A Nemzeti Szalon kiállításainak katalógusai 1921-1923

Céhbeliek negyedik kiállítása, 1923.

Lírájának egy másik festői sajátsága, amikor a dal a helyzetet is szemlélteti, amelyből fakad. Ilyenkor festhető jelenetet, jól komporáitképeket szemlélünk. Gondoljunk a Szeptember végén C. gyönyörű költeményre. A költő kinéz az ablakon. Ölében hitvese ül a költő keblű., hajtva a fejét. Az ablak előtt zöld nyárfa, nyiló virágok, a távolban hóbo'itott bérc. A helyzetkép szemlélete már megadja a boldogság múlandóságának hangulatát: „Elhull a virág, eliramlik az élet. . Egy másik költeményében őszi szél ingatja a fák koronáját, a költő a pamlagon hever és olvas, mellette felesége csendesea alszik. Ezt az idillikus jelenetet szemlélve hallgatjuk a költő fenséges szabadsághimnuszát. A lirai kifejezés e sajátosságában inkább csak festői elemeket találunk, de már valóságes festmények azon költeményei, amelyek a külvilágot, azt a környezelet szemléltetik, amely a költeményben kifejezett hangulatot keltette. A délibábos alföid, ahol |l

e dajkája a ,.Cserebogár, sárga cserebogár" dalával altatgatta; a róna, ahol mint gyermek órákig clnézegette a komolyan lépkedő gólyát s paripára szai kapva kergette „a sivatag viharát s a villám sárga alkot kígyóit", az a másnak sivár pusztaság az ö lelke .. I „legkedvesebb mulató tanyája". Az évszakok válíouve

i zása, a „szép, szeíid, derült az ősz" mélyen belev'. látszik kedélyvilágába s hangulatainak állandó forfestő éása. Tájképei és természetképei a költészet búzátok (e'jos ecsetével festeit remek festmemek. Alföldi •ein nincs egy hamis vonás, semmi elfinomitás ilószerüségükben mégis mily eszményiek Nem intenek uj stilust, még csak valami különleges JL \ itásról sincs szó; a legszembetűnőbb, szinte Ikki szemmel látott jelenségek; minden oly - i és természetes e költeményekben s mégis V . Elérhetetlen művészete a költői ábrázolásnak. \ Nem tükörképei a természetnek. Petőfi impressionista festő, ábrázolása csak alkalom és eszköze hangulatai kifejezésének s képei mégis az élethűség hatását keltik mindenkiben E képei el nem halványuló színekkel élnek lelkünkben s annyira befolyásolják látásún!-at, hogy aki Petőfi tájképeit ismeri, nem is tudja másnak látni az alföldet, csak amilyennek ő látta. Kevés festett kép dicsekedhetik ily hatással. A költő célja ugyanaz, mint a festőé: a valóság néhány jellemző tulajdonságának feltüntetésével arra birni a szemlélő képzeletét, hogy a művész (költő) látta valóságot alkossa meg. Azt kellene hinnünk, hogy a látható dolgok ábrázolásában a tárgyak tulajdonságainak látható utánzása (a festés) a tökéletesebb. Petőfi tájképeinél nem érezzük azt, amivel a nyelvbeli kifejezés hátrányban van a festéssel szemben, mert a költő mesteri módon él mindazon e'önyökkel, amelyeket a nyelv mint tökéletesebb kifejezési eszköz nyújthat. A festő müve, bármily sokat ad is a művész lelkéből, sohasem lehet annyira egy, mint a Petőfi képei. Itt folyton érezzük a költő jelenlétét, aki képzeletünkkel játszik s azonnal a kép szemléletéhez megkívánt lelkiállapotba bűvöl. Vele szállunk a róna fölött ,,mint börtönéből szabadult sas" s egy szép nyári alkonyat merengő hangulatával kell néznünk a Tisza tükrén táncoló napsugárt. Festménynek aligha sikerül ugyanazt a hangulatot ébresztenie a nézőben, mely a művész lelkét az alkotáskor eltöltötte. Egy a csárda romjait ábrázoló festmény előtt különböző hangulatban állhatnak a nézők, mert a látott kép csak éppen megindítja a képzelet játékát, de nem szabja meg irányát és határait. Petőfi költeményét olvasva együtt tűnődünk a költővel a mulandóságon s ugy nézzük a pusztuló csárdát, mintha nem is érzéketlen kö-