A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1948-1957

Ferenczy Noémi gyűjteményes kiállítása

francia „verdure"-ök dús flóráját is tartalmazza. A naiv figurák mellett a fák és állatok rajza - a dekorativitás határáig - reális és különösen szép a bordűrt képező számtalan fajta virág. Két év múlva, 1918-ban az édesapa emlékkiállításán ismét résztvettek a Ferenczy testvérek. A katalógusi előszóban a rendező Lázár Béla így írt: „ - Az apai ház szelleme, mely a középkori művészek aszkétikus művészetkultuszával rokon, él bennük újra és tovább, a mesterség szeretete, az anyag tisztelete, az érzés tisztasága, a szent célok nemessége, a munka felemelő érzése. Most is formál, fest, rajzol, sző, hímez, farag, mintáz, karcol, marat, öntet a három testvér, mindig magáért a munka szeretetéért, rajongó lélekkel. És kezük között ég a munka.. A gobelin szövés hosszadalmas, kontemplativ tevékenység, különösen ha a szövő a maga álmait realizálja a színes szálak szövevényéből számottevő műalkotássá. Két év, - ami a két kiállítás között eltelt - nem nagy idő, és Noémi mindössze két új szövöttképpel szerepelt, a Menekülés Egyiptomba és a Nő madarakkal; ezenkívül sok rajz, akvarell és gobelin terv egészítette ki kis kollekcióját. A Menekülés hideg kék és zöld színeivel, és fantasztikusan gazdag növény- és állatábrázolásával még bizonyos fokig rokona a Teremtésnek. De kompozíciója már szabadabb, ha többé-kevésbé szimmetrikus is és az előtér középpontjába^ helyezett, szürke csacsin ülő Mária köpenyének pirosa és a bordűrben sorakozó gyümölcsfüzér optimizmust sugároz, bizalmat az élet iránt, a háború kellős közepén. A jelképi sűrítés minden művének sajátja, de itt találkozunk először félreérthetetlen utalással, hogy meg kell menekülni a gyilkolás elől, mert az élet csodálatosan gazdag, terített asztal is lehet. Panteizmusa, tehát rajongása a természet iránt még teljesen kifejeződik, de talán van már valami többlete, az az optimizmus, ami a valóságban gyökerezik. Ez a kiállítás az első világháború utolsó évére esett, és a háború kegyetlen négy esztendeje rendkívül kiélezte azokat a társadalmi kérdéseket, amelyekre a haladó magyar polgárság és különösen az értelmiség már a századforduló óta kereste a választ. Ködös-idealisztikus világnézetek labirintusában bolyongva kereste a megoldást értelmiségünk színe-java és valami meg nem határozott „testvériség idea" terjedt közöttük. Ám ugyanakkor jelentkezett irodalmunkban és művészetünkben egy igen jelentős kritikai realista vonal, amely megmutatta a társadalom adott valóságát, tehát azt, hogy például testvériség kik között lehetséges. Az 1918-19-es forradalom határozott választ adott erre a kérdésre és törvényszerű volt, hogy az az értelmiség, amely évek és évtizedek óta az élet értelmének és céljának megértésére törekedett, amely már osztálykérdéseket feszegetett: teljes súlyával a forradalom mellé állt és az avult társadalmi rendet felváltó újat, a munkája szerint értékelt ember társadalmát támogatta, építette. - Az új rend elbukott, mert erős volt még a régi - határainkon innen és túl - de az emberekben megvilágosodott a változtatás szükségessége. 5