Bardoly István szerk.: Mednyánszky László feljegyzései 1877–1918 (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/5)
Mednyánszky László feljegyzései, 1877-1918
1908. Julius 2. csütörtök, este 9 óra, Nagyőr Hét után mentem ki, kívántam a levegőt, az udvaron találkoztam Istvánnal és a fiúval. Ok az Ortova felé mentek. Felmentem a Rox felé a jól ösmert mély úton, azután jobbra a temetőbe. Ott azonban gyermekek voltak, ismét kimentem és folytattam az utamat Rox felé. Tipikus szepességi est volt, jeges színű, kék-szürke felhők, majd barna felhők, mögöttük a világító esti ég. Jobbra, a mély útból kijövet, világított egy nyírfa, megette Nagyőr sötét födelei, távolabb a Poprád völgye és az erdős hegyek, sötétkék felhő a háttér. Feljövet a dombrajobbra lekanyarodik egy út a Schwarzbach-hoz, lementem. Gyönyörű, tipikus kép volt, a nyár őszi kerettel. Ezt úgy ösmerem és szeretem, ez az Észak, ez a hegyvidék. Sötét bronz zöld volt a frissen kaszált rét, feketés zöldek voltak a bokrok, friss, hideg fénye volt a víztükörnek. Nap és hátul a hegyek közt majdnem télies hatások, a jeges-szürke felhők itt-ott, friss hó derengett a fellegek közül. Jött egy szekér, egy nagy legény ment mellette AA, a szekéren gyermekek ültek, igazi idill, igazi falusi élet. Mindinkább sötétedett, 9-re járt az, mire a temetőbe értem. Már egész sötét volt, nehezen találtam meg J. sírját. O Istenem, mi minden jutott eszembe ezen sírnál, és még sokkal több jut most eszembe, mikor reá gondolok vissza. Egész ifjúságom, amely örökre össze van kötve ezen édes barátom emlékével. Édes, jó Bálintkam, fiam, cimborám, jó, tiszta lélek, ha ide jöttél volna Nagyőrre, eljöttél volna ezen sírhoz, és láttad volna szerető vén barátod szemeiben a könnyet. Megmondtam volna neked édes fiam, hogy ki volt nékem ez a János, ez a drága, áldott. Egy kis ág örökzöldet szakítottam sírjáról, s ezt el fogom tenni a te emlékeid közé, édes Jó egyetlen fiam. O, édes, jó egyeden fiam, drága, jó lélek, én ezt a Jánost kimondhatatianul szerettem, akkor, amikor te drága még pici gyermek voltál. Ifjúkorom emléke elválaszthatatlan az én édes János barátom emlékétől. Ma megtaláltam ifjúkoromat a kékesszürke felhőkben, a borongó Tátrában, a friss szénaszagban és ama különös, világító, hideg esti fényben, amelyet csak itt és az Árvában láttam. Ez egy jellemző vonása az északnak és a hideg hegyi vidékeknek. 1908. július 2. Nagyőr Délután nagyon mélyen aludtam a díványon, (Miri a jánykákkal 393 elment Késmárkra) , elébb még nálam volt és kérdezett valamit. Elaludtam, valami városban voltam és tértem este hazafelé két mással, de hogy ezek kik voltak, arra nem emlékszem. Nagyon sötét éjszaka volt, ők akarnak balra lemenni, a folyótól balra, én a jobb oldalon szerettem folytatni utamat. Nagyon messzi hátramaradtak. Azután egy szobában, egy asztalnál, elbeszéltem egy társaság előtt, köztük egy pap is volt. Mentünk Trencsénből gyalog hárman vissza, nyilván Beckóra, de úgy is volt mind itt, nagyon sötét volt. 393 Czóbel István és Mednyánszky Margit leányai: Czóbel Mária Anna (1890-1929) és Czóbel Margit (1891-1972), aki szintén festett. Tehetségét Malonyay Dezső fedezte fel, képeit 1916-ban a Nemzeti Szalonban is kiállították. (EnigmaNo 34, 2002. 139.) Katona Nándor 1900-ban lefestette a két leányt (Glatz92-93.). A két lányt Konstantin Frida tanította rajzolni és festeni, akire a KEVE 1908-as kiállításán figyeltek fel. A nyarakjelentős részét ezután Nagyőrön töltötte s ezért szerepel több képe a Nagyőri kastélyban látható állandó kiállításon. (Plesznivy Edit: A nagybányai szellem továbbélése: a Gundel család művésztagjai. In: Nagybánya művészete, [kat.] Magyar Nemzed Galéria. Szerk. Nagy Ildikó. Budapest, 1996. 284. )
