Imre Györgyi szerk.: Miró előtt Dali után, A 20. század katalán mesterei. (A Magyar Nemzeti Galéria kiadványai 2000/4)
Miró előtt Dali után 1 2 kel vegyült. Az építész Uuís Doménech i Montaner 1 878-ban tette közzé történeti kutatásainak eredményeit A nemzeti építészet felé címmel, amelyben azonban a történeti szemlélet nem szorította háttérbe a technológiai újításokat. Az 1 880-ban a Montaner i Simon kiadóvállalat számára emelt központi irodaépület - amely ma a Fundació Antoni Tdpiesnek ad otthont -, és mindenekelőtt az 1 888- as barcelonai Világkiállítás éttereme ennek az eszmének már számos elemét magán hordozta: így a nemzeti jelleget képviselő középkori építészeti típus felélesztését - a „neo-Mudéjar" a területen a neogótikus stílus megfelelője -, a szabadon hagyott nyerstégla felületeket vagy az öntött- és kovácsoltvas elemek bőkezű alkalmazását. Doménech i Montaner az építészetet az iparművészek és az építész közös munkája révén megvalósuló totalitásként értelmezte, s rendszeresen alkalmazott fafaragókat, kerámikusokat, kovácsokat, festőket és szobrászokat, akik jelentős mértékben közreműködtek az épületek kivitelezésében. Az ornamentális elem jellegzetes vonása lett a Doménech i Montaner, Josep Púig i Cadafalch és Antoni Gallisà által emelt épületeknek, amelyek egyben e sajátos stílus legjellegzetesebb képviselői. Doménech i Montaner alkotásai közül a Hospital de Sant Pau (Szent Pál kórház), a Lleó Morera-ház és a Palau de la Música Catalana - a Katalán Zenepalota - érdemel külön említést, Púig i Cadafalch épületei közül pedig az Amatller-ház és a Casa de les Punxes, azaz a Csúcsos-ház. Ezek kivétel nélkül Barcelonában, az új Eixample negyedben emelkednek, amelyre a Modernizmus új stílusa nyomta rá bélyegét. Nem véletlen, hogy a 20. századi katalán művészet bemutatását éppen egy építésszel kell kezdenünk, hiszen Antoni Gaudí a művészet négydimenziós keretén túllépve megvalósította a Modernizmus álmát, a globális műalkotást, és ezzel az új irányzatok előfutárává vált nem csupán az építészet, de a szobrászat, festészet és iparművészet területén is. A Casa Vicens (Vicens-ház), a Cüell Palota és a Casa Mild (Milá-ház) erkélyein alkalmazott kovácsoltvas rács szobrászi igénnyel készült, amelyben a dekoráció kifejezőerővel párosult. A Calvet-ház, a Batlló-ház és a Güell Kripta berendezése, amelynek néhány darabja a kiállításon is látható, szervesen illeszkedett az építészeti térbe. A Batlló-ház és a Milá-ház tetőzetei és kéményei szobrászi szemléletet tükröznek, míg a Güell Park padjainak kialakítása megelőlegezi a kollázs-technikát. Gaudí olyan interdiszciplináris alkotó volt, akinek túláradó tehetsége ötvöződött a „ráció és őrület" dialógusával, ezzel a Katalóniára olyannyira jellemző, alapvetően vallásos vonással. Gaudí, aki 1 878-ban szerezte meg építészi diplomáját, az építészetet konstruktív variánsokkal, parabolikus ívekkel, kézműves téglák alkalmazásával, keleti és organikus formaelemekkel gazdagította, miközben éles szemmel figyelt minden apró részletre és járulékra, beleértve a berendezést, az oszlopokat, SANTIAGO RUSINOL Barcelona, 1861 -Aranjuez, 1931 Santiago Rusinol a maga korának jellegzetes képviselője volt. A művészet két területén, a képző- művészetben és az irodalomban egyaránt nagy tekintélyre tett szert. Emellett műgyűjtő is volt, és kiváló érzékkel megáldott szervezője az Art Nouveau, az új művészet érdekében szervezett megmozdulásoknak. Mindezen felül elbűvölő személyiség is volt. Ezek a tényezők együttesen alakították ennek a rendkívüli embernek az életútját, aki művei és tettei révén páratlan népszerűséget szerzett. Festőként a következő korszakait kell megemlítenünk: elindulását, párizsi korszakát, azt, amelyikben felfedezte a sitgesi fényt, modernizmusát és szimbolizmusát és végül kert-képeit. Korai munkái telve vannak aprólékosan kidolgozott részletekkel. Ennek a korszakának fő témája a táj, benne a teremtéssel teljesen eggyé vált emberi alakok. A sokfajta érdeklődés és
