A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1924-1925

A Céhbeliek 5. kiállításának katalógusa, 1924.

hatás szüii, amelyet a külső csoda a belső csodára, a természet az emberi lélekre gyakorol, amelyet az örökösen változó világ a mindig módosuló kor szellemének, s ahoz simuló különféle nemzeti geniusok tudásának, hangulatának, idegrendszerének befolyása alatt kialakuló, minden mástól eltérő individualitásra gyakorol. A művészet megrögzitése, megállítása szent küzdelem a természet ellen. S megvallom, hogy ezt nagy szerencsének is tartom. A görög művészet áll talán legközelebb a tökélyhez. De milyen baj lett volna, milyen veszteség az amberiség számára, ha Perikies óta folyton csak álló, ülő és gugoló Vénuszokat, vagy Apollókat csinálnának művészeink, azzal a különbséggel, hogy a testhajlás egy kicsit nagyobb volna, vagy kisebb, hogy a nyak a fej, a láb vonalai valamivel más szöget alkotnának, mint Athenben. Milyen kimondhatatlan veszteség volna, ha a középkor primitív, naiv, de rajongó, belsőséges vallásos mély érzése nem tette volna érdekessé a csúnyát, a beteget, a soványságot is, ha nincs meg a keresztény góthikus stylus —- az égfeléíörő, szegletes: csúcsíves kőerdeivel, ha elmarad a renaissance, a testi szépség, a forma és rajztökély ezen szingazdag, uj kiadása, uj felvirágzása, ha nem éívezhetnők a barokkot, a cifra dekorációk korát, a tulcsapongó fantázia: és a tökéletesebb rajz e keverékét, ha a hollandi festészet — nem tanítana az emberi élet: a lakás intimitásainak érdekességeire: és megvilágítások játci bájára, — ha a modern művészet nem magyarázza meg a laikusnak: — hogy milyen rendkívüli művészi ereje van : a legegyszerűbb darab természetnek, a nap fényének, a felhők csodás világának, egy kis pocsolya tükrének, a párás levegőnek. Milyen szomorú volna ha nem hihetnők, hogy a művészet még ujat is fog alkotni, még uj irányban is fog fejlődni- Ami megáll, az hanyatlik. Mozgás és fejlődés nélkül nincsen élet. Mindezekből önként következik, hogy én a művészi szabadság hive vagyok. Igaz, hogy sok művészi alkotás nem éri meg azt a vásznat, azt a festéket, azt a márványt, amelyet igénybe vesz. De azért még nincsen nagyobb hiba, mint a művész türelmetlenség, a művész zsarnokság. Sokkal több kárt csinálunk, ha elnyomunk, ellojtunk egy életerős csirát, mintha rövid életű tévelygéseket eltűrünk, anélkül, hogy azt bunkóval és erőszakkal széjeltörnénk. Óvatosságra int, hogy a bírói szerepet csakis a többség viheti, a többség pedig művésztelen és tehetségtelen. A többség mindig borzasztónak találja, amit meg nem szokott, mindent meg akar kövezni, ami eltér a sablontól, Lepiszkitja azt, aki más oltá-ron áldoz, min a mult elismert nagyjai. A többség a muzeumokban is csak a Baedekerben két kereszttel megjelölt remekművek előtt áll meg; csak az így elismert, kiemelt műremek előtt mer igazi ihletet érezni. A többség ma elitéli azt, akitől való eltérést holnap már maga is bűnös őrületnek nevezné. A többség abból a fajtából való, amely még tegnap tapsolt annak a kritikusnak, aki a francia impresszionistákról azt irta hogy kiállításuk éppen olyan nagy szerencsétlenség, mint amilyen volt az opera leégése, aki őket a bolondokhoz hasonlította, akik kavicsokat gyémántoknak tartanak, akí azt mondta, hogy a közönség hahoták között nézi az impresszionista kiállítást, ő könnyek között, s aki ma a modernek ellen fordul, mert ők a lenézett impresszionistáktól Manettól—Claude Monettől magukat emmancipiálták, A többség abból a fajtából való, 11