Horváth György szerk.: Historicum, Járatlan utakon, Borsos Mihály fotográfiái az ezeréves Magyarországról (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2001/1)
nagykövesdi bányából. Jó mestereket, képzett kőfaragókat hozattak, akik a kapukra precíz oszlopokat, leveles-díszű oszlopfőket, sőt, más helyekre figurákat (például a karzatot tartó oszlop-pár déli tagjának fejezetére emberalakokat, a keleti kapu jobb és bal oldalára beépített konzolokra pedig oroszlánokat) faragtak. Úgy érezhető viszont, hogy az építtetők terveiket később, mintegy menet közben módosították valamiért: az eredetileg elgondoltnál kisebbre és nem három, hanem csak egy-hajósra építették a templomot, s elhagyták a tornyát is. Pedig az oromzattal is kiemelt nagyigényű nyugati kapu - mely szellemiségében sokakat ajaki nemzetségi temploméra emlékeztet (!) — és a belső tér nyugati részén, a szentéllyel szemben látható (jelenleg csupán egy egyszerű fa karzatot tartó) robosztus oszlop-pár, majd ennek a kettőnek föntebbi, újabb fejezettel koronázott, ám semmi terhet nem hordó folytatása egyértelműen sugalmazza: ide tornyot (tornyokat) terveztek. Hogy ki volt az első, kerek karcsai templom építője, és ki volt a másiké, nem tudhatni. A kör alakú kis egyházat sokan tekintik a Könyves Kálmán idejében az országba jött, s itteni birtokkal megadományozott Rátold lovag művének. Mások a környéket 1187-ben birtokló Johannita lovagokat látják a templom építőjének. Felmerült ugyanakkor, hogy ők éppen a bővítés eltervezői és megkezdői lettek volna, s a tatárjárás, majd a birtok eladása (1282) vált a kisebbre vont kivitelezés okává. A templommal legtöbbet foglalkozó - 1964-65-ben a feltárását is vezető Molnár Vera művészettörténész a második templom építésével ugyancsak összefüggésbe hozott Roland nádor szerepét — aki a XIII. század végén bírta Karcsát — egyértelműen elvetette. A román-korban megnagyobbított templom az 1600-as évekre igen rossz állapotba került, ezért 1767-ben átépítették. Ekkor újra-boltozták a szentéllyé lett régi körtemplomot, síkmennyezettel födték a hajót, és zsindelyezték az egész templom tetejét. Ezt a millennium évében követte - szerencsére mértéket tartó - helyreállítás, majd 1964-69-ben a műemléki feltárás és a teljes helyreállítás. Mád a Tokaj-hegyaljai borvidék egyik önálló és jó nevű termő helye. Népes MÁD község volt mindig — ma háromezerre tehető a lakosság létszáma — s ezen belül A zsinagóga nagy létszámú zsidó hitközsége volt, a XVIII. századtól fogva — ma ez a vallási közösség megszűnt, tagjait halálba sodorta a vészkorszak. Üres azóta a mádi zsinagóga is, ez az 1795-ben emelt, mértéktartóan elegáns késő-barokk — copf- stílusú épület. A nemes arányú, téglalap-alaprajzú építmény rövidebb oldalait barokkos oromfalak zárják és díszítik, jellegzetes copf vázaformákkal keretezve és koronázva. A homlokzatokon karcsú lizénák futnak föl, mértéktartóan tagolva a falfelületet. A templom belső terét oszlopok tagolják; fejükre, s a falakra cseh-süveg boltozatok támaszkodnak, nagyvonalú lefedést adva a térnek. A szertartás helyeit, a tórafulkét és az előimádkozó asztalát művészi faragások emelik ki. A falu határában szép temetője maradt fenn az egykorvolt hitközség halottainak. Néha úgy tetszik, a történelemben is egyenlőtlen mértékkel mérünk. A mohácsi MUHI ütközetet „vész"-nek mondjuk, és máig gyászoljuk a halottait. A muhi csatáról, IV. A muhi csata Béla seregének szörnyű pusztulásáról Batu kán által vezetett tartár sereggel vívott emlékműve ütközetben, nincsen szavunk. Pedig annak is rettentő következményei voltak, a betört tatár hadak elől egy egész éven át bujdosott a király is, a nép is, és elveszett a lakosság jókora része, a maradéknak pedig számtalan jószága, termése, vetőmagja semmivé lett. Meglehet persze, hogy ez az egyenlőtlen mérték mégis indokolt. Elvégre is a muhi csatában ugyan ott pusztult a sereg, de megmenekült a veszedelemből a
