A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1930
A kínai képzőművészeti kiállítás katalógusa
egy asztalra, ahány halat akar a képre festeni. A levelek minden dobásnál máskép csoportosulnak s a művésznő ezt addig ismétli, amig a levelekből valami igen szép ihletet adó kompozíció ki nem alakul. Hogyan alkot a kinai művész. A kinai művész egyedül és kizárólag a saját képzelő erejéből alkot, még akkor is, ha a természetben keres inspirációt; képe mindig a saját benső látomásának a a produktuma. A tájképíestészet tulajdonképen nem más, mint egy szép tájnak kinai elképzelés és előadásmód szerint való idealizálása. A kinai művészfantázia tavakat, görbe fenyőket, bizarr sziklákat, szaggatott meredek hegyeket, zúgó vízeséseket ölel körül — és ennek a földi paradicsomnak a való világ hatalmasai, irói és bölcsészei közül is ugyancsak sokan adóznak a legnagyobb csodálattal. Minden részletnek oly harmonikus egészben kell összeolvadnia, melyben érezhető a vonalak ritmusa, hogy jóleső érzést keltsen a szemlélőben sőt a magasabb szférákba emelje. A kinai művész papirra (a papir tartósabb) vagy selyemre fest; a kép vízszintesen fekszik előtte és nem tűr sem javítást, sem előrajzolást. Éppen ezért növendékek és kezdő művészek előbb kontúrozott tusvázlatot készítenek s ezt a papir vagy a selyem alá helyezik, hogy igy a vázlatnak keresztüllátszó kontúrjait segédeszköz gyanánt használhassák.