Buzási Enikő szerk.: Európa fejedelmi udvaraiban, Mányoki Ádám, Egy arcképfestő-pálya szereplői és helyszínei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2003/1)

Kalmár János: HATALMI HELYZET ÉS URALKODÓI UDVAR A 18. SZÁZAD ELEJI EURÓPÁBAN

Ünnepélyes bevonulások alkalmával használt díszhintó az 1740 körüli évekből Wien, Kunsthistorisches Museum Oroszország azonban nem elégedett meg a balti térség feletti hegemóniával, hanem a Fekete-tenger partvidékére is igyekezett kiterjeszteni a hatalmát az Oszmán Birodalom rovására. A krími tatárok betörése az orosz határvidékre 1736-ban szolgált casus belliként. A háborút 1739-ben lezáró belgrádi békeszerződés Oroszország számára biztosította a Fekete-tenger parti sztyeppevidék jelentős részét, ottani tengeri kijáratot azonban nem. Az orosz kormányzatnak sikerült a maga oldalán a Habsburg Birodalmat is beléptetnie e háborúba.

31 Az utóbbi számára azonban katonai vereséggel és területveszteséggel fejeződött be ez a konfliktus: át kellett adnia az Oszmán Birodalomnak az 1716/17. évi háborúban elfoglalt Olténiát és Észak-Szerbiát Belgráddal együtt.

32 A békekötést a törökökkel hagyományosan jó kapcsolatot fenntartó Franciaország közvetítette, ennek következtében a szultán kereskedelmi kedvezményekhez juttatta a Földközi-tenger keleti medencéjében. E diplomáciai és gazdasági siker is hozzájárult ahhoz, hogy Franciaország ki tudott törni abból az elszigeteltségből, melybe az utrechti békerendszer zárta.

33 Oroszország a Baltikum és a Fekete-tenger térségén kívül Kelet-Közép-Európában is érdekeltséget mutatott. Már az északi háború idején beavatkozott a lengyel trón öröklésének kérdésébe,

34 amely 1733-ban ismét aktuálissá vált. Ekkor halt meg ugyanis előző támogatottja, II. (Erős) Ágost (1710-1733), aki egyidejűleg szász választófejedelem is volt.

35 A lengyel nemesség többsége ekkor Leszczynsky Szaniszlót, XV. Lajos francia király (1715/23-1774) vejét

36 választotta meg. Csakhogy az Orosz és a Habsburg Birodalom - francia befolyástól is tartva a térségben - az elhunyt II. Ágost fiát, Frigyes Ágost szász választó fejedelem királyságát támogatta.

37 A trónért folyó küzdelemből végül ő került ki győztesen, s III. Ágost néven uralkodott mint lengyel király (1733-1763), aki azonban ennek ellenére többnyire fejedelemsége székhelyén, Drezdában tartózkodott. A Habsburg Birodalom öröklése körüli válság segítette hozzá a nagyhatalmi státushoz Poroszországot.

38 Az 1740-ben elhunyt VI. Károly császár lányának, Mária Teréziának (1740-1780) a trónöröklési jogát több hatalom, így Poroszország is kétségbe vonta. II. (Nagy) Frigyes porosz király (1740-1786) az osztrák örökösödési háború (1740-1748) nyitányaként, 1740-ben sereggel hatolt be a Habsburg-koronatartománynak számító Sziléziába, és elfoglalta annak csaknem egész területét. A hovatovább egész Európát, sőt még Észak-Amerikát is mozgósító konfliktus

39 az aacheni békével ért véget 1748-ban, amely porosz kézen hagyta Sziléziát, s ezzel szentesítette az ausztriai házat ért jelentős gazdasági és területi veszteséget.

40 Mária Teréziának mégis sikerült elérnie, hogy a háború elején a császári trónra lépett bajor választófejedelem 1745-ben bekövetkezett halála után férjét, Lotaringiai Ferencet válasszák meg a NémetRómai Birodalom uralkodójává. A Habsburg Monarchia nagyhatalmi státusát az utóbbi években elszenvedett területi veszteségek közepette immáron csupán ez mentette meg.

41 Alapjában véve a fent vázolt konfliktusok, illetve az azokat követő megállapodások nyomán formálódott ki Európában az a hatalmi szerkezet, melyben már 1833ban Leopold von Ranke, a nagy német történész is öt ország meghatározó szerepét ismerte fel.

42 Ezek - a már korábban is nagyhatalomnak számító Franciaország és a Habsburg Birodalom mellett - az új nagyhatalommá vált Nagy-Britannia (Utrecht), Oroszország (Nystad) és Poroszország (Aachen) voltak. Az ötük által alkotott erőtérbe illeszkedtek a korszak kis- és középhatalmai. A szövetségek a pillanatnyi érdekeknek megfelelően folyton módosultak ugyan, de ezen országoknak Európa egészét behálózó együttes érdekeltsége a továbbiakban mindvégig fennállt és meghatározó volt. Ezért beszéltek már a kortársak is e vonatkozásban hatalmi rendszerről (latinul systema), amely kifejezést ebben az értelemben nem használták a 18. századot megelőzően; Christian Wolff (1679-1754) német filozófus és jogtudós nyomán honosodott meg a politikatudományban.

43 AZ URALKODÓI UDVAR EURÓPÁBAN A hatalom - a 18. században még utoljára - a kormányzati központ szerepét is betöltő uralkodói udvar által érvényesült. Ott határoztak a háborúkról, és ott ratifikálták a békéket. Akkoriban mindenekelőtt Versailles/Párizs, Bécs, London, Szentpétervár és Berlin, de a maguk szintjén a közép- és kishatalmi rezidenciák is politikai, reprezentációs és kulturális centrumok voltak. Az udvar fejlődéstörténete A késő antik, kora középkori latin palatium, aula, ill. domus helyett vált használatossá az udvar jelölésére kb. a 11. századtól kezdve a curia. Ez utóbbi nemcsak a fejedelmi székhelyet jelentette, hanem annak személyzetét is.

44 (Ebből a szóból származik az újlatin nyelvek „ud-