Imre Györgyi szerk.: A modell, Női akt a 19. századi magyar művészetben (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2004/2)

Tanulmányok / Studies - Kinses Károly: Egy kis akt-tipológia / A Sort of Nude Typology

váltotta fel. Tágabb értelemben az aktfényképezés körébe sorolhatók a művészi igény nélkül, pusztán erotikus hatásra törekvő pornográf aktfényképek, melyeknek üzleti alapon történő terjesztése törvénybe ütközik." Ugye hátborzongató? Ilyet én nem tudok kitalálni, ha nem hiszik, olvassák végig az egészet, minden közkönyvtár polcán fellelhető. Mégsem akarok ezzel túl sokat foglalkozni, nem illő komolyabban kommentálni az itt leírtakat, mert tulajdonképpen máig sem született kevésbé bornírt vagy sokkal jobb és érvényesebb meghatározás. Lehet, hogy talán nincs is rá szükség? Elégedjünk meg azzal, hogy az aktábrázolás, az arról kialakított vélemény, a „közízlés" - és a nevében tiltó hivatalnokok viselkedése - mindig függ az adott politikától, kultúrától. Az aktfényképezés sohasem volt vagy lesz egy művészeti ág szigorúan vett belügye. A legtöbb meztelen testet ábrázoló fénykép mind a mai napig bír valami titokzatossággal, intimitással. Még a köztereken, kirakatokban, százezres hetilapokban nyilvánosságra kerülő aktfotók is elhitetik egy pillanatra nézőjükkel, hogy „ez a nő csak nekem vetkőzött le, csak nekem mutatja így magát". Nem véletlen, hogy a sokszorosított újságképek, poszterek, naptárképek is visszavonulnak a magánélet világába, s szekrény- és vécéajtók belső oldalára vagy az ágy köré csoportosítva a szoba falára kerülnek. Vagy mostanában az internetes aktképek letöltése is intim magánüggyé vált. Rövidebb-hosszabb idő után persze rájön az ember, hogy a kép akaratlanul is megtévesztette. Ilyenkor valamiféle zavart érez, csalódottságában esetleg megsemmisíti a képet, de a legjobb esetben is eldugja. És ez akár naponta újra megismétlődhet, immáron 164 esztendeje. Nem próbálok meg egy száztizenhetedik aktdefiníciót fabrikálni, mert minek. Inkább csak a korábban említett integrált vizsgálati módszerre hívnám fel a figyelmet: szerintem minden egyes aktábrázolásnál együtt, kölcsönhatásaiban kellene vizsgálni a műtárgyat, a tárgyat létrehozó szándékot, indíttatást és a készítés konkrét körülményeit. A három szempontból analizált kép sok megválaszolatlan kérdésre adhatna még választ a későbbiekben. Érdemes lenne továbbá alaposabban foglalkozni az aktfotók előfordulási és tárolási helyével koronként és korosztályonként, mert a felhasználási szokások, a képek utóélete visszamenőleg is sok magyarázatot adhat. A legtöbb kamasz rendelkezik ilyen képekkel. Aztán, ahogy lassanként felnőnek, megállapodnak, családjuk lesz - ezeket a képeket eldugják vagy otthagyják legénykoruk utolsó állomáshelyén, avagy legszentebb titkukként tovább őrzik. Míg korábban vették, csereberélték az ilyen képeket, később mindez már titkolnivaló hobbi, enyhe, de mindenképpen szégyellnivaló aberráció lesz. Még fényképészeknél is gyakori vélemény, hogy „aktot azért nem csináltam, mert a feleségem kinyomta volna a szememet, ha megtudja". Valóságos az idézet, persze név és cím a szerkesztőségben, hiszen tudják. Az eldugott képek megtalálásánál is megjelenik a zavar, a rajtakapottság, a lebukás érzése [...] s mindez szoros összefüggésben van az aktfoté) „lélektanával". A