A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1930

A kínai képzőművészeti kiállítás katalógusa

mégis tiszta, mint az olyan embernek a lelke, aki a bűnös környezetben is ártatlan marad. A gliciniát, melynek Kina a hazája, a régi költők ragyogó gyöngyfüzérhez hasonlítják. A peóniáról ez a mondás van elterjedve: kosso jensa-tien shan; virágainak földi színük és mennyei szaguk van. A nagy kinai virágköltők, Li-tei-Pe, Du-phu és mások, ezer meg ezer olyan költeményt irtak, amelyek állandóan újabb műalkotásra ihletik a virágfestőket. A „Ti-chua~Hsu"-t, a képirás verseskönyvét, a Ching dinasztia korában gyűjtötték össze. Ebben nagy tömege van a leghíresebb költők és festők költeményeinek, melyek tájak, virágok és emberek szépségeit éneklik meg. Ha a művész festeni akar, csak felüti ezt a könyvet s addig olvassa, mig művészi ihlet nem tölti el. A művészakadémiákon is űgy tanítanak, hogy a mester leir egy költeményt és a növendékek, megihletve a költemény tartalmától, megfestik a képet. Evekig tanulja igy a művésznövendék a virágok egyes alkatrészeinek a festését. Először a virág szárát, azután a zöld levelet, az egyes szirmokat, majd a virág kelyhét és igy mindent lépésről-lépésre, mig végre az egész virágot festi. Ez magyarázza meg a kinai művészek bámulatos virágismeretét. Es nem szabad elfelejteni, hogy a virágokat soha sem természet után, hanem mindig csak fejből festik. Halakat nagyobbára nők szoktak festeni. Hogy a halak a képen szép kompozícióban legyenek elhelyezve, a művésznő behunyt szemmel annyi száraz falevelet dob