A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1924-1925

A Céhbeliek 5. kiállításának katalógusa, 1924.

amely Millet csaknem éhen hagyta halni és halála után, amikor divatba jött, műveit őrülten fizette, amely az első impresszionista kiállításra küldött 70 képből csak 10,000.— frank értékűt vett meg, most pedig, amióta ezek a művek a muzeumokba kerültek, súlyos aranyat ad értük. A többség mameluk lelkek azon becsületes alfajából való. amely őszinte meggyőződésből mindig a hatalommal tart és kiállhatatlan fecsegőnek, feltűnési vágyban szenvedő, veszélyes forradalmárnak tartja azt, aki ujat akar. De azért túlzásba se essünk. Ne lássunk minden egetostromló titánban, minden visszautasitottban félreértett zsenit. Ne veszítsük el bátorságunkat az ujat elitélni azért, mert sokan nevetségessé váltak azok közül, akik a múltban a szokatlant ostorozták. Ne felejtsük, hogy sok, nagy garral fellépő reformer értéktelen volt és lesz minden bizonynyal. Legyen azért a bírálat erős, bátor, szókimondó, csak ne tegyen türelmetlen, egyoldalú. Legyen nevelő, javitó, nem pedig gyilkos, irtó. A politikában a bírálatnak keményebbnek kell lennie, mert ha puhaságból, félelemből, abból az érzésből, hogy ne legyünk kellemetlenek, győzni hagyjuk azt az irányt, amelyet veszélyesnek tartunk, akkor a nemzet életét kockáztatjuk. A művészetben a téves irány ideigóráig tartó népszerűsége nem jár ilyen veszélylyel. A kritika ne üldözze az ujat a mult iránt való pietásból, vagy azért, mert uj. Ne törjön pálcát olyan kísérlet fölött sem, amelyben hiba van, amely a kezdet nehézségeivel küzd, ha van benne qualitás és őszinte becsületes komoly munka, amely nélkül nincs igaz eredmény. Ne felejtsük, hogy a haladás utja a tévelygések utja. Tagadhatatlan, hogy igen sokszor nehéz a mérsékletet megtartani. A modern művészet nem egy új hajtása inkább a forradalmi szellem kifolyása, inkább betegségi tünet, mint őszinte ösztön megnyilvánulása. Nem is emlitve a teljesen érthetetlen zagyva dadaizmust és kubizmust, ilyen például az expresszionizmus, amely a művészi múlttal is tabula razát akar csináltatni, hogy a felfordulást és az anarchiát előkészítse és ezért egészen más célt tűz ki, mint amelyet eddig a művészet követett. Az eddigi művészek mind a természet színeinek és formáinak visszaadásával foglalkoztak, egyik nagyobb realizmussal, a másik nagyobb költői vénával stilizálva, az egyik többet vitt bele saját fantáziájából, saját érzéséből, a másik kevesebbet, de az alapja minden művészetnek a természet volt, az expresszionisták ezzel szakítottak. Egy csapásra detronizálják Praxitelest, Bellinit, Raffaelt, Leonardot, Giorgonet, Valasquest, Rembrandtot, Rubens, Halsot, Reynoldst, Miiletet, Corot és Munkácsyt. Nagy aratás ! Egy thezissel, egy mondattal számíalan dicsfénnyel környezett fejet dobhatnak a porba. Egy sofizmával összetörhetik a mult nymbuszát, felszabadíthatják a jövőt a traditiótól, előkészíthetik a lelkek forradalmát. Az expresszionisták szerint a művésznek kizárólag saját érzésével szabad törődnie és kizárólag azokat, nem pedig a természetet kell ábrázolni. Az expresszionisták a külső természetet, a valóságot semmibe sem veszik, a formákat, a rajzot teljesen kiküszöbölik a művészet köréből, csak a színeket használják fel, de nem a természetnek, a valóságnak kifejezésére, vagy szimbolizálására, hanem azért, mert szerintük bizonyos színek bizonyos emberi érzést keltenek és a szinek bizonyos emberi érzésekkel vannak öntudatlan összefüggésben. De ezek a gondo-