A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1933-1934

A „Céhbeliek" Magyar Képzőművészek Társasága jubiláris kiállításának katalógusa

hogy jaj, mi lesz a csemeténkkel. Ez az intézmény nem Wienből jött ! Ez magyar a csontja szilánkjáig. Ugy kellett már a cimét is kitalálni, hogy ne legyen se akadémia, se rajztanárképző, se festőiskola, hanem mindezeket kikerülve, megkerülve, legyen mintaraiziskola. Hát most ki érti ezt tulajdonképpen ? Mintarajziskola a minta gimnázium cimére, vagy mintarajz iskola, vagy mint a rajziskola ? Hogy reszket, hogy citerázik benne az egész ország félelme, hogy mi lesz a csepűrágó fiukkal. Benne van a szülők preventív gondoskodása arra az előre nem látható esetre, ha nem lenne a fiunk Munkácsy, legyen valami a kezében. De sokszor hallott nyomorult kifejezés ! Ez a „valami a kezében" olyan pusztító gondolat, amely teljesen lehetetlenné tette, hogy mint abszolút szabad művész kerüljön ki, mert mindig ott van „a kezében az a valami" amivel az első nehézség beálltával már dezertál és bevonul a „biztos" révbe; de viszont teljesen lehetetlen, hogy onnét valaki, mint absolut rajztanár kerüljön ki, mert első so; ban művésznek érezte magát, vagy legalább is azzal az illúzióval gyötörte magát, mikor végzett. Egy ilyen koncepciójú iskolába hivták meg Székely Bertalant, amikor a bajor művészet akkori nivóján az elsők között volt, még Benczúr, Wagner és Litzenmayer előtt. Nagy igyekezettel kezdte és csak később eszmélt, hogy mire hivták haza, amikor a „hatóságok" elkezdték kívánságaikat nyilvánítani, hogy mivel tartoznak a növendékek az intézménynek, mivel tartozik ő és mivel tartozik az egész intézmény a hatóságoknak, hogy viszont ők is beszámolhassanak az ő legfőbb fórumaiknak. És így tovább. Mert még itt nincs vége a sokféle tartozásnak. így lett aztán a rajztanár-növendékekből művész, a művészhajlamuakból rajztanár. És künn az életben egymásra vicsorgatták a fogaikat mindaddig, amig felelőtlen, nem ott végzett művészek kerültek bele tanárnak, s fölforgatták az egész intézményt ugy, hogy most már remélni lehet a szelekciót és elviszik a rajztanárokat, ahova valók, a tehnikára. Ilyen körülmények között, hogy simán menjen a tanítás, Székely Bertalan kitalált teóriákat, amúgy is hajlamos volt reá, amelyek szerint a legtehetségtelenebbek is az év végén pont ugyanolyan vázlatokat készítettek egy akt részleteiről mint Michel Angeló. Mindenki betanulta könnyű szerrel a receptet, amely egy séma, inkább sablon volt. Aki ezt végig csinálta, alig tudott megszabadulni tőle a művészi pályán. De hogy ez igy volt, esküszöm, nem Székely Bertalan volt az oka,