A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1941-1942
96. csoportkiállítás: Orsós Ferenc festőművész retrospektiv anyaga, Boda Gábor, Kiss János, Marosán László, Medgyessy Ferenc, Mikus Sándor, Szabó Iván szobrászművészek
A világháború azonban új korszakot hozott művészete fejlődésébe. Hadifogságba esett s négy évet töltött Szibériában s szentelt nagyrészben a festésnek. Több mint 300 olajfestményt, akvarellt készített ez alatt az idő alatt. Szibériában úgyszólván minden súlyos, ott szokásos fertőző betegségen keresztülment. Nagy lázai voltak és a nagy lázak csodálatos víziókat hoztak magukkal, melyek képzeletének hatalmas új lendületet adtak. Minden betegsége után új, azelőtt teljesen ismeretlen témák foglalkoztatták. Minden betegsége után változott művészi felfogása és változott technikája is. Szinte ugrásszerűen ment keresztül naturalizmuson, impresszionizmuson, a postimpresszionizmuson és jutott el az expresszionista kifejezésmódhoz. Kár, hogy szibériai munkásságának nagy termése javarészt elveszett, bár vigasztalás ezzel szemben, hogy mint ő maga mondotta, bármelyik ottveszett képét emlékezetből újból pontosan el tudná készíteni. A hadifogságból hazatérve, többé hosszabb időre nem is fordított hátat a piktúrának. Minden szabadidejét ennek szentelte és szenteli s ezt úgy kell érteni, hogy sokszor a késő esti órákig tartó tudományos munka után nappali világítással kivilágított műtermében festőállványa elé áll és órák hosszat,