Kopócsy Anna: KUT. Képzőművészek Új Társasága 1924–1943, Válogatás a Magyar Nemzeti Galéria Grafikai és Szobor Osztályának gyűjteményeiből (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/3)

Bene Géza: Kavicsbánya, 1934 művészetén kimutatható, függetlenül attól, hogy éppen milyen stílusirányzat vagy hatás alatt dolgoztak. A későkubizmus eredményeit, melyek segítettek a szerkezetes kompozíció kialakításában, valamilyen módon mindannyian felhasználták. Peitler István az új tárgyilagosság irányába, Hincz Gyula az absztrakció felé fejlesztette tovább. A fenti igények összehangolása talán a legösszetettebb módon Bene Gézának sikerült, melyet a különböző térrétegek síkszerű egymásra hordásával, a térben lévő formák egyszerre plasztikus, ugyanakkor teljesen elvonatkoztatott megjelenítésével, a dekoratív mustrának köszönhetően a képen megjelenő finom cizellálással ért el. Fontos megemlíteni, hogy míg Kmetty János művészete a húszas évek végén, szintén párizsi útjának köszönhetően a posztkubizmus irányába mozdult el, annak alkalmazása eltért a fenti csoport tagjaiétól, mivel Kmetty sosem tagadta a valóságot oly módon, mint ezek a fiatalok, függetlenül attól, hogy ábrázoltak-e vagy sem. Ők egy finoman árnyalt festői világot jelenítettek meg, melyet az „érdekesség", a „rafináltság", az „idegenszerű" vagy éppen a „puszta intellektualizmus" jellemzett. Ezzel a művészi magatartással a Franz Roh által 1 925-ben leírt expresszionizmus után jelentkező különféle „nach" irányzatok karakterizálhatok. Művészetük egyre személyesebbé vált, a második világháború átélése kizökkentette őket korábbi világukból. Ennél a pontnál még Vaszary művészetéhez kapcsolódtak, aki a legnagyobb Rafael Viktor: Tájkompozíció, 1929