A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1932

I. Osztrák alpesi kiállítás

hogy nem lett oly dús, oly sokirányú, mint ahogy azt egy lelkesedni tudó ember a tiroli hegyek szépségének hatása alatt elképzelte. Végezetül pedig, amikor a nagyközönség pártfogásába ajánlom ezen szerény kiállítást, legyen szabad pár szóval egy tiroli élményemet elmondani. Kopár hegynyergen begyepesedett út vezet az olaszok által elszakított déltiroli hegyvidék felé. Az út mellett a Tirolban mindenütt látható durván faragott, összerótt kereszt. A kereszt előtt hátán súlyos fahasábokkal megrakodva, fehér hajú tiroli térdelt. Több órája nem láttam embert, ezért csendesen vártam, míg ájtatosságát befejezi, hogy néhány szót váltsak vele. Elnéztem, amint terhe alatt meggörnyedve reáborult a kereszt talapzatára. Lábain ormótlan szöges cipők voltak és kemény munkától repedezettre durvult kezeit alig bírta egymásbailleszteni. Sárgásfehér haja kuszáitan borult arcát eltakaró karjának ócska flanellingére. Felemelkedett, egy rántással helyreigazította hátán a terhet és békés kék szemeivel reámtekintve csendes „Grüss Gott"-al üdvözölt. Az útra vonatkozó néhány kérdésem után a távol kékes ködével egybeolvadó déltiroli hegyekre mutatva csak ennyit mondott: „Ezekért imádkoztam". Ekkor a teljes átérzés egy akaratlan szóban buggyant ki belőlem és azt mondtam: ,,Testvér". Mert ott a tiroli hegyek között tökéletesen átéreztem a közös sorsot, mely a magyart az osztrákhoz fűzi és hogy ép úgy fájlalja a déltiroli hegyek elvesztését Ausztria népe, mint ahogy sír a mi lelkünk a gyönyörű Kárpátok után. Elbúcsúztam az öreg tirolitól és visszasompolyogtam a durva fából tákolt kereszthez. Szent a meggyőződésem, hogy minden magyar hegymászó, amikor ennek a kiállításnak a képeit maga előtt látja, akkor csakis a Kárpátokra gondol és lelkében ugyanúgy leborul egy láthatatlan durván faragott hegyi kereszt előtt és imádkozik a magyar hegykoszorúért, amely nélkül nem teljes az ország. Hangéi László.