Imre Györgyi szerk.: Miró előtt Dali után, A 20. század katalán mesterei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/4)
G a и d í tó I Tàpiesig 33 kerf aratott a nagyközönség előtt, amely ettől kezdve tántoríthatatlanul pártfogolta művészetét. Enric Casanovas (1882-1948) ugyancsak Párizsban tanult, és nem állított ki Barcelonában egészen 191 1-ig, amikor a Falanç Catalá galéria egyéni kiállítást rendezett számára. Ez alkalomból a műkritika hamisítatlan noucentisté nek kiáltotta ki. Josep M. Junoy a Noucentismét a hellén archaizmussal párhuzamos művészeti stílusnak minősítette: „Ezeknek a munkáknak megvan a maguk sajátos íze; a legelső tenger sójával kenték fel őket, és arra várnak, hogy a mediterrán tenger páratlanul kék horizontja és a fenyvesek klasszikus zöldje elé legyenek felállítva." Eugeni d'Ors a La Ben Plantadában a Noucentismét, s benne Casanovas munkásságát az új esztétika mintapéldájaként állította be, Sunyer és Clará művészetével Francesc Domingo Anyaság. 1927 Casanovas a földrajzi távolság ellenére szoros kapcsolatot tartott fenn a párizsi művészeti körökkel, és tovább folytatta a klasszikus művészeti kánonok kutatását. Mestere Josep Llimona volt. Kapcsolata Picassó- val, akivel 1906 nyarán együtt dolgozott Gósolban, az archaizmus új szemléletére nyitotta fel szemét. Casanovas ettől kezdve erőteljes formákból építette fel szobrait, amelyeknek elsőrendű motívuma a női modell volt; szobrainak témáját szinte kivétel nélkül az aktok szolgáltatták. együtt. FRANCESC DOMINGO Barcelona, 1893 - Sáo Paulo, 1974 Francesc Domingo a Mancomunitat Catalana művészeti iskolájában tanult, és egészen fiatal korában már részt vett más művészekkel - többek között J. F. Ràfolsszal, E. Cristoforral és Joan Miróval - együtt a Courbet Csoport megalapításában. 1919-ben Párizsba utazott, ahol barátságot kötött Pierre Reverdyvel, Maxjacobbal, Modiglianival és a párizsi kulturális élet más jeles személyiségeivel. Ezek közé tartozott természetesen Picasso is, aki nagy hatással volt rá. Felesége és leánya halála után visszatelepült Barcelonába, ahol a Sala Parésnek dolgozott a polgárháború kitöréséig. Az 1940-es évek alatt naturalista stílusban dolgozott, és elsősorban a Costa Brava-i halászokat és gyermekeket festette. 1949-ben célját és útját vesztve Buenos Airesbe emigrált. Még ezt megelőzően az Institut Français válogatott kiállítást rendezett számára a Syra Galériában, 1924 és 1929 közötti műveiből. Másfél évvel később Brazíliába ment, ahol visszaemlékezése szerint ismét rátalált arra a fényre, melynek segítségével képes volt reményeit visszanyerve tovább folytatni festői pályafutását. Két évig grafikát tanított Sáo Paulában, és ez idő alatt számos megbízást kapott, mindenekelőtt arcképekre. Szabadság iránti vágya azonban arra ösztökélte, hogy feladja a tanítást a Sáo Paulai művészeti iskolában, és teljes mértékben a festésnek és rajzolásnak szentelje magát. 1953-ban a havannai Latin- Amerikai Biennálén rajzait díjjal tüntették ki. 1967-ben Barcelonába utazott, hogy itt kiállítsa néhány Brazíliában készült munkáját. Katalóniai tartózkodása idején festette meg Antoni Gaudí portréját a Jeles Katalán Személyiségek Arcképcsarnoka számára. Nyolcvanadik születésnapján a Sáo Paulai Modern Művészetek Múzeuma retrospektív kiállítást szervezett számára.