fotólexikonbeli meghatározásra térnék vissza egy gondolat erejéig. Az először határozottan elkülöníti a „művészi" aktfotográfiát, erről részletező módon ír, majd egy nagyvonalú gesztussal ide tartozónak ismeri el a csak érzéki örömöket okozó, „pornográf" felvételeket is. Ez teremt apropót arra, hogy feltegyük mi is a kérdést: mi a különbség a „művészi", a „szolgáltatói" és a „pornográf" aktfelvételek között? Dr. Gyulai Ferenc, az egyetlen magyar szakíró, akinek több könyve is megjelent az aktfényképezésről, 1936-ban így próbálta meghatározni kedvenc műfaját: „A művészi aktfénykép akkor éri el a művészi tökélyt, amikor a néző nem a női vagy férfialakot és meztelenséget látja a képen, hanem a tökéletes formákat, a tiszta elgondolást [...] Csak a nagyon elvetemült ember az ha a kép tökéletes -, aki ilyenekben érzéki motívumokat keres [...] Az a leglesújtóbb vélemény egy aktfényképező részére, ha a kép szemlélete után az aktmodell címe után érdeklődnek." Ezek szerint - amennyiben hiszünk a neves szerzőnek - csak akkor beszélhetünk művészi aktfotóról, amikor nincs más viszonyunk a képhez, mint az esztétizálás, a formai elemekben való l'art pour l'art gyönyörködés? És ahol meglepve észleljük gerjedő nemi vágyunkat, az rögtön mehet a szemétdombra? Nincs itt valami rendben. Hogy a továbbiakban mégis használhassuk ezeket a meghatározásokat, célszerűnek tartanék három fogalmat megkülönböztetni s folyamatosan szem előtt tartani a különböző korok aktábrázolásainak szemlélése során. A művészi vagy annak nevezett aktfotó a képzőművészetektől átvett, illetve a fotó speciális nyelvéből származó módon fedezi fel számunkra valamelyik esztétikai kategóriát a testben vagy a test által, a szépet, a megrendítőt (vagy éppen a rútat, az esendőt). Arra használja modelljét, hogy általa esztétikai, filozófiai, érzelmi vagy más jellegű üzenetet sugározzon a nézője számára. Ebben az esetben viszont lényegtelen, sőt fel sem teendő kérdés, hogy az intellektuális vagy esztétikai élmény mellett érzéki örömöket is közvetít, sőt! Ez utóbbi fajta képek létrehozóit az előbbitől gyökeresen eltérő szándékok vezérlik. Dehogy érdekli őket a gondolati vagy esztétikai tartalom, az üzenetközvetítés. Az emberi érzékeket, nyílt vagy elfojtott vágyakat veszik célba képeikkel: az érzéki örömhöz juttatás ürügyén el akarják fogadtatni nézőjükkel a nővel reklámozott terméket, életstílust vagy más, de szintén manipulált dolgot. Érdek-akt. De jobb híján nevezzük inkább ezt szolgáltatói meztelenségnek, élesen szembeállítva a művészi meztelenséggel. Persze a vizsgálódás céljára itt szétválasztott két alaptípus számtalan közös ponton érintkezik, sokszor egybe is mosódik. A művészi akt unalmassá és közömbössé lehet, ha nem hat valamiképpen érzékeinkre is; míg a „fogyasztásra" szánt aktok gyakran nyúlnak a művészi akt eszköztárához, részben a kulturált megjelenés, részben a legalizálhatóság, eladhatóság miatt. Volt idő, amikor mindkettőt tiltották, máskor a művészi mehetett, a másik nem, de azért titokban mindig készültek és terjedtek ezek is. Gondoljanak csak a 60-70-es évek külkereskedelmi cég-naptáraira, ahol a Magyarországon tiltott meztelen nőkkel adták el a Terimpex, Chemolimpex és még ki tudja hány -impex áruit. Mindkét kategóriával szemben áll a pornográfia, amely a maga módján tulajdonképpen a legőszintébb, leg