Horváth György szerk.: Historicum, Járatlan utakon, Borsos Mihály fotográfiái az ezeréves Magyarországról (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2001/1)
Az 1100 utáni évszázadban egész Európában gyors gyarapodásnak és felvirág- ÓCSA zásnak indultak a szerzetesrendek. Erre a századra esik a franciaországi Prémontré Református templom völgyében épített kolostorban megalapított premontrei rend gyorsütemű szétrajzása is, egész Európában. A korabeli Magyarország ugyancsak fogékony volt az új szerzetesrendek el- és befogadására. A premontreiek számára például 37 kolostort létesítettek a különböző magas pártfogók, kiknek sorában rendre ott voltak királyaink is. Ilyennek, királyi alapításúnak gondolják - írott források híján - sokan az ócsai premontrei apátságot is, abból kiindulva, hogy az Árpád-házi királyok ugyan sok birtokot eladományoztak nemes híveiknek, a Duna-Tisza köze azonban, ahol Ocsa is fekszik, zömmel királyi kézen maradt mindvégig. Más tehát aligha lehetett az alapító. Nehezen számítható ki az alapítás ideje is.Annyi bizonyos, hogy 1234 előtt kellett történnie, ebből az esztendőből ugyanis fennmaradt egy írásos jegyzőkönyv a kolostor hivatalos egyházi ellenőrzéséről, úgynevezett vizitációjáról. Es a források későbben sem szaporodtak. Csupán a kolostor birtokairól, (vagy azok egy részéről) beszélnek az írások - Érden voltak földjeik - és az apátok neve maradt fenn. A múltnak azonban mégis van egy tanúja: maga a templom, mely számos viszontagságot átvészelve, egy — már az épületet használó református gyülekezet által elvégzett, és szinte műemlékvédelmi szempontokra is ügyelő barokk-kori helyreállításnak köszönhetően — jól megtartott formában érkezett el a XIX. század végére, amikor a templomot is megkárosító ócsai tűzvész után az akkoriban létesült műemlékvédő és gondozó szervezet, a Műemlékek Országos Bizottsága tette rendbe. A közeli múltban — 1986 és 1992 között - elvégzett műemléki kutatás, majd az ezt követő helyreállítás pedig a régészet és a művészettörténet eszközeivel feltárt mindent, ami a templomról megtudható. így derült ki, hogy a premontrei kolostort egy, a Duna árterének mocsaras vidékéből kiemelkedő, s eladdig egy falunak helyet adó szárazulaton építették föl. Az együttesből mára csak a templom maradt meg, a török megszállás idején néptelenné lett kolostor leromlott, elbontották, köveinek egy részéből az 1700-as években kerítést építettek a templom köré. A templom mai állapotában — hála a mértékletes barokk-kori átépítésnek, és az ugyancsak hűséges XIX. század végi helyreállításnak, valamint a mostani rendbetételnek szellemiségének — úgy fest, amint a premontreiek idejében festhetett. Az épület háromhajós, egy fő- és két mellékszentéllyel bír. A fő-szentély boltozott, a templom többi részét fából készült gerendás síkmennyezet födi. (Eredetileg boltozni akarták az egész templomot, ám a terveket építés közben leegyszerűsítették, az elkészült bordaív-indításokat levésték.) Míg kolostor volt itt a főszentély folytatásában, a középső hajóban további két oszlopköznyi elkerített/elfalazott rész állt a szerzetesek rendelkezésére. A falusi hívek, világi személyek lévén, ide nem léphettek be. A templom tornyai a nyugati végen állnak, a bejáratok pedig az északi és a déli oldalon nyílnak, ugyanúgy, mint régen — az északit mely egykor a kolostor udvarából nyílt, a szerzetesek használták, a délin pedig azok a falubeliek léphettek be, akik számára a kolostor temploma volt a plébánia. Az ócsai templom falaira, nem sokkal a felépítése után, gazdagon festettek falképeket. Ezek frissen restaurálva, hitelesen helyreállított formában ma is megszemlélhetők a templom főszentélyében: az északi nagy falon a Szent László legenda három jelenete van, vele szemben a délin az Utolsó ítélet látható, a szentély legközepén Mária megkoronázásának jelenete foglal helyet, tőle jobbra és balra a tizenkét apostol, valamint Szent Miklós és Szent György ábrázolása.
