Buzási Enikő szerk.: Európa fejedelmi udvaraiban, Mányoki Ádám, Egy arcképfestő-pálya szereplői és helyszínei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/1)

Harald Marx: „FELRAGYOGOTT A FESTŐMŰVÉSZET SZERENCSECSILLAGA" Festészet és mecenatúra Erős Ágost és III. Ágost Drezdájában

mény olyan becses darabjai egészítették ki, mint Giovanni Battista Tiepolo festményei. A királynak mindenesetre szívügye volt ez a kastély, és Drezda művészetét vizsgálva mindenképp fontos helyszínként kell kezelnünk, jóllehet a hétéves háború idején kíméletlenül kifosztották, s elveszítette korábbi fényét. De hová lettek a 17. és 18. századi Drezda udvari festőinek alkotásai? Erről a 18. század képjegyzékei adnak felvilágosítást: A „galériaképek" többnyire a „régi" mesterek vagy a híres külföldi kortársak festményei voltak. Drezda „kortárs művészetének" termékeit különböző helyeken, a királyi kastély reprezentációs és lakóhelyiségeiben, drezdai palotákban, a Hubertusburgban, a pillnitzi és moritzburgi kastélyban lehetett megtalálni. A képtár gyűjteményébe viszont csak az került be, ami a múlt nagy mestereihez méltónak látszott. A király és művészeti tanácsadóinak szemében az akkor Drezdában élő festők közül csak kevesen feleltek meg e képtár magas igénvének. Louis de Silvestre, aki Drezdában több mint harminc évig mint „Premier Peintre du Roi" működött, és az akadémia igazgatója volt, s aki a legmagasabb elismerés jeleként 1741-ben nemesi címet kapott, a képtárban mindössze egyetlen művel képviseltette magát.

71 Mindaddig, amíg a képtár a kastélyban kapott helyett, a megkülönböztetés sem volt annyira szembetűnő. Carl Christian Schramm 1744-ben még így ír „Neues Europäisches Historisches Reise-Lexicon"-jában: „A királyi díszfogadó és egyéb szobákban a legnagyszerűbb berendezéseket, [...] a legnagyobb művészek és a királyi legfőbb udvari festő, Louis de Silvestre úr keze alól kikerült gyönyörű festményeket csodálhatni meg, [...] s ehhez méltán hozzászámítható még a jól berendezett képtár, a kis és nagy festmények legtökéletesebb remekműveinek becses gyűjteménye is."

72 Bernardo Bellottótól, akinek drezdai vedutái ma a képtár féltve őrzött kincsei, mindössze egyetlen képet, „Az egykori Kreuzkirche romjai"-t vették fel függelékként az 1765-ös katalógusba. Más műveit a függelék szerint raktárban őrizték.

73 Földijének, Stefano Torellinek, aki a maga idején fontos szerepet töltött be Drezdában, egyáltalán nem adatott meg a dicsőség, hogy a képtárban helyet kapjon, Pietro Rotari gróf viszont három festménnyel is bekerült a gyűjteménybe.

74 Más sors jutott Anton Raphael Mengsnek. Bianconi így számol be: „Jelentették a királynak, hogy Ismael [Mengs] még más pasztellfestményeket is őriz a házában fiától; megparancsolta, hogy hozzák el őket, bőkezűen megfizetett értük, és abban a szobában helyezte el őket, amelyet Drezdában Rosalba-szobának neveznek. [...] Ezt csak azért mondjuk el, hogy megmutassuk, ifjoncunk munkáit már milyen korán méltónak tartották arra, hogy