A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1930
A kínai képzőművészeti kiállítás katalógusa
A kinai művész a szó legszorosabb értelmében nem ismeri sem az árnyékolást, sem pedig a mi távlatunkat. Az ábrázolt tárgy távolabbi részleteit egyszerűen magasabbra helyezi a képen. A technikában leginkább arra törekszik, hogy minél biztosabban tudjon uralkodni az ecset íölött. Föld- és növényi festékeket szokott használni. Hogy mennyire hiányzik a kínaiakból minden érzék az árnyékolás iránt, azt eléggé illusztrálja az alábbi megtörtént eset. Bushell beszéli, hogy midőn lord Macartney az angol király ajándékai között néhány európai arcképet is átnyújtott a kinai udvarban, a mandarinok — meglátva az arcképeken az árnyékolást — csodálkozva kérdezték: „Lehetséges az, hogy Európában olyan emberek vannak, akiknek az arcuk az egyik oldalon sötétebb mint a másikon ? Hagyományos szokás, hogy a művész a nevével együtt egy rövid közmondást, vagy egy kis költeményt is ráir a képre. Ez azonban nemcsak valami toldalék, hanem oly fontos kiegészítő része a képnek, ami nélkül az nem volna teljes. A kinai művészek egyúttal költők és képzett „irók" is. Tökéletes mesterei a írás művészetének és sokan büszkén hangoztatják, hogy írásaik tökéletesebbek, mint festészetük. II. BUDDHISTA ÉS LAMAISZTIKUS MŰVÉSZET. A buddhista vallás tanai szerint a fájdalomtól és az élettől való megváltásnak csak egy módja van: a nirvana, a teljes megsemmisülés, az önkialvás. A buddhizmus a maga eredeti, tiszta alakjában eltörülte az isteneket és azt tanította, hogy az embernek saját magát kell megváltania. De
