Horváth György szerk.: Historicum, Járatlan utakon, Borsos Mihály fotográfiái az ezeréves Magyarországról (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2001/1)
A csónak-forma fejfáiról nevezetessé vált - műemléki védettség alatt álló — SZATMÁRCSEKE szatmárcsekei temetőben jól láthatóan magaslik a Himnusz költőjének klasszicista Kölcsey Ferenc sírja szellemben fogant, oszlopokkal díszes síremléke. Sokan tisztelegnek ma is előtte; január 22.-én, a Himnusz megírásának napján pedig komoly hagyománnyá lett a megemlékezés ünnepe. Sajnos, a kúriának, ahol Kölcsey 1815-től 1838-ban elkövetkezett haláláig élt, ma már csak az emléke van meg. 1889-ben ugyanis lebontották — helyén most a falu művelődési háza áll. A ház előtt áll Kölcsey első — 1856-ban emelt, s a mostani, 1938-ban létesített emlék kedvéért lebontott — síremléke és a költő szobra. Bent pedig emlékkiállítása — levelek, rajzok könyvek, személyes tárgyak - látható. Fehéren világítanak a falu főutcáján a tákosi templom gondosan meszelt falai. Ott TÁKOS bent pedig a virágos-díszű mennyezeten büszkén hangzó felirat hirdeti, hogy „Az Református templom tákosy nemes reformata szent eklesia építtette egyenlő akaratbul a közönséges eklesia pénzibül Isten segedelme által". A kis templom kétszáznegyven éve áll 1760-ban építették, 1784-ben megbővítették — festett mennyezete, padjai, szószéke, úrasztala 1766-ban készült. Az egykoron csupa köznemesektől lakott jellegzetes beregi falu ma is büszke a templomára. De van is mire! Eleik szegénységéből ugyan annak idején nem tellett kőfalra, hanem gerenda-talpakra fölrakott favázas patics-falakra csupán, s a berendezést is a környék—szépen virágozó - több helyen is foglalkoztatott asztalosa, a tákosi munkáját a mennyezet egy kazettáján „szignáló" Asztalos Lándor Ferenc készítette, nem pedig valamely nagynevű személy — a buzgalommal párosult jó ízlés olyan egyházhoz segítette a nemes eklésiát, hogy az még ma is párját ritkítja. Mi több, kedvét leli benne bizonnyal az is, akinek a tiszteletére megépítették, hiszen századok óta óvja a pusztulástól ezt a romlékony-kényes egyszerű házat. Se tűz, se víz nem rontotta el - most is megmaradt, bár helyreállításra szorul, mivel a 2001 évi beregi árvíz heteiben a templomba is betört az ár, s megrongálta a falak alját és megáztatta a bútorzatot. Minden folyón megvannak a malomépítésre legalkalmasabb helyek. Ezeket száza- TÚRISTVÁNDI dókon át számon tartották, s nagyobb részükön folymatosan vízimalmokat A vízimalom működtettek.Túristvándiban is már 1315-ben említett vízimalmot több oklevél. Azon — más vagyontárgyakkal együtt — Kölcsey Dénes öt fia próbált megosztozni éppen. így került a malom is, több dolog között, felsorolásra, s ez okból tudhatunk ma arról, hogy a Túr folyónak ez a része már akkor is alkalmas hely volt vízimalom építésére. Más iratok — 1752-ben — már biztosan a jelenlegi vízimalmot említik. Az utánuk következők pedig ennek az átépítéséről adnak számot, 1899-ből, amikor a zsindelytetőt eternitpalára cserélte a tulajdonos, majd 1927-ből, amikor a malom gépeit korszerűsítették, a köveket újabb (igaz, a század elején készült, s ide éppenséggel használtan eljutott) hengerszékekre cserélve. A ma nem csak megszemlélhető, de működőképes vízimalom az 1962/63-ban történt műemléki helyreállítás során kapta vissza a régi formáját. Három lapátkereke van. A malomépület fából készült, gépészeti berendezése ugyancsak — az előbbi a XIX. században kialakult formákat őrzi, az utóbbi a XX. század elejei falusi malomtechnika relikviája. Túristvándiban járva érdemes megnézni a falu XV. századi gótikus templomát: déli oldalán mérműves ablakok nyílnak és megvan a csúcsíves kapuja is, igaz, nem az eredeti helyen. Bent kazettás famennyezetet látni, ezt 1811-ben készítették. A község másik nevezetessége: két éven át, 1885-től 1887-ig, itt lakott Móricz Zsigmond a nagybátyjánál, Pallagi László kovácsmesternél.
