szigorú erkölcsű szocializmus engedélyezte ún. művészi aktfotók. Mi ebben a régióban bizonyos szempontból (most szigorúan csak a meztelen testek fényképezésére gondolva) még mindig ennek isszuk a levét, nem beszélve arról az anomáliáról, hogy a történelem során eleddig még mindig az éppen aktuális hatalom vagy annak nagyhatalmú képviselője határozta meg, hogy mi számít „erkölcsromboló pornográfiának" és mi „művészi akt"-nak. S nemcsak hogy meghatározta, hanem ennek megfelelően is viselkedett, büntetett és dicsért a maga módján. Szinte senki nem tette fel a kérdést: mit keres a hatalom, a politika a művészet mezején? Miért szól bele ebbe is? Jó példa erre az 1963-ban szerkesztett magyar fotólexikon akt címszava, melyből elrettentés céljából idézek egy passzust: „aktfényképezés: a meztelen emberi test fényképezés útján történő megörökítése. Az aktfényképezés a téma kényes volta miatt a fotó egyik legproblematikusabb területe. A művészi aktfényképezés célja kettős lehet: a szép emberi test ábrázolása által a társadalom szépségeszményeinek megörökítése, vagy a rút test ábrázolása által az osztálytársadalomban megnyomorított, eltorzított ember alakjának felmutatásával történő társadalomkritika. Az emberi testről alkotott közfelfogás tisztulása, a fényképezés nagyarányú fejlődése a művészi aktfényképezést is jelentősen befolyásolta; a régi szimbolisztikus, statikus, sokszor giccses felfogású képeket a reálisabb, dinamikusabb és merészebb képformálás